Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-337
284 337. országos Illés január 29. 1878. a ténynek ülustratiójára mindjárt átmegyek, — 1875-ben a bevitel 77 ezer, a kivitel 75 ezer vámmázsa. De 1876-ban a bevitel már esak 70,000, a kivitel pedig 74,000 vámmázsa volt. Az 1877. év első feléről levő adataink pedig azt igazolják, hogy a bevitel még 10,000 vámmázsával kevesebbet tett, mint 1876. első felében. E számok mit bizonyítanak, t. ház? Először azt — s ezt csak a gyengébbek kedvéért említem fel, a gyengébbek kedvéért nem itt, mert megvagyok győződve, hogy ily gyengébbek itt nincsenek, de e házon kivüi, — hogy a gyapju-áruk forgalmának mérlege az utolsó években activ volt. De én ennél nagyobb súlyt fektetek arra a tényre, hogy az osztrák gyaju-iparnak egyátalán nagy és állandó kivitele van, tehát hogy készítményeinek csupán azon mennyisége, melyet a belföldi piacz ellátásán felül kivitelre, mint fölösleget szánni birt, minden évben 70 — 80,000 vámmázsát tesz. Már most t. ház, oly piaczokon, ahol neki is ugyanazon vámtételekkel kell megküzdenie, melyekkel más országok iparczikkei megküzdeni kénytelenek, szóval, a külföldi piaczon is ennyire versenyképesnek bizonyult: ha az ily ipar azután azt állítja, hogy a létező vámtételek mellett a belföldön megélni nem tud, hajlandó vagyok ebben nem látni mást, mint azon mindenkor ismétlődő tüneményt, mely tartani fog addig, míg a világ áll és ipar létezik: hogy az iparosok védvámigényeit teljesen kielégíteni sohasem lehet. (Ugy van \ a szélsőjobb és balfelöl.) Ezen tények hatása alatt t. ház, kerestem a fallaciát, melly az osztrák vódvámosok okoskodásaiban fekszik; mert midőn a tények az állított theoretikus következtetésekkel ily homlokegyenest ellenkező képet mutatnak, kell, hogy az okoskodásban valami fallacia legyen. És e íallaeia szerintem a következőkben áll. Ezen agitatió hirdetői, terjesztői s azok, kik ez agitatió álokoskodása előtt nálunk meghajoltak, egy dolgot mindig figyelmen kivül hagytak: ez pedig azon rendkívül kedvező piacz, mely felett az osztrák ipar nagyobb mértékben rendelkezik, mint bármely más állam ipara. Ez a körülmény egyenlíti ki azon különbözetet a termelési előfeltételekben, mely az osztrák és más előhaladottabb államok ipara közt kétségkívül létezik. Legyen szabad e fontos momentumot némileg földeríteni. Az osztrák ipar, t. ház, a monarchiának aránylag csekély részére van összpontosítva; mintegy 1,800 D mrtf.-nyi tér, 9.000,000 lakossal az, — ha Csehországot, Sziléziai, Morvaországot és Alsó-Ausztriát, mint az osztrák-magyar monarchia tulajdonképeni iparos zónáját együtt vesszük, mely a termelő centrumot képezi. Ezen concentrált ipartelep körül terül azután el egy 26.000,000 lakossal bíró, 9,500 D mrtfdnyi terület, mely tisztán, vagy legalább a potiori, fogyasztási területnek nevezhető. Ily arányok a világnak semmi iparánál elő nem fordulnak. A magyar-osztrák monarchiában az iparral foglalkozók száma az egyik népszámlálás szerint 8, a másik szerint — mely evidenter eltérő szempontokból indult ki — 22 °/ 0-át képezi a összes lakosságnak, melylyel szemben az iparfogyasztó rész 90—80 %-ra emelkedik, mig a többi iparos államokban — Angliában, Francziaországban — a lakosságnak azon része, a mely termeszt, mindenütt legalább 35—40 °/o-ára teendő az összes lakosságnak és az, a mely fogyaszt, a fönmaradt többi 60 vagy 65 °/o-ban leli kifejezését. Csak az osztrák ipar az, mely ily arányokkal dicsekedhetik, mely élvezi azt, hogy annyira túlnyomó számot képez azon területen, melyen megvédetik, a fogyasztó közönség, és élvezi e mellett az ipar eoncentratiójának minden előnyeit is, mert aránylag csekély területen van összpontosítva. De mi az a további következtetés, melyet ezen tényből az Ausztria és Magyarország között egymással szemben kölcsönösen emelhető igényekre nézve vonnom kell? Az előbb általán megnevezett 9,400 D mértföldnyi, 26 millió fogyasztótól lakott terület legnagyobb része t. i. 5,400 D mfld 15 millió lakossággal magyar. Magyarország ós melléktartományainak a magyarosztrák monarchia vámegyesületébe való belépése nyújtja tehát az osztrák iparnak azon különösen kedvező helyzetet, melyet ezelőtt ecsetelni bátor voltam. (Élénk helyeslés a középen,) Tehát mit mond a tiszta méltányosság? A tiszta méltányosság azt mondja, hogy a monarchia iparos része közönségének igényei megállapításánál kiváló tekintetbe kell vennie azon terület közgazdászati természetének igényeit, a mely területnek köszönheti, hogy oly kelendőségi viszonyok felelt rendelkezhetik, minő a világ semmi más ipar-államában sem léteznek. (Helyeslés a szélső jobb és a balon.) De hol van itt a határ: ez azon kérdés, a mely felvettetik az általam átalánosságban előadottakkal szemben olyanok részéről is, kik azokat elvileg kétségbe nem vonják. A határt ily dolgoknál theoretice és átalánosságban kiszabni igen-igen nehéz. A határnak ily tüzetes meghatározását szokták rendesen sürgetni azok, kik midőn valamely átalános tételt tagadni, czáfolni, annak helytelenségét bebizonyítani nem tudják: megvalósításánál és alkalmazásánál keresnek és iparkodnak teremteni nehézséget. De elvileg mégis meg lehet jelölni valamely határt és e határ ott van, hol a vámtételeknek fölemelése által lehetetlenné tétetik az, ami Magyarország közgazdászati szervezetének szerintem
