Képviselőházi napló, 1875. XIV. kötet • 1877. november 30–1878. február 4.
Ülésnapok - 1875-322
124 82-2. országos ttlés decüember 14. 1877. mivel ez egy kissé hosszasabb és alkalmatlanabb, más eljárás követtessék; mert habár rövid időre kéretik is a meghosszabitás a quotára nézve, ha e formának mellőzésével történik, az helytelen. Egyébiránt, t, ház, én ezen meg nem ütközöm s megmondom okát, hogy miért'? [Halljuk!) Azért, meri a t. ministerelnök ur egész az utolsó perozig szemünkbe mondotta, hogy a kiegyezési törvények roszak s ugyanezen véleménynyel,, — inert ennek nyilván ellent nem mondott, — foglalta el a vörös széket. Hogy tehát a ministerelnök rosznak tartott törvényt minden módon iparkodik meggyengitni, meg nem gondolva, vajon a törvény meggyengítésével képesek leszünk-e ennél jobb, alkalmasabb s erőseiéi b törvényt alkotni: azon nem csodálkozom; de lehetetlen, hogy ne csodálkozzam afelett, hogy a parlament azon igen érdemes tagjai, kik annyi harezot vivtak nyolcz esztendőn keresztül, épen a ministerelnök ur vezérlete alatt vezetett oppositióval e törvények fentartásáért, annak egy alapelvét mindjárt az első alkalommal kijátszani engedik. (Helyeslés balfelöl.) Én tehát, t, ház, mint oly képviselő, ki szigorúan ragaszkodik a törvény betűjéhez, ez alkalommal is kötelességemnek tartom csekély tehetségem szerint azok érdekében lándzsát törni és a t. házat arra kérni, hogy a ministerelnök urat, miután odáig vitte a dolgot, hogy egy provisorium megalkotása szükséges, a rendes, s a törvény által megrendelt útnak s formáknak megtaitására utasitni méltóztassék; s ez alkalommal annál kevésbbé vagyok hajlandó az 1867: XII. t.-cz. bármily csekély intézkedésének megszüntetésére, mert a Reichsrathban, — ha nem akarjuk is tudomásul venni, — világosan kimondatott azon nézet, hogy ők a magyar államnak az osztrák állammal való unificatiójára dolgoznak; pedig ha az 1867: XII. t.-czikken most rést ütünk, kérdést nem szenved, hogy az osztrákoknak ezen kívánságát sokkal jobban előmozdítjuk, mint bármi más módon. T. ház! Valóban igen megfoghatatlan a sors játéka. (Halljak !) A t. ministerelnök ur, midőn a fusió létrejött, ha jól emlékszem, azzal vádolta az akkori kormányt, hogy semmi lépést nem tett az 1867. évi XVI. törvény czikkben foglalt szerződés felmondására, s annak következtében a fogyasztási adóknak az állam érdekében való megváltoztatására; sőt azt mondta, hogy ha ezt keresztül nem vihették: legalább megközelitőleg előkészítették volna azon időt, midőn az állani az 1867. évi XVI. törvényczikk 68. §-ában érintett esett előálltával önállóan intézkedhetik. És íme, t. ház, mit látunk'? A t. ministerelnök ur felmondta az általa kárhoztatott szerződést, sőt beleegyezett időközben a fenálló viszonynak megváltoztatásába, természetesen a mi kárunkra, és most épen ő az, a ki a házhoz provisoriumért folyamodni kénytelen, azon czélból, hogy azon változtatás, melyet előbb fölöttébb óhajtandónak mondott: minél hosszabb időre elhalasztassék. Már t. képviselőház, ez nem azon eljárás, a melyet én a mélyen t. ministerelnök úrtól vártam ; nem azért, hogy az egyezséget keresztül nem vihette, hanem leginkább azért, hogy a fenálló törvényekkel szemben, a melyek világosan megmondják, hogy az egyezség nem sikerülte esetében az ország önállóan intézkedik, ezen állapotra nézve, a mi pedig mulhatlan kötelessége lett volna, semmi néven nevezendő előintézkedést nem tett; hanem saját mulasztása által az országot oly állapotba hozta, hogyha ezen jogával élni akarna is, ezt nem teheti, mert nincs arra semmi előmunkálat, semmi előkészület. (Helyeslés a balon.) így hát igaz, hogy a sors adott nekünk elégtételt, de sajnos oly elégtételt, melyből a nemzetre nézve semmiféle haszon nem háramlik. Én t. képviselőház , nem tartom elégségesnek azon időt, melyet a t. ministerelnök ur engedélyezett saját javaslata ellenében, mert hát tudjuk, hogy a mélyen t. ministerelnök ur csak két hónapra akarta a provisoriumot, s később kegyes volt azt egy hónappal megtoldani. Ezen határidő éppen akkor jár le, midőn Magyarországon, mint azt egy t. barátomtól is hallottam, az aratás bekövetkezett s akkor, midőn Magyarországnak lenne valami eladni valója, előttünk egyszerűen bezárhatják a, kaput, hogy minden néven nevezendő nyersterményeink itt szoruljanak benn az országban; inert azt utóvégre nem tudjuk, hogy vajon más államokkal köthetünk-e kedvező kiviteli szerződést? Én tehát azt hiszem, hogy ne zárjuk be magunk előtt a kaput előbb, mielőtt arra kényszerítve vagyunk. T. képviselőház! a Lloyatársaságot én, legalább a magam felfogása szerint, részünkre felettébb drága intézménynek tekintem. Az a magyar államra nézve tökéletesen mindegy, ha tán valamivel kevésbbé czifra hajók viszik is a postát, mert a póstahordása nekünk semmi hatalmi állást nem biztosit. Ha tehát mi azon posta szállítására nagy költséggel czifra hajókat tartunk drága pénzen: ugy járunk el, mint azon emberek, akik a maguk zsebével számot nem vetnek s többet költenek, mint a mennyit bevesznek. Én, t. ház, azon körülménynél fogva, miután a ház most nem határozhat a fölött, hogy szükséges-e, hogy a Lloydtársulattal kössünk szerződést s nem tudjuk, nem lehetne-e más társulattal olcsóbb szerződést kötni, s miután ón a czifra hajókra semmitsem adok; hanem arra adok vala' mit, a mire nekünk szükségünk van, t. i., hogy