Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-346

m 346. országos ülés fekruái- 9. 1887. paetumokat létre lehetett hozni, mert a nemzetnek szabad tetszésétől függött az, hogy beérje a szabadság ós önállóság bizonyos fokával. De az nem függ szabad tetszésétől, miként élhet meg. Magyarország megélhetett, míg nem ismert egyebet, mint a szegénységet, míg a szegénységet gazdaságnak tartotta, azt mondván : extra Hungáriám non est vita. Nélkülözhette az állami bevételek bővebb forrásait, inig összes állami adója 4-—5 millió bellicából és körülbelül ugyanannyi domestikából állott. De most. midőn az európai culturával megismerkedett, midőn a dualismus és nagyhatalmi állás folytán óriási közterheket kell viselnie: azóta az anyagi kérdések oly roppant fontosságra fejlődtek, hogy azok követeléseit egy, vagy más utón, de minden áron ki kell elégíteni. (Helyeslés a baloldalon) Hanem azt mondják, hogy ilyen elszakadásra nekünk még csak gondolnunk sem szabad, mert nekünk legnagyobb kincsünk a magyar államiság és nemzetiség megóvása, és ez egyedül az Ausztriával volt szövetség fentartásától függ. Én (írre azt mondóin, ne méltóztassanak túlságosan bizni ezen okoskodásnak, ezen syllogi sinusnak erejében, mert ugy állanak a dolgok nézetem szerint, hogy annak sem egyik, sem másik tétele teljes elfogadásra többé nem talál ; nem nevezetesen azon tétel, hogy a magyar nemzetiség fentartása oly kincs, a melyért mindent fel kellene álldozni, még az anyagi jólétet is ; és nem talál átalános elfogadásra azon oknál fogva, a melyre itt tegnap Jókai Mór t. képviselőtársam is, kissé beburkolva és omínosus szavakban hivatkozott, mivel igen is vannak oly elemek a hazában, melyekre a magyar nemzetiségből levont, argumentum döntő hatást nem gyakorol. A t. képviselő ur commune-rőí szólt. Nevezzük meg ezt a eommune-t. Ezek a nemmagyar nemzetiségek, melyek e hazában élnek Ezeket nem fogják önök tűzbe vinni azon jelszóval, hogy a magyar nemzetiség oly nagy kincs, melynek érdekében mindent fel kellene áldozni. De van itt egy más commune is t. ház, és ez itt van a magunk saját faja soraiban. Ez azon nagy anyagiasság, azon cosmopolitikus hajlam, mely annyira elterjedt társadalmunk minden rétegében, a magyar faj közt is. ((Ugy van ! a szélső baloldalon.) S hogy ez igy van, azon nézetem szerint nem is lehet csodálkozni azon iskola mellett, melybe a mai nemzedék jár. Mert a mai nemzedék nemcsak politikusaitól, de még koszorús költőitől is oly cinismust tanul (Elénk helyeslés a szélső haloldalon.) és hallja kigúnyolni mind azt, a mi a korábbi nemzedékek előtt szent és sérthetetlen volt, hogy valóban nem lehet csodálni, ha az ily hangulatban van. (Élénk helyeslés a széls'ó baloldalon.) Idézhetem ennek példájául Jókai Mór t. képviselőtársam tegnapi fényes beszédének egy passusát. Azt mondja a t. képviselő ur ; „Azokon a polgártársainkon, kik a régi könnyű életmódot hiszik folytathatni, nem fog segíteni az, ha teljes vámmentesen hozzák is be az iparczikkeket a határon, s ha akárhány nemzeti bank alakul is az országban : a ki munka és takarékosság nélkül akar megélni nálunk, megtartva a régi noble passiókat, annak lábai alól ki fog futni a föld, és jobb gazdát fog keresni." T. ház ! Ha Giskra, ha Skene, és azon többi urak, kikről azt mondotta tegnap Jókai t. képviselőtársain, hogy az ő áltatok tartott, a mieinkhez hasonló kegyetlen beszédek ép oly jogosultak, mint a mi felszólalásaink, ha mondom, ezek beszélnének oly hangon : azon nem csodálkoznám. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De szabad-e igy beszélni egy magyar embernek ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. képviselő ur nem tudja-e, hogy mi annak oka. hogy az általa említett polgártársaknak lába alól ki fut a föld ? nem tudja-e, hogy annak oka azon rohamos törvényhozási intézkedésekben fekszik, melyek nálunk a földbirtok-viszonyokat teljesen felforgatták ? {Igaz ! a szélső baloldalon.) nem tudja-e, hogy rejlik különösen a nagy uzsorában, a rósz perrendtartásban és különösen azon óriási terhekben, melyek a földbirtokokra nehezednek. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ezek okai annak, hogy nemcsak a nagy urak birtokai kerülnek külföldiek kezére, de nem ritkán megtörténik, hogy a földbirtokosok legszegényebb osztálya is ott nagyja birtokát, megy szolgálni, megy vándorolni. (Ugy van'! a szélső baloldalon.) Számos példáttudnék idézni, de hisz ez köztudomású dolog. És nem tudja-e Jókai t. képviselőtársam azt, hogy kik azok, utóvégre is, a kiket ő ekként gúnyol, a kiknek kiszökik a föld lábaik alól? Nem tudja-e, hogy azok, legyenek különben bármilyenek, a magyar nemzetiség zömét képezik, s hogy ha azoknak lábai alól kifut a föld : akkor magának a nemzetiség zömének íalpa alól siklik ki a talaj ? Nem tudja-e, hogy azon jobb gazdák, kiknek kezébe átmegy az a földbirtok — nem akarok róluk különben roszat mondani, — nem sokat gondalnak azzal: vajon ezt a hazát Magyarországnak nevezik-e, vagy nem ? (jdénk helyeslés a szélső baloldalon.) De az általam emiitett okoskodás és syllogismusnak egy más tétele sem fog általános elfogadásra találni, az a tétele t. i., hogy Magyarország állami s nemzeti léte elválaszthatlanul függ az osztrák szövetség fennállásától. Nagyon jelentékeny s a leggondolkodóbb része ezen ország polgárainak tűnődik a felett napjainkban : vajon nem kergetünk-e mi utópiát, ha az ausztriai birodalmat minden áron lentartani törekszünk? s e szerint: vajon biztos alapra van-e fektetve a magyar nemzetiség fentarlása, ha azt elválaszthatatlanul Ausztria fenállásához csatoljuk?