Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-273
68 273. országos ülés september 27. 1877. Ez a hármas szövetség annyiban a mennyiben szövetség, — hisz megmagyaráztam, hogy mennyiben az — 1873-ban köttetett. E szerint körülbelül másfél esztendeig volt ideje a kormánynak tanácsolni, hogy bontsa fel, mert nem azóta, hanem azelőtt köttetett meg. (Derültség.) Egyébiránt ismétlem, amint mondottam, hogy mindenki tudta az utolsó perczig, és csak most zavarodtak össze ez iránt a fogalmak, — hogy a három kormány közt szövetség oly értelemben, hogy bármely concret esetre nézve és igy jelesen — mert most arról van szó. — a keleti viszonyokra nézve bizonyos feltételekbe megegyeztek, azokra egymást lekötelezték volna : nem is volt, nincs is. Megmondottam továbbá, hogy egyátalában az, hogy egyike a háromnak a háborúba belépett, a többire semmi kötelezettséget nem hárított; a mi külügyi kormányunk részéről megmondatott egyenesen, hogy mi, bármi legyen a háború vége : nem fogjuk a keleten történni engedni, a mi nekünk nem tetszik és igy a szabad kéz, — épen az, a mit az urak kivannak — határozottan meg van óva. (Mozgás a baloldalon J Én megmondtam mai nyilatkozatom elején, — mert ismerem a helyzetet és a világot — hogy oly nyilatkozatot tenni, amely mellett gyanúsítani ne lehessen, nem lehet. Tapasztalom ezt most is. De a mit mondottam, az oly tiszta, hogy r a ki érteni akarja, meg kell hogy értse. Különben t. ház! legyen szabad egyszerűen minden hozzáadás nélkül visszautasítanom azon állítást, hogy a kormány keze inkább az orosz felé hajlik, mint magunk felé. (Halljuk!') Itt engedelmet kérek, sok hallani való nincs. Sajnos, hogy ily igazságtalan vádakat oly embertol is kell hallanom, mint a ki mondta. Nem tartom helyesnek az ily fellépést, és meg is mondom miért ? Magyarországon a háborítatlan parlamentalismus még nem elég régi, hogy kiirtathatott volna azon, hogy ugy mondjam,— előleges feltevés, hogy a ki a kormányon van, az érdek vezeti; a ki az ellenzéknél van, azt soha más mint a haza érdeke nem vezeti. Másutt már tudják, s nálunk is megfogják tudni, hogy mind a kettőben óriási tévedés van De még ma náíunk nem tudják. S azért igen kérném, hogy semmivel sem igazolható ilynemű vádakkai ne méltóztassék gyanúsítani. Nem mondottam azt sem, hogy a Magyarországon létező mozgalom kosmopolitikus volna. Én azt mondtam, hogy vannak a mai időben olyanok, kik kosmopolitikusok. No — nem tudom, hogy oly kevesen vettek-e részt Magyarországon a tüntetésekben, hogy ezen kifejezést: „vannak olyanok is", lehet ugy magyarázni, hogy azokra értettem, kik azon tüntetésekben részt vettek. Befejezem beszédemet azzal hogy ne az esetben vegyék tudomásul, mint Irányi Dániel képviselő ur monda, az általam adott választ, ha inkább az oroszszal akarnak menni, mint a törökkel ; hanem igen is vegyék tudomásul válaszomat az esetben, ha akarnak, nem tekintve sem jobbra, sem balra, nem tekintve senkire, — mindenki mellett és bárkivel szemben — menni egy oly politikával, mely az ország érdekeinek megfelel. (Élénk helyeslés a középen.) Elnök: T. ház! A ministerelnök ur négy interpellátióra válaszolt. Én azt hiszem t. ház, hogy miután a ministerelnök ur Hely Ignácz képviselő ur interpellátiójára külön fog válaszolni, ezen négy interpellátió iránt most kell a t háznak határozni. (Helyeslés.) Azt gondolom, kogy gróf Apponyi Albert és Simonyi Ernő képviselő ur interpellátiójára külön-külön kell a kérdést feltennem : Irányi Dániel ós Simonyi Lajos báró interpellátióját össze nem foglalhatom. (Felksáltások : Mind a négyre egyszerre!) Ha a t ház. ellentmondás nélkül azt kivánja, hogy mind a négy interpellátió tekintetében egyszeire tegyem fel a kérdést, (Egyszerre!) akkor kérem a t. házat, móltóztatik-e azon választ, melyet a ministerelnök ur, gr. Apponyi Albert, Simonyi Ernő. Irányi Dániel és b. Simonyi Lajos képviselő urak interpellátióira adott, tudomásul venni ? (Igen ! Nem !) A kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. A ministerelnök ur most szives lesz válaszolni Helfy Ignácz képviselő ur interpellátiójára. Tisza Kálmán ministerelnök : T. ház ! Helfy Ignácz képviselő ur a következő inlerpellátiót intézte hozzám : „Igaz-e a hazai és külföldi sajtó által közlött azon hir, mely szerint az osztrák-magyar monarchia közös külügyminisztere, — szemben azon közfelháborodással, melyet az orosz által török lakókon, védtelen gyermekeken ós asszonyokon elkövetett kegyetlenségek a magyar nemzetben keltettek, és a melynek oly általános és hangos kifejezést adott — hozzájárul a német birodalmi kormány által kezdeményezett remonstatiókhoz, az állítólagos török kegyetlenségek ellen, szó nélkül hagyván azokat, melyek orosz részről köztudomásilag elkövettettek? Ha e hir igaz, kérdem : a magyar kormány tudta- és beleegyezésével történt-e e dipiomatiai lépés? Végre kérdem, törtónt-e a külügyi ministerium részéről hasonló felszólalás az oroszok, és az általok feluszitott bolgárok által lépten-nyomon elkövetett vérlázító kegyetlenségek ellen ? T. ház! Megkívánom jegyezni, hogy azok alapján, a mikét más alkalommal nekem is volt