Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-310

296 310. országon filé* november 23. 187Í. bármit vét: azt mindenesetre meg kell büntetni még akkor is, ha kiderül, hogy azon hatóság nem járt el törvényes módon vagy nem járt el saját hatáskörében; niig mások azt mondják, igenis meg kell büntetni azt. ki a hatóságok, vagy annak kiküldötteit missiójuk végrehajtásában bármi módon gátolja ; de egy föltétel alatt és ezen föltétel az, hogy azon hatóság törvényes hatáskörén belül és törvényes módon járt legyen el. A t. kormány természetesen itt mindjárt a szigorúbb módhoz folyamodott, a mit a Í75. %. igen világosan bizonyít. Ezen §. igy szól: „A hatóság elleni erőszak bűntettét követi el, és három évig terjedhető börtönnel büntetendő az is: a ki valamely hatóságnak küldöttségét, választmányát, bizottságát, hivatalnokát vagy más közegét, vagy a küldöttség, választmány, bizottság valamely tagját vagy közegét, a törvény, vagy a hatóság meghagyásának végrehajtásában, erőszak, vagy veszélyes fenyegetés által akadályozza, vagy valamely intézkedésre kényszeríti, vagy pedig hivatalos eljárása alatt tettleg bántalmazza. Ugyanezen büntetés alkalmazandó, ha a cselekmény, a fennebb megjelölt testületek vagy személyek védelmére rendelt, vagy megjelent személyek ellen követtetik el." Tehát e §. szerint nemcsak a hatóságok kiküldötteit, de minden közegeit még akkor is föltétlenül respeotálni kell, ha positive tudom is, hogy hatáskörén kívül járt el. (Közbeszólás: szó sincs erről!) Engedelmet kérek, az ellenkezőt nem mondja ki a törvénykönyv. Mindenesetre figyelmeztetem a ministerelnök urat, hogy ő nem olvasta a törvényjavaslat ezen dispositióját, mert különben nem mondhatta volna az én hordáraimmal szemben, hogy ki kelleti volna őket dobnom, mert ezen törvény szerint nagyon is respectálandók voltak. (Derültség.) De fontos még a javaslatnak egy másik része s ezt azért is idézem, mert mutatja. hogy ezen törvényjavaslat még sem készíttetett oly rendkívüli alapossággal, mint némelyek elhitetni akarják : mert — bocsánat a kifejezésért — én itt némi felületességet látok s ez vonatkozik a 389. §-ra, mely szól a csalásról és a vétkes bukásról. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy én némi ellenmondást látok abban, hogy akkor, a mikor a hármas felosztást fogadják el: önök a bukásnál összefoglalják a csalárd és vétkes bukást. Máimagában a czim mutatja, mennyivel szigorúbban fognak ezentúl eljárni az eddigi törvény és gyakorlathoz képest. Csalárd és vétkes bukás. Eddigelé a vétkes bukás azon cselekvóny volt, mely gondatlanságból származott, s a büntetés 6 hónap volt; ezen törvény szerint a büntetés felmehet 2—3 évre, sőt mint látni fogjuk tovább is. Ha csalárd bukást követ-e el az, „ki vagyonához tartozó bármely értékes tárgyat elrejt, félretesz, vagy azt értékén alól adja el", akkor ennek alapján nem lesz az a bukott kereskedő, kit hamis bukással ne lehetne vádolni, vagy alig lesz olyan. Miképen történnek a bukások? Nem szabad azon feltevésből kiindulni, hogy minden bukás csalárd, hiszen igen sok, sőt a legnagyobb rész szerencsétlenség által történik. Mikor a kereskedő érzi, hogy helyzete gyengül, természetes, hogy akkor számot vett magával, s ha látja, hogy van neki 150,000 frtnyi deficitje és van egy háza Budapesten, mely becslés szerint 150,000 irtot ér, igy gondolkozik : eladom a házat ós azzal megmentem üzletemet és becsületemet; de nem képes többet kapni érte 100,000 írtnál. Ekkor igy gondolkozik: ezen összeggel rendezhetem magamat, megmentem legalább a becsületemet. De jön a törvényszók és azt mondja : te a házadat értéken alól adtad el, mert házad 150,000 frtot ért, tehát csalárd bukást követel el. Ugyan kérem igazságos-e ez ? Nem. És ez oly esetben történik, a hol a vagyont meg lehet becsülni; de az „értéken alóli ár" oly tág kifejezés, hogy a polgárt egészen a bíró kezébe juttatja. Ügy szintén egy sorba helyezi ezzel e törvény, szemben az 1840-iki törvénynyel azt. a ki kereskedői könyveket, mert a törvény által arra kötelezve volt, nem vezetett vagy azokat elrejtette, vagy hamisan vezette. Ugyan kérem, hogy lehet egy categoriába helyezni, a ki nem vezet könyvet hanyagságból, vagy mert azt hiszi, hogy üzlete oly kicsiny, hogy nem képes róla könyvet vezetni, vagy nem tud könyvet vezetni, nem tarthat könyvvezetőt, vagy nem bízik benne, •— azzal, a ki szántszándókosan meghamisítja azt, és eleitől fogva azért hamisítja meg könyveit, hogy hitelezőit megkárosítsa, a ki számit arra, hogy majd eljön a biró, megmutatom neki a könyveimet. Ezt a két esetet egy kalap alá venni valóban igazságtalanság. Jön továbbá egy másik §, a mely egy csoportba helyezi azokat, a kik rendes mérleget nem készítenek. Eddigi gyakorlatunk nem tekintette ezt oly bűnnek, mely miatt valakit okvetlenül el kell ítélni, mert ez lehet oly körülmények következése, minő betegség, vagy túlságos elfoglaltság, melyek miatt nem jutott a mérleg elkészítéséhez. Az ily intézkedések mind azon szándókról tesznek tanúbizonyságot, hogy legyünk minél szigoruabbak. (Csemeghy Károly tagadólag int.) Engedelmet kérek a t. államtitkár úrtól, legyen nyugodtan, lesz módja megezáfolni ellenvetéseimet. (Egy hang a középen : Egy szót sem szólott!) Ellenmondásban van a csődesetekre vonatkozó ezen rósz az alig pár évvel ezelőtt alkotott kereskedelmi törvénynyel, mert itt átalában az van mondva: „kik rendes mérleget évenkiut nem ké-