Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.
Ülésnapok - 1875-300
3&0 országos Illés november 7. 187?. 155 Miből állnak azon bajok, kérdik a másik oldalról, — mik azon veszélyek, hol állanak elő ? Mi szerintünk a- két jegybank által kibocsátott pénzjegyek értékkülönbözetében és ezen értékkülönbözetből eredő bajokban rejlenek. Önök azt állítják, hogy ezek nem következnek be. Ez képezi az egész kérdésnek magvát tisztelt ház. Aki annak még lehetőségét sem conoedálja, hogy e jegyek közt értékkülönbözet állhat be, annak én merev ragaszkodását az önálló bankhoz ily körülmények közt is teljesen értem. De viszont engedjék meg önök is nekünk, hogy mi, kik ellenkező nézetben vagyunk: a veszélyektől való komoly aggályaink miatt követni az önök útját nem tartjuk biztosnak és nem óhajtjuk. Igen részletesen és alaposan kifejtette ezt t. barátom a bizottság többségének előadója, Wahrmann Mór kifejtetett t. barátom Falk és Márkus képviselőtársam által, miben állanak ezen veszély okai. Én épen ezért e kérdéssel hosszasan nem foglalkozom. De mert azon előadások által megczáfoltaknak az önök által felhozott érvek nem tekintetnek, — mint ezt Si monyi képviselő ur is constatalta, aki azt mondta, hogy érvekkel czáfolatokkal álljunk elő, mert mindaz, a mit mondunk csak frázis, — pedig aki visszaemlékszik a vita elejére, visszaemlékezik Falk tiszt, barátom kitűnő beszédére, melybe Helfy képviselő ur különvéleményét mondhatván szétszedte, az el fogja ösmerni, hogy az csakugyan czáfolat volt, és ha önök ilyen czáfolattal nem elégszenek meg. akkor önöket valóban igen nehéz kielégíteni; — de mert azt mondják, czáfolat nem volt, s azt akarnak hallani, én azokhoz, a mik felhozattak. — mert ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok, — némelyeket a magam részéről is elmondani szükségesnek tartok. Vannak bizonyos dolgok t. ház, amiket mathematice bebizonyítani alig lehet, és mégis a legalaposabb argumentumok támogatják azon tételek igazságát. De mert mathematice bebizonyítani őket igen bajos, az individuális felfogásnak tág tért engednek. Így van ez azon kérdéssel: lesz-e hát disagio a két pénzjegy közt. és milyen lesz? Én azt állítom, hogy ezen értékkülönbözet már csak annálfogva is előállhat, és mert előállhat, valószínűleg elő is áll, mert azon egyedüli garantia, mely lehetetlenné tenne ilyen értékkülönbözetet, t. i.hogy a két bank az általuk kibocsátott jegyeket kölcsönösen elfogadná, azon megoldásból, melyet önök javasolnak ki van zárva. Már ez ok maga lehetővé és igy valószínűvé teszi az értékkülönbözetet, nem levén semmi garantia, mely azt kizárja. A bizalom és hitel, melylyel egyik és másik bankjegyei a publicumban találkoznak, lesz az, a mitől függ, ezen értékkülönbözet keletkezése, vagy megszüntetése. A hitel és bizalom, t, ház, nagyon szeszélyes dolog; sokszor oly körülmények, melyek alig magyarázzák meg, miért alkalmas a hitel, sokszor teljesen különböző mértéket oly okoknál fogva, melyek minimmalisoknak látszanak ugyan, de hullámzásokat idéznek elő ott, ahol ennek a dolog természete által különben kizárva kellene lenni. T. barátom a bizottság többségének előadója, már hozott fel ilyen példákat, mondván: miért jobbak az egyik és miért rosszabbak a másik vasút prioritásai, holott mindannyit az állam egyenlő biztossággal ruházta fel. Példát akarok felhozni, ami talán még közelebb fekszik és még frappánsabban illnstrálja a dolgot. (Halljuk]) Ugyan, t. ház, ki magyarázza meg azt, hogy miért rosszabb a cursusa a szőlődézsma váltság papírnak, mint a földtehermentesitési kötvényeknek. Mindegyiket a magyar kormány garantirozza, mindegyikért a magyar kormány fizeti a kamatot és a törlesztést. Az egyik papir, a földtehermentesitési, hosszabb idő múlva fog törlesztetni, a szőlődézsma váltság pedig rövidebb idő alatt törlesztetik, sőt ezenkivül addig míg a földtehermentesitésinek nincs speciális hypothekája. ennek meg van speciálgarantiája, amennyiben az minden egyes megváltási kötelezettnek birtokára be van táblázva, és mégis azt látjuk, hogy állandó 5 — 6 sőt 8°/ 0-nyi értékkülönbözet van a kettő között. (Igaz! a középen.) Honnét van ez? Egy az alap, egy a biztosság és kétféle az árfolyam. Kimagyarázza meg ennek okát? Ez tény és igy van. A hitelt ki kell érdemelni. Arra pedig, hogy a hitel kiérdemeltessék, mindennekelőtt egy szükséges : az idő. No már ne legyünk elfogultak. Ismerjük be, hogy az az intézet, mely 60 évvel ezelőtt kezdte működését, már e tekintetben is azon intézethez képest, melyet mi felállítanánk, bizonyos prioritassal bírna. (Helyeslés a középen.) De t. ház, vannak mondom azon főokokon kívül, melyeket előttem ez oldal szónokai alaposan kifejtettek és melyekre ép azért nem térek vissza, —mellékkörülmények is, melyeket megérinteni nem lesz felesleges. Azt hiszi valaki, hogy ha az egyik bank kevésbé szigorúan jár el a váltóleszámolásnál csak egy árnyékkal is, mint a másik, ha az egyik kevésbé gondosan fogja a maga lombardüzlete alá veendő értékek sorozatát megválasztani, mint a másik, ha az egyik banknak az év végén kevesebb vagy több behajthatlan követelése fog mutatkozni mint a másiknak, ha az egyiknek részvényei egyszerre nagyobb tömegben vettetnek ki a piaczra mint a másiknak, a mi pedig mind megannyi lehetséges dolog: kérdezem, vajon ezek nem oly momentumok, nem oly tényezők-e, amelyek a két insolvens bank által kibocsátott jegyek értékének megitélésénél azon hitel és azon bizalom dolgában, melyben azokat 20*