Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-297
297. országos ülés november 3. 1877. 87 az eredeti törvényjavaslatban nem volt meg, hogy ez benn van, ezt sem a törvénynek, sem alkotóinak nem érdeme, mert ezt az ellenzék initiativája és a t. előadó ur támogatása mellett vette fel a bankbizottság, és mert ezt még sem a bank, sem a birodalmi tanács bankbizottsága nem fogadta el: az még nagyon kétes, hogy végleg is bennmaradand-e ? Nézetem szerint, t. ház, a banktörvényjavaslat a dolog érdemére nézve teljesen centralisál, az pedig, a mi benne színleg adatik a paritásnak, véleményem szerint nem egyéb, mint sallang, hogy eltakarja az egységes centralisticus alapeszméket. Azt tehát, a mit a t. előadó ur mond, hogy a paritás egy pontban sincs megsértve, részemről nem fogadhatom el, mert még oly alárendelt kérdésekben, minő a számvizsgálók megválasztása, sem volt az keresztülvihető, hogy tagjai a jogosan megillető arányban magyarok legyenek: mert még az sincs keresztülvive, hogy a választott bíróságnál, mely hivatva van a kormány és a bank közt előforduló differentiákra nézve határozni, és a melynek felerésze a magyar legfőbb törvényszék tagjaiból áll, ne mindig Bécsben, hanem egyszer Bécsben, másszor Budapesten üljön össze. Pedig véleményem szerint a paritás még e hiányokat sem tűri. A dolog, t. ház, tényleg csakugyan ugy áll, a mint azt az oszlrák mi nisterek egyike, Lasser, ecsetelte, midőn a februáriusi bankstatumot és a főtanács teendőit, átalában pedig a bankszervezetet ajánlotta és az osztrák Reiehsrath pártjait a következőképen nyugtatta meg: Der Generalrath ist ailso ein vollkommenes Oentralorgan. Von einer Decentralisation des Bankgescháftes kaim gar keine Bedé sein. Ezek, t. ház, nyilt, de igaz szavak. Ezek a t. ministerelnök urnák tegnapi ellenvéleménye daczára is, azt bizonyítják, hogy itt a paritás, sem az érdekkölcsönösség viszonyosságában, sem az ezzel kapcsolatos politikai tekintetben nincs a törvényjavaslatban megóva. Ezeknél fogva, t. ház, én, mint a ki a 67-es kiegyezést csorbítatlanul fenntartani kívánom : a bankügy ezen berendezését el nem fogadhatom, és azt hiszem, hogy nem magam vagyok azon véleményben, ha azt vagyok bátor kijelenteni, hogy a banknak ezen berendezése a 67-es kiegyezéssel szemben visszaesés. Továbbá nagy hiánya e törvényjavaslatnak, a mint ezt már bátor voltam kijelenteni, a dotatió csekélysége azért, mert fínancziáüs érdekeink nincsenek megóva. Erről már többen nyilatkoztak, de azt hiszem, hogy ez nincs eléggé megvilágítva. Tény az, hogy 1872-ről 1878-ra tetemesen nagyobb dotatióban részesült Magyarország; tény az, hogy 1875-ben normális évben az átalános dotatió volt 50 millió és igy egyes esetekben kimagasló dotatió az 50 milliónál még több volt. Tény az, hogy a fővárostuli nagyobb városi czégek, vasut-társulatok és Bécshez "közelebb eső vidékek egyenest Bécsben találták hiteligényeik kielégítését, a melyek ezen statútum értelmében különösen, miután a nemzeti bank pénzét Ausztriában is elhelyezni tudja, ezentúl Bécsben kielégíttetni nem fognak, mert a bank azt mondhatja, hogy ezen hiteligényeket kielégíteni nem köteles. De, t. ház, nincs is érdekében az országnak, hogy a magyar állam polgárai az ország határain kivül kössék hiteligényeik kielégítését; azt tartom, hogy a banknak, ha jól van berendezve, nemcsak regulatornak kell lenni a hitelmezején a bankpolitika szabályozásában, hanem kapcsolatnak, kell lennie, mely az egész ország közgazdasági érdekeit a központ felé húzza. (Helyeslés balfelöl.) Azt mondja a t. előadó ur: „Ha pedig ezentúl az egész 50 millió frt tényleg felhasználható, akkor rendesen f>0"/ 0-kal több lesz felhasználható, mint a mennyi Ghorin ós Lichtenstein számításai szerint is 1870 — 1875. között Magyarországon átlag igénybe vétetett. Megvallom, t. ház, én nem tudom megérteni, hogyha a dotatió csekélyebb lesz jövőre, mint eddig volt, hogy lehessen a pénz 50%-al több. Itt van előttem a pénzügyminister ur indokolása, melyben kimutattatik, hogy Magyarország a befolyt években átlag mennyi pénzt vett igénybe a banktól. 1875-ben igénybe vett 89 milliót; a megfelelő dotatió volt 50 millió. 1874-ben igénybe vett 39 milliót, az ennek megfelelő dotatió volt 54 millió. 1873-ban igénybe vett 38 milliót és az ennek megfelelő dotatió volt 60 millió. Tehát a dotatió maga még nem levén készpénz, természetes, hogy annak csak egy része vétethetett igénybe. De felhozhatok mást is, midőn például ezen igénybe vett 38 és 1873 —1874-ben 39 millió összeg emeltetett: ugyan akkor emelkednie kellett a clotatiónak is ugy, hogy mikor 1874-ben 4 5 millió készpénz vétetett igénybe, akkor a dotatiót fel kellett emelni 66 és 7-10 millióra, ez volt 1874. augusztus 18-án. Az, hogy az 50 millió dotatió pótoltathatik : az nem garantia, mert az egyezmény első czikke értelmében ós alapszabályok 28. §-ára tekintettel a dotatió nagyobbitása egyenesen a bécsi főtanácstól függ. Én azt hiszem, hogy a tévedés onnan származik, hogy a minimum és maximum kifejezések hozattak szóba, és én bátor vagyok constatálui, hogy a törvényjavaslat minimumot nem ösrncr, ha minimumot mondunk, az lehet minimum a reménységhez, de nem a törvényjavaslattal szemben. Vagy annak akarjuk-e kitenni ez országot, hogy ha az 50 millió nem lesz elég: valahányszor egypár millióra szükség lesz, az ország újból Bécsbe menjen ós kérjen, és valahányszor. a dotatió emelése megtörténik, ez mindannyiszor anyagi vagy erkölcsi áldozattal járjon. Vagy azt akarjuk t. ház, ami már egyszer történt, hogy a vidéki pénzintézetek ha egyszer ismét egy nagyobb Bank Beescompt szüksége előállana, is-