Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-339

389. országos ülé» január 31.1878 327 Én t. ház, mindaddig, mig monarchiában élünk, készséggel elfogadom Angliát követendő minta­képül s bizonynyal jelen esetben is épen Anglia példája ösztönöz arra, hogy a beterjesztett egyez­ség elvetésével az önálló külön vámterületet kö­veteljem , mint egyedüli eszközét annak, hogy ha­zánk jelenlegi megalázott gyarmati .helyzetéből ki­bon takozhassék. Hisz épen az elszigetelt s külön­ben is mostoha természeti viszonyok közé szorí­tott Anglia az, mely gazdagságát, virágzó iparát s világot adóztató kereskedelmét leginkább czél­szerü vámrendszerének köszönheti. Azonban téve­dés lenne azt hinni, hogy Anglia se lett volna kénytelen sokáig a küláramlat ellen küzdeni, ipara, kereskedelme fejlődését védvámokkal fedezni, sőt határozottan áll, hogy vódvám rendszere által teremte meg productiv hatalmát, s ebből folyó gazdagságát; de sőt, még ma is, midőn már nincs mit tartania a versenytől, ma is, midőn készít­ményeinek kiválósága által határozottan uralogja a helyzetet; még ma is pénzügyi tekintetekből némely czikkekre: mint ékszerek, selyemáruk, do­hány, borai — fentartjaa védvámokat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mi t. ház, ennek épen ellenkezőjét tesszük itt e hazában, hol iparunk még pólyáiból se bonta­kozott ki. hol tulajdonképi kereskedelem nem is létezik, mert a mi kereskedelmünk a külföldi czik­keknek idegenek előnyére való elárusitásával, s igy pénzünknek külföldre való liferálásánál egyébre nem terjedvén ki: az nem a nemzeti jóllét ós gaz­dagodás tényezője, hanem a külföldi termékek közvetítő sensariájaként szerepel. És mi t. ház! ezen abnormis helyzetünkben vonakodunk alkal­mazni azon módokat és vódeszközöket, melyek Anglia és a világ minden más országának meg­teremték kereskedelmét és az általa tápláló ipart, hanem szerződést akarunk törvényesíteni, mely védje a 300 év óta minket kizsákmányoló osztrák ipart; mi évi 40 millió praemiumot akarunk az osztrák iparnak kitűzni, hogy a mienket biztosan megfojthassa; mi egyezményt akarunk létesíteni, mely más országok iparczikkeinek kizárásával, az osztrák iparczikkek egyedárusságát versenymente­sen biztosítsa hazánkban egyfelől s hazai iparunk versenyképességét lehetetlenné tegye másfelől, szó­val mi önmagunk akarjuk törvényesíteni és örö­kíteni azon fosztogatási rendszert, mely hazánkat eddig is gyarmati helyzetre kárhoztatta, s mely oka volt eddig is annak, hogy hazánk a természet páratlanul dus adományai mellett, szegénység és nyomorban sinlődött. Abnormis helyzetünket leginkább összehason­lító száintéteiek világítják meg. Angliában a vámok adják az összes államadó 28°/ 0 , míg nálunk alig 2"/ 0-át. Angliában az egyenes adók az államjöve­delem 3'7 0-át, míg nálunk felénél többet tesznek. De ne vegyük a gazdag, önnálló Angliát, hanem összehasonlító példát más kisebb és szegényebb államokról; például vegyük a haldoklónak mondott Törökországot, melynek a vámból 33 millió jöve­delme van, vagy a kis Hollandot, melynek vám jövedelme 7 millió, vagy a csak most szülein lett Komániát, mely 27 millió vámjövedelemnek ör­vend, mig a letiport nagy Magyarország c czimen alig vesz be 5 millió irtot, azaz bevenne, ha azt is a közös ügyekre nem eonflscálna Ausztria ; ugy hogy hazánkban a vámjövedelemből minden lélekre 43 kr, mig az egyenes adóból 5 írt 50 kr. esik. Ezek t. ház, oly statistikai adatok, hogy ha mi azt a külföld valamely államgazdászának elmond­juk, lehetetlen hogy minket a gondolkozó lények sorába helyezzen, sőt nem hiszem, hogy osztrák szomszédjaink is — kik e helyzet minden előnyét, minden hasznát élvezik — magok közt bizalmasan minket, mint jó bolondokat, le ne nevessenek. Ha tehát világ gunytárgyai nem akarunk len­ni, ha életképességünknek csak némi tanujeleit is akarjuk adni; ha van bennünk az önérzetnek, a hazaszeretetnek csak egyetlen szikrája is: akkor lehetetlen, hogy a szégyenpír arezunkra ne szé­keljen. Ha, érezzük a nagy felelősséget, melylyel küldőink, a nagy kötelességet, melylyel hazánk iránt tartozunk: lehetetlen, hogy ez egyezményt: az öngyilkosságnak e méregbe mártott eszközét el ne vessük (Helyeslés a szélső baloldalon.') Én részemről elvetem s a magyar önálló vámterület mellett vagyok, nem csak azért, mert az hazánk önállóságának egyik főatributuma, ha­nem azért is, mert csak ebben látom módját an­nak, hogy hazánk jövedelmeit oda fokozhassuk, mi­szerint évente mindinkább fokozódó deficitjeinktől meneküljünk, s hazánknak legalább is 40 millió évi jövedelem szaporulatot teremtsünk. Mert t. ház! Önáltatás és önáinitás az, mi­dőn itt sokan a kormánykörből, sőt a nemzet vá­lasztott képviselői közül is mint az előadó, Tóth Vilmos és Móricz képviselő urak is kicsinyelni erőlködnek az önálló vámterület mellett befolyandó nagy jövedelmet; a midőn mesterkélt számcsopor­tozatokkal igyekeznek, e jövedelmet eltagadva és leütve, a vámközösség czélszerüségénck látszatát kierőszakolni; az igazságot, a mi végtelen kárunk­ra, a számtételek tömkelegébe fulasztani: hisz e kérdés oly egyszerű, hogy ha azt készakarva szö­vevényessé nem akarjuk tenni, mindenki első te­kintetre felfoghatja, megértheti. Magyarország a hivatalos statistika szerint 1873 ban külföldről, leginkákb Ausztriából beho­zott ipar és kereskedelmi czikkekórt kiadott, Í50 millió irtot: ez a jelenlegi fényűzés, s iparvállala­taink bukása mellett bizonnyal nem kevesbedett ; már most, ha e czikkekre nem véd, hanem csak csekély 10"/,, behozatali vagy inkább kezelési vá­mot szabunk, abból befolyna évenkint 45 millió

Next

/
Oldalképek
Tartalom