Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-296
296. országos illés november 2. 1877, 69 jó szolgálatai utján valamit elérni a banktól; de ezen eddig fennállott és mindenesetre megalázó rósz helyzet gyökeresen megváltozik, (Ugy van ! a középen.) És most, t. ház, főleg azokra kell néhány szót mondanom, amiket többen ismételten, Mocsáry képviselő ur is, de legtüzetesebben Simonyi Ernő képviselő ur hozott fel a kormány eljárását illetőleg. (Halljuk l) Itt legelsőbben is azért, mert minden oldalról megemlittetett, meg kell, hogy röviden érintsem azon annyiszor idézett nyilatkozatomat. (Halljuk ! Halljuk !) Ami magát, az akkori tényt illeti, azt gondolom, tudni fogják a t. képviselő urak, hogy más parlamentalis országban is épen kormánykrisisek alkalmával az illető fejedelem engedelmével lehet és szokás ily nyilatkozatot tenni, de hogy tettem ezen nyilatkozatot ugy a parlamentre való figyelemmel, mint a parlamentalismusra és annak következményeire: mutatja az, hogy már előre igazat adtam annak, amit ma Mocsáry képviselő ur oly nagy tűzzel idézett beszédemből ellenemben, hogy bármi történik is, érte a kormány felelős, mert akkor is a mi gyengeségünket vagy elégtelenségünket, — a szóra nem emlékszem, — jelöltein ki mint okát annak, hogy nem sikerült az aggodalmakat eloszlatni; de declarálom, én is ugy fogom fel, — theoriát beszélek, méltóztassék a praxisra alkalmazni, — én is ugy fogom fel a parlamentalismus természetét, hogy bármely tények vagy nyilatkozatok történjenek ministeri krisisek idején, csak két felelős egyén van : a lelépő minister azért, hogy lelépett, a belépő azért, hogy azon alapon belépett. Ez esetben mindkettőnek képében én vagyok és mi vagyunk itt, és mi elvállaljuk a felelősséget, állunk elébe, nem akarjuk áthárítani senkire. De t. ház, azt mondja Simonyi Ernő képviselő ur, hogy mi volt az oka, hogy a ministerelnök vagy a ministerium — nem tudom, melyiket mondta, — először lejött májusban suttyomban, (Derültség.) — amint ő monda — és kifejtette, hogy mily nagy veszély származnék ma az önálló bank felállításából ; azután, midőn a közös bank felállítása valamin megakadt, a ministerium előlépett az önálló bank felállításával, és így ekkor már nem látta a veszélyeket ; azután anélkül, hogy bánni történt, vagy közbejött volna, elvállalta ismét a ministeri tárczát. Ami az elsőt illeti, én azt, hogy hogyan lehet azt mondani, hogy lejöttem, vagy lejöttünk sutytyomban, nem tudom megfogni. Amely napon megérkezik az ember, minden újság tudja. Fényes nappal 60 ember jött össze nálam azon a bizonyos terrasse-on, azután tanácskoztunk, azután conferentiát tartottunk, azután az országházába eljöttünk. Egy félóráig nem voltunk sem suttyomban, sem titokban, hanem tettünk egy dolgot, melyet talán a képviselő ur rosznak tart, de én a parlamentalismus követelményének tartom, hogy ily fontos dologban érintkezésbe tettük magunkat azon párt tagjaival, mely támogatni szokott bennünket. Azt hiszem, hogy ebben sem titkosság, sem alattomosság, sem hiba nincs, hanem ez nézetem szerint a parlamenti kormányfonnának okvetlen következménye. (Helyeslés a Icösépen.) De a t. képviselő ur mást is felhozott. Bocsánatot kérek, hogy ismétlek oly dolgokat, melyeket sokszor elmondtam, de ugyanazon vádra és támadásra nem lehet mással felelni, mint ugyanazzal. Lássuk, mily körülmények közt történt az a lemondás és hivatalba való visszalépés. Én láttam igenis azon veszélyeket, melyek származhatnának és melyek származhattak volna a kiegyezés létre nem jöttéből. Nem is szükséges találgatni, hogy miféle veszélyek azok. Megmondtam akkor és megmondták mások is már a vita alkalmával, hogy igenis hitelforgalmi veszélyeket, kereskedelmünk, gazdaságunk nagy szenvedéseit láttuk, melyeket az önálló bank akkori felállítása okozott volna. De hogy ezen veszély miatt, ezen veszély elhárítása miatt mindazt el kell fogadni, nem mondtam soha, s nem mondom ma sem. S midőn oly pontra jutottunk, hol az követeltetett tőlünk, hogy egyezzünk bele abba, hogy törvényileg kimondassák, hogy soha, semmi viszonyok közt ezen osztrák-magyar banktársulat igazgatótanácsában egy harmadnál nagyobb számmal magyar állampolgároknak lenniök nem szabad: akkor én azt találtam, —- és nem tartom ezt oly üres elvi serupulusuak, mint a minőnek a képviselő ur akarta feltüntetni, — azt találtam, hogy törvénybe igtatni egy ily inferiornitását a jogosultságnak, annyi volna, mint megsérteni Magyarország állami egyenlőségét ós tekintélyét; ez oly valami, a miért, ha elkerülése máskép nem lehető, még nagy bajoknak és veszélyeknek is neki kell menni. S midőn visszavállaltam tárczámat: miért vállaltam vissza ? Azért, mert ezen kívánság elejtetett és mert Magyarország inferioritásának kimondására a t. képviselő urak ezen javaslatban egy betűt is lelni nem fognak. Tudom, azt mondják, hogy ott csak 3—4 tag magyar, a többit a részvényesek szabadon választják, és ki hihetné azt, hogy azok közt még több magyar is lesz ? Én azt tartom, t képviselő ur, hogy annak, hogy egynehány magyar legyen benne, kikötése igazolva van az által, hogy az intézetnek székhelye nem itt, de Bécsben van. De különben én azt hiszem, hogy az olyan szükséges cautelát megengedő hatalmat aztán arra, hogy pénzöket kik kezeljék ós kik legyenek nekik azért felelősek, kell adni a részvényeseknek. Nem valószinü ugyan,