Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-318

00 318. országos Ülés deezember 8. 1877. gátasok által szabadságuktól megfosztott honfítár- , saink ellen a további vizsgálatot beszüntetni és • nekik előbbi szabadságukat mentül rövidebb idő '= alatt visszaadatni? I Élőbbről kellett volna olvasnom, de hiszen jj mindnyájan méltóztatnak tudni, hogy a székelyföldi esetre vonatkozik az interpellatio. Erre nézve j egész rövidséggel csak azt felelhetem, hogy a kormánynak, ugy tartom, kötelessége: oly esetekben, mint az, a melyről szó van, a törvényes birói vizsgálatnak és eljárásnak minden befolyás nélkül való szabad folyamot engedni, csakis arra igyekezvén hatni a maga részéről, hogy az eljárás mennél előbb befejeztessék. Hogy a további lépések mik lehetnek ? az iránt határozni akkor van idején, mikor a birói eljárás magát a tényálladéknak minőségét teljesen constatálta. Ez az, a mit a t. képviselő urnák ezen ügyre vonatkozólag válaszolhatok. B. Simonyi Lajos: T. ház! Már akkor, mikor interpellatiómat intéztem a t. kormányhoz, kimondottam azt, hogy én a kormánynak azon intézkedését, mely szerint a kellő erélyt alkalmazta a fegyver-elkobzások kérdésében, helyesnek tartom. Továbbá kimondtam azt is, hogy helyeslem a katonaság igénybe vételét ilyen alkalmakkor, mert hiszen a katonaságnak is kötelessége a beibéke fentartásához hozzájárulni. De ugyanazon alkalommal kifejeztem azon nézetemet, és ahhoz csatoltam azon kérelmemet, hogy a t. kormány minél előbb szüntesse be azon eljárást, melyet követett azok ellen, a kik ott talán némi mozgalmat akartak felkelteni. Sajnálom, hogy a kormány akkor azonnal nem intézkedett igy, még pedig sajnálom két okból. Először azért: mert — a mint a tényállás is mutatja — számtalan honfitársaink és pedig nagyobb része egészen ártatlanul szabadságuktól egy ideig meg voltak fosztva; de másrészről sajnálom azért is, mert minden állam reputatiójának árt és minden államra némi homályt vet: ha azon államból többen vagy kevesebben fegyveres betörést szándékoznak tenni egy másik államba. A szomszéd-államban, .Romániában nagyon jelentékeny lapok is felhasználták ez esetet Magyarország ellenében és igyekeztek és elkövettek mindent, hogy ezen — mint jelenleg kitűnik — kisszerű tényből egy nagyszerű dolgot csináljanak. Sajnálom, hogy a kormány ezt azonnal nem dementálta, nem desavouálta, sőt a vizsgálat további folytatása és talán tulerélyes intézkedései által némileg tápanyagot nyújtott ezen gyanúsításnak, a mely bizonyára Magyarország reputatiójának érdekében nem volt. Annálinkább teheti tehát most a kormány azt, a mire én ez előtt kértem, hogy szüntesse be a további eljárást azon honfitársaink ellen, a kik azzal vádoltattak, hogy fegyveres betörést akartak intézni Romániába; és pedig teheti annálinkább, mert a birói Ítéletből magából kitűnik az, hogy csakugyan itt sem felségsértés, sem hűtlenségről szó nem lehet. Mert a birói Ítéletnek egy része igy szól: „Tekintve tehát, hogy a vádlottak azzal, mintha Magyarországon a közcsendet bármi módon háborítani megkísértették, vagy kísérlem szándékoltak volna: nem is gyanusittatnak" stb. Most jelenleg tehát csakugyan megteheti a t. kormány, hogy a további zaklatást megszüntesse azon honfitársaink ellen, kiknek egy része egészen ártatlan, másik része pedig nem is tudta, miről van szó ; mert az csakugyan különös dolog, hogy ezen mozgalom főhőse. Bözsi György, a hóbortos csizmadia csak felsőbb engedelemmel akart betörni Romániába. (Derültség.) A királyi ügyész eljárása következtében megindított vizsgálat eredménye egyátalában nagyon emlékeztet a „parturinut montes"-féle mesére és e tekintetben a t. kormány a szó szoros és nem szoros értelmében ez eljárással csizmadiát fogott. (Derültség a baloldalon.) De én nem tulajdonítom ezt a t. ministerelnök ur bölcs belátása hiányának, hanem azon túlságos és nem helyesen felfogott zelozitásnak, melylyel az alsóbb hivatalnokok érdemeket szerezni törekesznek. Én igen kérem a t. kormányt, szüntesse be a további eljárást, most — mint mondám, — kiderült, hogy az illetők egy része egészen ártatlan, más része pedig alig tudta, miről van szó. Most sem tehetek egyebet, mint amit interpellátióm benyújtása alkalmával tettem, hogy t. i. kérjem a t. kormányt, hogy ezen honfitársaink további zaklatásától álljon el. Én a ministerelnök ur válaszát tudomásul veszem, mert meg vagyok győződve, hogy kevesen vannak a házban, kik ne óhajtanák, hogy ezen ügy, melyet legjobb lesz elaludni hagyni, szüntettessék meg, és honfitársaink tovább ne zaklattassanak. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Mindamellett hogy a t. képviselő ur tudomásul veszi a választ, mégis azokra, miket mondott, egy pár megjegyzést tenni kötelességem. (Halljnk!) Az egyik megjegyzésem az, hogy azt, hogy ártatlanul voltak-e megfosztva az illetők szabadságuktól; sem ő neki nincs joga kimondani, sem nekem. Ki fogja azt mondani a biró, aki még ki nem mondta, mert a bíróság addig csakis a vizsgálati fogságnak nem szükséges voltát állapította meg; de az ügy érdemére nézve még ítéletet nem mondott. (Helyeslés a közepén.) Ez az egyik, a mit megjegyezni kívántam. A másik az, hogy tökéletesen igaza van a t. képviselő urnák, hogy az, ha fegyveres betörést akarnak az egyik országból tenni egy másik országba, az ország reputatiójának árt. Igaz; de épen annyira igaz az is, hogy a ki ily tényre