Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.

Ülésnapok - 1875-338

300 338. országos illés január 30. 1878. azért, hogy ugy változzék meg, mint egyikünk sem óhajtja." Sokat fejez ki e mondat t. képviselőház, kivált a jelen válságos pillanatban. Számosan vannak még a ház tagjai közt, kik az 1867-ki kiegyezési épület monumentális falaihoz hangyaszorgalommal hordták össze a homok-szemet. A mű nagy mestere — boruljunk meg magasztos emléke előtt — félszázados politikai pályájának legszebb örökségét önökre hagyta, hogy azt a dúló viharok ellen megvédelmezvén, az utónemzedéknek sértetlenül adják át. Teljesítsék a nagy szellem önzetlen hazafiúi kívánalmát, s ne emeljenek érvényre döntő szavuk által oly oonoeptiót, mely a nemzet egyetemére rakott óriás terhek nyomása alatt állami létünk oszlopalapjait rendíti meg. (Tetszés a baloldalon.) És még mielőtt hathatós szavazatukat az urnába vetnék, álljanak meg egy kevéssé Unger osztrák szónok ministernek festett paradicsoma előtt, s ne siettessék önmegadásuk által elérkezni a pillanatot, midőn Magyarország ellenfelei által egyetlen büszkeségétől, alkotmányos dicső küzdelmeinek kegyeletes emlékétől szándékoltatik megfosztatni. Vegyék oltalmukba a 12-ik órában, vegyék kegyesen oltalmukba uraim a nemzetet, s ne ingassák meg annak fiaiban magát az alkotmány iránti hitet. Én részemről a vita alatti törvényjavaslatot, mely mellett pénzügyi kibontakozásunk lehetetlen, mely előbb vagy utóbb, de biztosan a nemzeti vagyon devastátiójához vezet, s mely az országot épen azon gazdasági és hitelforrásoktól fosztja meg, a mik nélkül legfelebb egy provinczia sorsára lehet kárhoztatva, de állami magasztos hivatását be nem töltheti: én egy ilyen javaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatok el, hanem járulok szavazatommal a b. Simonyi Lajos és Mudrony S. képviselőtársaim által beterjesztett különvéleményhez. (Elénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Tóth Vilmos: T. képviselőház! (Halljukl Halljuk!) Nem a szónoklatnak gyakran használt, mondhatnám szokásos formája; nem is az álszerénység az, mi engem arra késztet, hogy midőn a tanácskozás tárgyát képező nagy fontosságú kérdés körül nézetemet elmondom, mindenekelőtt a t. ház kegyes elnézéseért esedezem, (Halljuk]) hanem az önismeret, vagyis tudata annak, hogy a nemzetgazdaság terén laicus vagyok; továbbá érzete, és pedig rám nézve nyomasztólag ható érzete annak, hogy a t. háznak joga volna tőlem a hallgatást követelni, hogy drága és a jelen viszonyok közt kétszeresen drága idejét nálam sokkal hivatottabbak meghallgatására fordíthassa. Felszólalásomnak tehát nem találom és nem is keresem más mentségét, mint azt, hogy e kérdés — s ebben eltérek az előttem szólott képviselő urak nézetétől, — mely más államokban a szoros értelemben vett nemzetgazdászat szempontjából tárgyaltatik és ítéltetik meg: főleg nálunk államjogi helyzetünknél fogva nézetem szerint bír legalább is annyi, ha nem több politikai, mint gazdászati jelentőséggel Ez képezvén eszméim alaptótelét, felszólalásom ós érvelésem megítélésénél kérem ennek kegyes figyelembe vételét. Ezeket előrebocsátva áttérek magára a tárgyra ós miután annak megítélésénél helyes-e a kormány vámpolitikája? elfogadható-e a magyar korona országai és ő felsége töiibi országai és tartományai közt kötendő vám- és kereskedelmi szövetségre vonatkozó törvényjavaslat és ezzel kapcsolatban a monarchia két kormánya közt létrejött megállapodás alapján javasolt átalános vámtariffa: a dolog természeténél fogva a kérdések elseje az, képezzen-e Magyarország önálló vagy a monarchia másik felével közös vámterületet? én is ezen kérdésekkel kívánok mindenekelőtt foglalkozni. Senki által nem vonatott és nem is vonathatik kétségbe az, hogy Magyarországnak elvitázhatlan joga van önálló vámterüleiet képezni. E jog érintetlenül fenáll. Hiszem és vallom, hogy e jogról lemondani nem szabad. De épen ily erős hitem az is, hogy e jog alkalmazása a jelenben a monarchia mindkét államára gazclászatilag káros és politikailag veszélyes következéseket vonna maga után. Talán feltűnő, sőt visszatetsző az, hogy ón már a kiegyezési kérdések elsejének tárgyalásánál a monarchia mindkét, államát hangoztatom, és nem exelusive magyar szempontból vizsgálom a kérdést. Ezért szükségesnek tartom kijelenteni politikai hitemnek azon változhatatlan dogmáját, hogy én a monarchia jelen alkatát olyannak találom, a melyen kívül sem az egyik, sem a másik félre nézve nincsen önálló állami existentia. Kell tehát, hogy ezen változhatatlan összetartozandóságnak postulatumát, az érdekek kölcsönös respec tál ásat, sőt sok tekintetben az érdekközösséget vegyem épen a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat megítélésénél kiindulási pontul. És ebben a nézetemben nem zavar meg semmi; nem az, ha a Lajthán tnl történnek oly nyilatkozatok, melyek csak egyoldalú érdekeket ismerve, nem számolnak a politikai exigenüákkal; nem a prágai, nem a többi osztrák iparkamarák nyilvánított nézete, mire Ápponyi Albert gróf tiszt, képviselőtársam tegnap tartott kitűnő beszédében hivatkozni szíveskedett; nem zavar még azért, mert ezen politikai exigentiák erősebbek egyesek akaratánál, de erősebbek számosaknak, legyenek