Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-340

340. orsíágos ülés február 1.1878. 351 zóst: keresztülvittük azt, és arra ő Felsége a közös uralkodó szentesítését kinyertük, hogy minden, nem a pragmatica sanctióból folyó kérdéseknél önáüólag intézkedhetünk, — ősi törvényeink szavai szerint is: „Hungáriáé sit Regnum liberum indepedens, id est, nulli alteri regno aut populo obnoxium. (Helyeslés a baloldalon.) Minthogy ezen jogot ujabban, ós határozottan biztosítottuk az ország számára: ennélfogva az ország ezen jogával élhet, sőt azzal élnie kötelessége, mihelyest a másik fél által eléje szabott feltételeket elviselheüeneknek vélné; mihelyt látná azt, hogy azok elfogadása esetében terhei alatt okvetlenül összeroskadni fog. Mert habár becses, fontos, sőt kívánatos Magyarországra nézve az anyagi kiegyezés és a vámegység biztosítása : azért feltétlen megadásra nincs kényszerítve ; sőt vétene önmaga ellen, fenmaradásának jogosultságát vesztené, ha bárki által magát kényszeríttetni engedné olvasmire, mit határozottan károsnak ismer, s mit máskép cselekedhetni a koronás király szentesitett törvénye, sőt esküvel erősített paettuu conventum által számára biztosítva van. Én mindig határozott védője voltam a monarchia két fele közti vám- és kereskedelmi szövetség és az egységes vámterületnek, — és az vagyok ma is. Ezen irányban igyekeztem hatni már politikai életem első kezdetétől; mert nekünk mindenekfelett érdekünkben áll, hogy azon alkotmányos monarclra, melynek egyenjogú részét képezzük mi: erős és hatalmas legyen, áthatva az összetartozandóság ós az érdekegység érzete által; s ennek egyik legkézzelfoghatóbb tanújele, egy, a kölcsönös érdekek respeetálásával, a méltányosság alapján kötött vám- ós kereskedelmi szerződés. A másik nyomós indok, mely a vámegyezség mellett szól : az. hogy egy földmivelő országra nézve nagyfontosságú anyagi előny, ha mentől nagyobb azon terület, melyre viheti akadálytalanul nyersterményeit s igy Magyarország anyagi érdekében még az is kívánatos lett volna, ha az ötvenes években megkisérlett egyezség a német vámszövétséggel sikerül. De azért a vámegyezség nem elkerül hetién föltétele a monarchia hatalmi állásának. Magyarország majdnem 4 századon át, mióta kapcsolatba jött a Habsburg dynastia alatt, az örökös tartományokkal, nemcsak jogilag, hanem tényleg külön vámterületet képezett egész 1850-ig. Ki állította volri", hogy ezen külön vámterület a monarchia hatalmi állásának akadály id szolgált? Igaz, hogy 18Í8 előtt, ós igy 1844-ben, midőn a magyar országgyűlésen először tárgyaltatott a vámügy. — habár senkisem tagadta, hogy a törvényhozásnak joga van a vámügyben határozni, — tényleg az fejedelmi jognak tekintetvén, a közbeeső vámok eszköznek használtattak föl a monarchia két fele közti közteher-vcelósi különbség kiegyenlítésére. Nem kereskedelmi és forgalmi, de egyedül finaneziális szempontok voltak mérvadók a Magyarország és Ausztria közt századokon át fenállott és reánk nézve anyagi szempontból mindenesetre igen káros közbenső vámok szabályozásánál. 1844-ben került a vámkérdés a magyar országgyűlés tárgyalása alá; akkor az országgyűlés nagy többsége — s itt hivatkozhatom Ghyczy Kálmánra — határozottan a védvámrendszer melleit nyilatkozott, s azt kívánta az ország határainál Ausztria ellenében is alkalmazni: — én azonban minek kivihetlenségét látva, a közbenső vámvonal eltörlése, és az Ausztriával kötendő vámszövetség mellett nyilatkoztam. Ma is, nemcsak politikai, de közgazdasági indokokból óhajtom a vámszövetség ujabb megkötését Ausztriával ; de azon alapelvek szerűit, melyeket az 1867-diki törvények nélkülözhetlen feltételként megállapítottak. Ezen törvény világosan ós határozottan kitűzi a, vámszövetség első feltételekint a kölcsönös érdekek méltánylását, s ha ez elérhető nem lenne : az országnak törvényes joga van az önálló vámterülethez ; tehát nincs kényszerülve minden reá nézve káros fölt'telt teljes megadással elfogadni. Az 1867-iki XII. törvényezikk, miután több g-ban elősorolta volna a pragmatica sanctióból kiindulva a közösen elintézendő tárgyakat, — 52. §-ában ezt mondja: „Vannak még más nagyfontosságú közügyek, melyek közössége nem foly ugyan a pragmatica sanctióból, — de amelyek, részint a helyzetnél fogva politikai tekintetből, részint a két fél érdekeinek találkozásánál fogva: czélszerübbon intéztetnek el közös egyetértéssel, mint szorosan elkülönözve." A 61. §. pedig a vám ós kereskedelmi szerződés mikénti megkötésérc nézve a következőket mondja: .,Szövetség megkötése kölcsönös alku utján történjék, oly módon, mint két egymástól, jogilag független ország hasonló egyezkedései történnek." Mi tehát az első feltétele, a Magyarország és Ausztria közt jövendőben kötendő vám és kereskedelmi szerződésnek? Az, hogy a két fél érdekei ezen egyezségben találkozzanak, tehát egyik a másiktól olyant ne követeljen, mi ránézve nem méltányos; s megerősíti ezen nélkülözhetlen feltételt azon mód, melyet a törvény elvül kimond, a szerződéskötésre nézve, hogy az ngy köttetik, — mint akkor két egymástól jogilag független országnál hasonló szerződések kötése történik. Már pedig, két jogilag független ország, egymással