Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-337
337. országos ttlés január 29.1878. 29i dáját, sőt némely államban ezen változás kívánatos is lehet, mert mig egyfelől minden birtokváltozás mind megannyi pénzügyi jövedelem, másfelől egy értelmes tehetős uj birtokos az államra nézve mindig becsesebb a régi eladósodott tehetetlen birtokosnál. Úgyde ez uraim nem igy van Magyarországon! Magyarország addig lesz magyar, inig földbirtoka magyar kézen van. Ápolni, elősegíteni kell tehát itt a földbirtokos érdekeit; erre tekintettel kell lenni statusgazdasági szempontból is, mert ez idő szerint a földbirtok leginkább azon törzsvagyon, melyből a tőkeképződés, az átalános vagyonosodás lendületet nyerhet. Ez okból azon krízis, mely a magyar birtokos-osztályt érné : sújtaná az egész országot és a magyar iparost is, melynek igen nagy része egyúttal fekvőségek birtokosa is, és iia a magyar birtokososztály jövedelmében fogyatkoznék: megérezné azt a birtoktalan magyar iparos is. És ez annyival inkább figyelmet érdemel, mert Ausztria nemcsak gabonáink minden fajaira és különböző állatainkra nézve legjobb vevőnk, de legjobb vevője nyersvasunknak, dohányunknak, borainknak és gyapjúnknak és igy magának a posztóáruk vámjának sokszor neheztelt felemelése a magyar gyapjú termelésre hasznos befolyással lehet, annálfogva az olyan politika, mely nyersterményeinknek Ausztriába zavartalan és megadóztatlan kivitelét biztosítja: jelenben legjobb, legelfogadhatóbb nemzetgazdasági politika. Azonban politikai ellenfeleink elég leleményesek az ellenérvelésekben és ezek ellenében azt felelik, hogy Ausztria nem adóztathatja meg saját érdekei megromlása nélkül az első életszükségleti czikkeket. Es ha ez állana is a gabonanemekre. de nyers vasat, gyapjút, bort, dohányt első szükségleti élelmi czikkek közzé senki sem fogná számítani. De magára a gabonafélékre nézve is, miután Angliában a gabonavámok igen sokáig fenállottak; fenállottak azok a fogyasztó nagy többségnek érdekei ellenére, sőt maga az osztrák absolut kormány az oláhországi gabonára nevezetes vámokat vetett és azt egész napjainkig fentartotta. Hogyha mi Ausztriával egy közgazdasági háborúba keverednénk, hogy Ausztria békével tűrné az insultust, az adóztatást, melyet mi iparára vetni akarunk: azt én elhinni nem tudom. Elismerem azon állítás értékét, hogy különösen ujabb kiegyezkedéseknél vámtételeink az osztrák ipar érdekeiből lettek legfőkép megállapítva; ha tehát mi adót fizetünk az osztrák iparosnak, miért ne fizethetnénk ezen adót a magyar iparos érdekében, és ha önálló vámterületünk volna, jövedelmet szerezhetnénk s pénzügyi vámokkal az országnak indirect adó alá vetnénk a külföldi gyártmányokat, megadóztatnánk a külföldet, védelmezve saját iparunkat. Ezen ellenvetésekre azt válaszolom, hogy tagadhatlanul fizetünk az osztrák iparosok védelméért a vám czimén adókat, és ne tagadják, hanem vegyék ezt számba az osztrákok, hogy az ő érdekökben megállapított vámtételek mindmegannyi adók; az ő részükre, uraim! mi meghozhatjuk ezen áldozatokat kölcsönös reeompensatiók és politikai tekintetből, de nem hozhatunk, nem hozunk ezen nagy czél elérése nélkül. Egyébiránt, ha a külföldi gyártmányokra vetett véd vám az osztrák iparos javára fizetett adó: adó az jelenben vagy jövőben ugyanazon nemű gyártmányokat előállító magyar iparos részére is. S ha volt, vagy van mód közös vámterület mellett a magyar ipar fejlődésére hatni, pedig a kik a szegedi kiállítást összehasonlítják az 1847-ben eszközlött pesti iparkiállitással, kik a szeszgyárak számát, termelési képességét összehasonlítják a 25 év előtti gyárak mennyisége és főzőképességével: azok a közös vámterület mellett leendő magyarországi ipar egészséges fejlődósén nem kételkedhetnek. Nem kételkedhetnek azért is, mert van egy körülmény, mely a magyar iparost az osztrák iparosnál kedvezőbb állásba helyezheti, és ez az, hogy az ipar számára szükséges nyersterményeket az osztrák iparos jobbára a magyar birodalomból véteti, s iparczikkeit ide, vagy az aldunai tartományokba vive, a kettős fuvarköltség viseli; ezen kettős fuvardíj magában egy közbenső védvámot képez, mely a magyar iparost az osztrák ipar ellen védelmezi; azért hiszem én, hogy ezen vámszövetség a magyar ipar fejlesztésére is jóhatásu lesz, melyet ma ugyan hiába állítunk vagy tagadunK, mert azt a következés fogja igazolni vagy elitélni. Ha még tovább fejtegetjük ezen tételeket. önként merül fel a kérdés: mivel recompensálja tehát Ausztria az osztrák ipar érdekében reánk vetett adókat ? Hogy az előbbieket ne ismételjem, felfogásom szerint mentől több kezet foglalkoztat s mentől virágzóbb az osztrák ipar: annál többet fogyasztanak s annál jobban képesek megvenni nyersterményeinket ; de a legfőbb recompensatiót abban látom, hogy mióta a közös vámterület létezik, egy biztos piaczot leltünk Ausztriában. S ha áll tehát az. hogy az osztrák ipar nyomja a magyar ipart: még jobban áll az, hogy a magyar mezőgazda nyomja az osztrák mezőgazdát: tehát a kölcsönös kiegyenlítés legfőképen ebben rejlik. Mindezek daczára politikai ellenfeleink az ijesztgetés minden nemeit felhasználják, s évek óta mondogatják, még pedig statistikai adatok, kereskedelmi mérlegek által mutogatják nekünk, hogy tönkre kell menni ennek az országnak; miért is engedje meg a t. ház, hogy fenebbiekre nézve is elmondhassam nézeteimet. Elismerem, miként ha egyesek többet adnak 37*
