Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-342

4 S42. országos ülés február 5.1878. A t. kormány ezen partialis hátrálását azzal indokolta, hogy lesznek compensatiók másutt. Lássuk tehát. A bankkérdés megoldására nem akarok bővebben refleetálni, állithatom azonban, hogy a már megszavazott közösbank, a füstbe ment önálló magyar nemzeti jegybank compensa­tiójául nem tekinthető, valamint a szűk dotatió sem elegendő indok arra nézve, hogy a 80 mil­liónyi adósság kilátásba helyezett elvállalása indo­kolva legyen, vagy pláne talán nekünk compen­satióul betudassék. A Lloyd subv< ntiónak emelése s terheinknek ez által 400 ezer frttal való kilá­tásba helyezett Ü0V6K edése a legcsekélyebb előny nélkül a mi részünkre szintén nem tekingető compensatiónak, hanem igenis eyy hozandó áldo­zatnak. A közös költségekhez való hozzájárulási arány, ide nem értve a határőrvidéki állandó és biztos két százalék pr^ecipuumot, a két kormány egyetértőleg eszközölt kiszámítása folytán Magyar­országra nézve lenne 29­QS%, Ausztriára nézve 70'92/„; a quota törvényjavaslatban azonban Ma­gyarország hányada 'ó^"i ü-ben van megál apitva Ezen kikerekített kerekszám nekünk éveukint ismét egy millióba kerül, így tehát itt coinpen*atió ismét nincs, h nem szintén áldozat. A vámtariffában foglalt maga- védváraok éi­zékenyen sújtják a magyar fogyasztót; itt ismét áldozunk az osztrák gyárosok előnyére, s páratlan kedélyesség, el emeljük az osztrákok adó képességét a mi rovásunkra, itt tehát szintén nem lehet com­pensatióról beszélni. Igaz, ha az összes törvény­javaslatok változatlanul elfogadtatnak, megmarad nekünk a t. kormány, hanem ez legkevésbé com­pensatió. {Derültség.) Hol vannak hát a vívmányok, hol vannak a compensatiók ? A restitutióban és a finánczvámok­ban ? A restitutiókról még ma talán korai dolog lenne bővebben beszélni; lesz még idő erre, ha ezen compensatiótól, t. i. a visszatérítési kulcsban rejlő compensatiótól elbúcsúzhatunk; erre leszidó majd akkor, ha a két quota bizottság kibékül, jelentését a ház elé terjeszti, és a háznak alkalma lesz azt tárgyalni valamikor; annyit azonban mégis bátor vagyok felemlitni, s a t. pénzügy­minister ur is el fogja ismerni, hogy a már meg­szavazott ez ukor ad ó-reform folytán ezen restitutio kérdés fontosságát, jelentőségét s horderejét elve­szítette ; már nincs többé egy millióról, vagy talán ennél nagyobb összegről szó, hanem csak silány százezrekről beszélhetünk. Megérkeztem t. h az, a finánezvámokhoz. A finánczvániok emelése nem egyéb, mint egyszerű adóemelés; a t. pénzügyminister uraknak pénzre volt szükségük, a minthogy mindig pénzre van szük­ségük. Egy oly monarchiában, hol mindkét állam­nak állandó defiezitje 60 millió frtra rug összesen, a pénzügyministerek sok mindent kiszoktak gon­dolni, hogy pénzhez jussanak. Hogy megakadt szemök a fínánezvámokon, nem lehet csodálni. Sőt tovább megyek s bevallom, hogyha már folyvást adósságot csinálunk és adóemeléseket már a leg­különbözőbb változatokban eszközlünk: a fínáncz­vámok emelése nem is kárhoztatható sem elméleti, sem gyakorlati szempontból, de csak bizonyos körülmények közt, melyeket figyelmen kivül hagyni nem szabad. Igaz, hogy más államokban is nagyok a kávé vámok, a kakaó és szóval a fináncz-vámok. Sőt talán nagyobbak az illető vámtételek, mint a melyek az autonom-tariffában inegállapitvák. De azt felednünk még sem szabad, hogy más államokban csak rendkvíili körülmények közt, csak kata-ztrófák s szenvedett csapások után emelték az indireet-adókat, vagy ha emel­ték az indirect-adokat: egyszersmind leszállították a di ect-adókat Mi a legmélyebb béke ide­jében csináltunk >o pánt összeg adósságot, emel­tük az a dóka* több izben, és most a legszegényebb osztályokat is sújtó ónáncz-vámokat is akkor emel­jük- föl, midőn a fogvasztási adókból származó jövedelmek csökkennek, s így a fogyasztó-képesség is csökken, az ingatlanok értéke hányadik, az adóvégrehajtók a párnát is elárverezik és a földön­futók száma naponkint szaporodik. (Ugy van! balfelöl.) A compensatió, mely Magyarország javára szolgál, a íináncz- vámok változatlanul el­fogadása után elenyésző csekélység, a hozott áldo­zatokkal szemben, és fontossága csak annyiban van, a mennyiben Ausztriában rendkívüli mérvben fölizgathattak a kedélyek. Pedig még ezen compen­satió is problematicus értékkel bir és azon eset­ben is, ha a fogyasztás a felemelt vámok folytán nem csökkenne, néhány száz ezer forintot hozna a magyar kincstár részére. Több compensatiőt fölfedezni t. ház, én képes nem vagyok. De meglehet, hogy azok még lappang­nak valahol, vagy hogy gyengeségemnek nem sikerült reájok akadni. Kérem azért a t. pénzügyminister urat, hogy ez úttal is engemet útba igazítani méltóztassék. Áttérve már most a vám- és kereskedelmi szerződésre és az ezzel kapcsolatban levő vám­tariffára, előre bocsátom, hogy, a mint már egy izben kijelenteni bátor voltam, én elvi tekintetben a külön vámterület híve vagyok. (Helyeslés a bal­oldalon.) Szilárd meggyőződésem, hogy a két állam közt a közgazdasági kérdések előbb-utóbb csak ugy oldhatók rneg legczélszerübben, állandóan ós véglegesen, ha mindkét állam az önrendelke­zési joggal és szabadsággal élhet. (Helyeslés a baloldalon.) Ezen meggyőződés bennem csak erősbödött azóta, mióta alkalmam volt a lefolyt alkudozáso­kat figyelemmel kísérni. Nem vagyok képes fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom