Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet • 1877. október 30–november 29.

Ülésnapok - 1875-300

300. országos Hlés november 7. 1877. 149 séges volna. Én ez ellen is tiltakozom : majd ha e kérdés napirendre kerül, s ez adósság jogi természetét megvitatjuk, majd akkor fogjuk elhatározni, kit mennyiben illet. Most kijelentem, hogy jelen szavazatommal, melylyel a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadom, legkevésbbó sem érzem kötve magamat a 80 milliós adósság kérdésében, s erről majd teljes szabadsággal fogok szólani, midőn az napirendre kerül. (Helyedé* a középen.) Markhót János: Hosszú nem leszek, mert nem akarhatok a különben is nálamnál szakértőbbek által felhozott érvelések ismétlésébe esni, csak is két momentumra szándékozom még reflectálni. Ezek egyike az, hogy én a bécsi kiegyezések megindítása óta az igen t. ministerelnök ur által tanúsított magatartásából is meritek alapot az előttünk fekvő törvényjavaslat el nem fogadására. {Halljuk !) A másik, melytől már most elállni vagyok némileg kényszerítve, az lett volna, hogy a koronának felhozott aggályait, én épen a nemzet osztatlan bizalmánál fogva koronás fejedelmünk irányában, nem tekintvén a jelen törvényjavaslat el nem fogadásának akadályául, óhajtottam volna ezen nézetemet egy, a történelemből merített példával illustrálni. De miután e miatt némely képviselőtársam elnöki figyelmeztetéssel találkozott, nem akarván magamat ezen esélynek kitenni, attól sajnálattal ugyan, hanem elállók, ámbár az lojálisán és a korona iránt tartozó hódolatteljes módon lett volna előadva. Szorítkozom tehát csakis az egyik momentumra, t. i. az igen t. ministerelnök ur magatartásának megfigyelésére. E tekintetben is hivatkozom a történelemre, illetőleg traditióra, egy esetre, mely 1821-ben megyémben történt. Tudva van t. ház, hogy midőn azon időben az ujonczállitás és az adóemelés kérdése az országgyűlésnek összehivatása nélkül és teljes mellőzésével volt a megyei törvényhatóságoknak meghagyva, minő magasztos példát adtak akkor egyetlen egy megye kivételével az összes megyei törvényhatóságok. Azonban daczára az élénk feliratoknak, a megyei főnökök és az administratorok oda voltak utasítva, hogy használják fel megyéjükben minden befolyásukat azon rendelet foganatosításának érdekében. A hol pedig az a főispánoknak és administratoroknak nem sikerült: oda fegyveres erővel környezett királyi biztosok küldettek. Volt azon időben Nyitra megyének egy jeles és különben is hatalmas és magas állású főispánja. Tagadni nem lehet t. ház, hogy a jóakaratú államférfiak is olykor, hogy ugy mondjam, bizonyos diplomatiai segédeszközöket igénybe venni a körülmények kényszerűsége miatt, magukat késztetve érzik. Az említettem főispán a nyert utasítás folytán megyéjébe érkezvén, a gyűlés megtartása előtt összegyűjtvén hiveit, a megyének befolyásosabb tagjait, eképpen szólt hozzájok: jöttem, hogy azon rendelet foganatosítását kieszközöljem, a melyet én épen olyan törvénytelennek s tehát a hazára nézve sérelmesnek s károsnak tartok, mint önök ; de miután ennek helytelensége elleni előterjesztéseim el nem fogadtattak, nekem nem volt más választásom mint vagy lelépni főispáni állásomról, vagy pedig mindent elkövetni, hogy ezen káros és sérelmes rendeletnek foganatosítását kieszközöljem. Önök tudják, hogy én a főispáni állásra nem szorultam —- ő t. i. dúsgazdag ember volt. — Önök azt is tudják, hogy netaláni ambitióim kielégítésére nekem ezen állásra szükségem nincs ; — mert magasabb állása volt, ő t. i. főkanczellár is volt. — Én tehát készségesen lelépnék főispáni állásomról, ha megvolnék győződve arról, hogy utódom hasznosabb szolgálatokat fog tenni a trónnak ós a hazának ezen állásban, mint én. De miután öntudatom azt sugalja, hogy én még képes leszek jó szolgálatokat tenni a trónnak ós a hazának, arról pedig teljesen bizonyos nem vagyok : vajon ezt így fogja-e tehetni utódom, azért elhatároztam magamat, hogy főispáni állásomról nem lépeK le. elkövetek tehát a gyűlésen belül és kívül mindent, hogy ezen rendelet elfogadását és foganatosítását kieszközöljem. Meglehet, hogy a vita folyamában ingerültségre is provocaltnak fogom magam érezni, önök mindazonáltal ne hagyják magukat eltántorítani, és minél inkább fogom én sürgetni a dolgot, önök azt annál inkább ellenezzék, és én utoljára is kénytelen leszek kimondani a többséget és fel fogom jelenteni, hogy daczára minden törekvéseimnek nem sikerült — az akkori időbeli — karokat és rendeket a rendelet elfogadására hajlítani. Távol van tőlem t. ház, hogy én ezen eset és az igen t. ministerelnök ur magatartása közt, a ki több izben nyilvánosan rámutatott arra, hogy a bécsi stipulatiók és e szerint az előttünk fekvő törvényjavaslat is az ország érdekeire nézve ki nem elógitők, távol van, mondom tőlem, hogy ezen felhozott eset és a ministerelnök ur magatartása közt, habár csak bizonyos fokig való analógiának létezését állítsam ; ezen esetet csak is azért hoztam fel, hogy rámutassak arra, hogy a jóakaratú államférfiak is olykor bizonyos kényszerhelyzetbe sodortatnak. Miután én ugy érzem, hogy jogosítva nem vagyok ily analógiának bár csak bizonyos fokig való létezését állítani, vitatni, a mire ha feljogosítva volnék, azt állítanám, hogy az igen t. ministerelnök ur sokkal nagyobb államférfiúi eszélyességgel jár el, mint az emiitettem főispán, mert bármi meghitt körben bizalmasan tett nyilatkozatok előbb-utóbb ki szoktak szivárogni ; a nyilvánosan tett nyilatkozatok pedig épen azért, mert