Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-340

856 S40. országos Illés február 1. 1878 csak képes pénzügyei rendezését sikerrel keresztül vinni. Számokra hivatkozva mutattam ki, hogy Francziaország ily módon több mint 700 millió frankkal emelte egyszerre állam bévé teleit; s már akkor azon véleményemet nyilvánítottam, hogy csak ez utón lehetséges Magyarország háztartásában az egyensúlyt helyreállítani. — Még inkább osztom ezen nézetet ma, midőn a zárszámadások kimutatják, hogy az évenkinti pénztári deficit a 30 milliót meghaladja, mind a mellett, hogy az egyenes adók emeltettek s azok behajtásában a legszigorúbb eljárás hozatott be, hogy minden beruházások megszüntettek, s a takarékosság elveit a kormány minden irányban érvényesíteni igyekezett. Szerezze vissza az ország az indirect adók feletti szabad rendelkezési jogát, mert csak ez esetben lehet kilátás pénzügyeinek rendezésére s anyagi felvirágzására. Ellenben ha újból lemond tíz évre ezen jogáról s azon kiegyezéshez köti le magát, mely a törvényhozás elé terjesztetett: akkor mondjon le azon reményről, hogy vállalt kötelezettségeinek teljesítésében fenakadást ne szenvedjen. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A másik fontos ok, mely végett a vámszövetség megkötésénél a szabad rendelkezést az indirect adókra nézve szükségesnek vélem: politikai szempontból bir nagy jelentőséggel. (Bálijuk ! I miijuki) Minden, a mit emberi ész alkotott, tökéletesbülésre képes. De, hogy fennálljon s életerős maradjon, nem a stagnatiónak, nem a megkövesülésnek kell kitenni, hanem, bár óvatosan, javítására törekedni. A dualismust 1867-iki törvények megteremtették. Ez alapot híven meg is kell őrizni mindazoknak, kik a monarchia fennállása iránt érdekkel viseltetnek, s az alaptörvénynek engedelmességgel tartoznak; de azt, mi az idő folytán nem helyesnek bizonyult, észszerűen, s a tapasztalatok szerint módosítani kell. A dualismusnak ugyhiszem j életfeltétele a két félnek egymás iránti méltányossága, a különböző érdekek igazságos kiegyenlítése, s mindenben, mi a monarchiának erőt ád, őszinte közreműködése. A közös dynastia iránti hűségben és szilárd ragaszkodásban az elmúlt tiz év alatt a két fél egymással nemesen versenyzett; a monarchia véd- | erejének fokozására, egységének fentartására mindkét fél készséggel hozta meg mindenkor a kivánt áldozatokat (Helyeslés a baloldalon.) s azt előre leh. t jósolni, hogy jövőben is a monarchia védereje érdekében nem fog hátramaradni az áldozatkészségben ; az alkotmányosság józan kifejtésében mindkét fél karöltve és egymást támogatva járt el; sőt a I külügyekre nézve is egy irányt követett. El lehet j mondani tehát, hogy a magyar és osztrák fél, j azon vitális kérdések tekintetében, melyek az államnak erőt adnak, egyetértő tudott maradni; ennélfogva a dualismus emelte a monarchia erejét és így a dualismus a közösügyek tekintetében életképesnek bizonyult. De másrészt a tapasztalás azt bizonyitá, hogy mihelyest az anyagi kérdésekről volt szó: előállt az ellentét, az autagonismus a két fél közt. És most, midőn az új egyezség kötésének esete legelőször előttünk áll, végtelen sora fejlődött az ellentéteknek, melyek már is zavarólag hatottak az annyira szükséges egyetértés fentartására. Tul a Lajthán hangzik a jelszó : semmi újabb megterhéltetés, melynek értelme: semmi előnyről le nem mondani, melyet élvez, sőt, azok sorát és mérvét fokozni (ügy van] a baloldalon) ; s megterheltetésnek vélik minden oda irányuló törekvésünket, hogy élni akarunk a törvények által biztosított jogunkkal. A Lajthán innen pedig a közvélemény terhesnek, súlyosnak, sőt elviselhetlennek tartja a nagynehezen létesitetí s több izben módosított egyezségi feltótelekét, nem csak azon teher miatt, melyet elviselnünk kell; de azért, hogy saját ügyeink rendezésére, s ezen terheknek elviselésére nem élhetünk önálló intézkedési jogunkkal. Ezen tapasztalatok után azt hiszem, a dualismust tökéletesíteni kell oly irányban, hogy általa az anyagi érdekek feletti összeütközések esetei a lehető legszűkebb körre szoríttassanak. Én meg vagyok arról győződve, hogy azon államférfin a legnagyobb érdemeket szerezné a dynastia és monarchia valódi érdekében, ki képes lenne oly megoldási módot találni, s azt keresztül is vinni, melynek folytán egyrészt az összhang, egyöntetűség s kellő eróly továbbra is biztosítva lenne a monarchiát közösen érdeklő, a pragmatica sanctióból folyó ügyekben, másrészt az anyagi kérdéseknél érdek-összeütközések, s azok xíjabb meg újabb tárgyalásának esetei elkerülhetők lennének. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) Lehetséges-e ez az 1867: XII. t.-ez. alapján? Én azt hiszem, hogy igen, ha mindkét fél előtt mindenekfelett azon főczél lebegne : mikép lehetne kölcsönös engedékenységgel a békés együttlétet állandóul biztosítani. (Halljuk! Halljtik!) Nézetem szerint az első feladat lenne a quota-arány időrőlidőre való megállapítását fölöslegessé tenni. Azt számarányban állandóul megállapítani sem czélszerü, sem igazságos nem Jenné, minthogy a monarchia két felének anyagi ereje időről-időre változhat, s így azon arány is, melylyel a közös ügyek terheihez járulhat; de ismerve azon erőt, melyet Magyarországnak az anyagi ügyekben való függetlenség adhat, ennek biztosítása mellett a hozzájárulási arányra nézve elfogadhatónak vélném, ha az teljesíttetnék akkép, hogy Magyarország viselje mindazon fizetés terhét, mely esik