Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-296
296. országos ülés november 2.1877 53 A pénzügyi bizottság elismeri, hogy ezen tervezett osztrák-magyar banktársulat csekély dotatiója folytán nem Tesz képes Magyarország hiteligényeit kielégíteni. Maga a t. bizottság figyelmeztette a kormányt és törvényhozást arra, hogy gondolkodjék, miszerint más utón — administraliv intézkedések által — is kielégítse az ország igényeit. Mellékesen megjegyzem: ez annnyit tesz, mintha a t. kormány utasíttatni javasoltatnék, hogy 10 éven át az önálló bank eszméjét szorgalmasan és behatóan tanulmányozza. Tehát szerintem a törvényjavaslat opportonitási szempontokból sem fogadható el. Szilárd meggyőződésem, hogy az önálló magyar bank felállítható, erély és kitartás által az akadályok elháríthatok, s az általain sem kicsinyelt nehézségek sorban legyőzhetek. Ha most lemondunk az önálló bank felállításáról, egyszersmind lemondunk a reményről, hogy azt valaha normális viszonyok közt felállíthassuk. Én, t. ház, nem óhajtom, nem akarom a közös ügyeket, a közös intézményeket szaporítani, én az ország szentesitett és biztosított jogairól le nem akarok mondáin semminemű viszonyok és körülmények közt, és ezen jog érvényesítéséről nem akarok lemondani a jelen viszonyok közt sem. Én részemről azon tiszteletteljes felhívást intézem a magyar kormányhoz, hogy dobja félre ezen lealázó törvényjavaslatot, hivatkozzék a nemzet jogaira, áldozatkózségére, hazafiságára. A mely nemzet pár nap alatt a lelkesedés hathatósabb fellobbanása nélkül is sok milliót volt képes aJáirni egy rente kölcsönre, az a t. kor-" mányt cserben nem fogja hagyni akkor, midőn őszintén, nagyszerű feladatának teljes méltóságában hozzá fordul, és előtte viendi a zászlót Pártolom a különvéleményt. (Helyeslés balfelöl.) Márkus István: Szükségtelen tán mondanom t. ház, hogy elvileg a bankbizottság által elfoglalt állásponton állok. Országunk politikai helyzete logikai eonsequentiájának, és gazdasági életünk egyik fontos szükségének tartom, oly hitelforgalmi központ felállítását, a minőt az országnak egy nagy szabadalmazott nemzeti bank nyújthat. Hitelügyünk végleges szervezetébe csakis ezt tekinthetem beilleszthetőnek; ezt tekintem azon állandó czélnak, mely felé törvényhozásunk ós kormányaink bankpolitikájának irányozva kell lennie. De nem eshetem abba a hibába, hogy egy külön jegybankot, mely végtére sem egyéb privilegizált hitelintézetnél, mint a magyar államiság attribútumát állítsam fel,, melynek pusztán elvi jelentőségéért kelljen ^.gy áldozatokat hoznom. Nem közjogi kérdés ez, hanem gazdasági; nem is elvi kérdés, hanem gyakorlati. Azt állítom tehát, hogy nem is közjogi viszonyok, hanem gazdasági tények döntők időnkénti leghelyesebb berendezésére. A vita jelen stádiumában t. ház, alig szükséges kiemelnem, hogy az döntő gazdasági tény, mely daczol minden közjogi érvvel, a 312 — mondhatnók 9 1 : i száz milliónyi államjegy-adósság létezése. Ez adósság t. ház, a monarchia forgalmára kivetett és fizetési jegyek alakjában reá nehezedő közös kényszerkölcsön, mint egy vasabroncs szorítja össze a közjogilag különálló két állam forgalmi életét, és elementáris érvvel kényszeríti őket a bankügy terén közös intézkedések tételére. Ez előzményből önként következik t. ház, hogy nem érthetek egyet Dessewffy t. képviselőtársam azon nézetével, miszerint még a valuta helyreállítása esetén is, pusztán a fennálló vámközösség és a forgalom természete kényszerítené a két államot a közös bank fenntartására. De miután ezen nézetkülönbség köztünk confliktussá csak egy távolabbi jövőben válhatik : ezúttal mellőzök minden, csak akadémiai értékkel bíró, fejtegetést, és nézeteim érvényesítését, ha ugyan alkalmam lesz rá, azon időre halasztóm. Az államjegyek kibocsátásának s a kényszerforgalomnak veszedelmes hatásairól Ohorin t. képviselő ur egy szép fejtegetést tartott, melynek értékes tanai nagy részben már a müveit világ szellemi közbirtokát képezik, s így az én ellentmondásommal sem találkozhatnak. A papirgazdálkodásnak mindenesetre meg van az a rósz hatása, hogy még oly kiváló főket is, a minőnek a t. képviselő urat mindnyájan tartjuk, téves nemzetgazdasági nézetek elfogadására csábit. Ohorin képviselő ur azt .követeli, hagy ha már papirgazdaságunk van: élvezzük legalább annak egyik előnyét az európai pénzpiacztól független olcsó hitelt. Ismerem t. ház, e tant, mely a papírgazdálkodás által keltett fogalomzavarásból, s a tőke természetéről való hibás coneeptiókból keletkezve azt hiszi, hogy a papirgazdaság állal forgalmi jegyeire nézve elküíönzött állani, teljesen el van különözve a tőkék árának, tehát a kamatlábnak világforgalmi hullámzásától is. Nem akarok e tétel czáfolata végett a theoria mezején eltévedni, annál kevésbé mert legeclatansabb czáfolatát maga Ohorin ur nyújtja nekem különvéleményének élén, a hol azt állítja, hogy : „a disagió Magyarország pénzpiaczát elszigeteli a külföldről, a külföldi tőkéket kizárja a forgalomból." Ha igaz t. ház — a mit különben én csak bizonyos határig vagyok hajlandó elismerni, — hogy a disagió kizárja az országból a külföldi tőkét ; ha igaz az is, hogy országunk tőkékben oly végtelen szegény: hogyan lehetséges t. ház, azt állítani, hogy a papir-valuta vagyis a disagió nekünk ez európai piacztól független olcsó hitelt adjon. A legjobb esetben t. ház, az em'ópai piacztól
