Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-293

298. országos Illés október 29. 1877. 395 annyi pénzt fog kiszolgáltatni, a mennyi az illető czédulára rá van nyomtatva és a mely Ígéretnek értéke aztán a meglevő fedezet jóságától és az intézeti kezelés solidságától függ. Nálunk ezen Ígéret a kényszer-folyam következtében nem teljesíttetik ugyan, de azért a bankjegy részint nemes fémek, részint bankszerű értékek által fedezve van, a mi a pénzjegyekről, t. i. az államjegyekről nem mondnató. A pénznek és pénzjegyeknek kibocsáthatása tehát igenis az államiság egyik corollariuma; de a, bankjegy-kibocsátás az állam souverainitási jogaihoz nem tartozik, sőt még ott is, a hol még állambank van, ezt mindenki az állam üzletének, de nem souverainitása kifolyásának tekinti ; végre az sem áll, hogy Seótia mint tartomány jegykiboesátási joggal volna felruházva; hanem mióta a britt birodalomban nem a bankegység, hanem a banksokaság elve fogadtatott el, és miután az ujabb időig az angol banknak hatásköre Scótiára és Írországra nem terjedt ki, az angol kormány megengedte, hogy Seótiában külön bankok alapíttassanak, de ezek nem állami vagy az állammal bármi összeköttetésben álló intézetek, hanem egyszerű részvénytársaságok. Azonban valamint Seótia e bankok birtoka által még nem lett állammá, ugy Magyarország, ha egy ideig az önálló bank felállításáról lemond, azért legalább nem fog — Helfy ur kifejezésével élve — „gyarmattá" sülyedni. Átmegyek Chorín és Liehtenstein képviselő urak különvéleményére. {Halljuk!) Ez először rövid vázlatát adja a bankkérdés különféle stádiumainak, kezdve az 1870. évi bank-enqéten le egészen a most előttünk fekvő törvényjavaslat előterjesztéséig. A tényeknek ezen egyszerű elsorolása világosan mutatja, hogy a kormány jó szándékában és törekvésében nem volt hiány; hogy ő erélyes küzdelmet folytatott a végre, hogy a bankügy Magyaroi szagra nézve lehetőleg kedvező megoldást nyerjen; de oly megoldásokról levén szó, melyekre több tényező összhangzása kívántatik, csak hosszú vajúdások után bírta mind a factorok egyetértése létrehozni azon szerény eredményt, mely előttünk fekszik. És itt — au revient toujours — itt még egyszer, de most igazán utolszor kell visszatérnem Helfy úrra, {Elénk derültség.) ki szombati beszédjében azt mondja: ezért — ezért a semmiért — kár volt ministerelnök urnák annyiszor Bécsbe utazgatni, ezt azonnal is megkaphatta volna a banktól 2 — 3 vagy nem tudom hány évvel ezelőtt. {Felkiáltások a baloldalon: Igaz!) Igaz, hanem miután a t képviselő ur szíves volt megmondani nekünk, hogy Wahrmann ur mit fog mondani 10 évvel ezután ; hát megmondom én is mit mondott volna Helfy ur 2—3 évvel ezelőtt, ha

r a kormány akkor terjeszti elő a javaslatot. {Elénk hosszas derültség) 0 azt mondta volna: mily vakmerőség ilyen semmit előterjeszteni, mily lelkiismeretlenség ezt mindjárt az első perezben elfogadni és még kísérletet sem tenni: vajon nem lehetne-e jobb megoldást elérni; és miért siet annyira a t. kormány ? nem tudja-e, hogy van még 2—3 év a bankprivilegium lejártáig? miért nem használja fel ezen időt miért nem folytatja a küzdelmet, miért nem védi positiójának minden egyes sánczát? Ezt mondta volna Helfy ur, és most miután a ininisterium mindezt megtette, most azt mondja Helfy ur: hát erre kellett két esztendő? Hát ezt nem tudták elébb létrehozni? {Derültség.) De térjünk vissza Ohorin és Liehtenstein urak jelentésére. {Halljukl) Az előttünk fekvő törvényjavaslatról e különvélemény azt mondja, hogy ennek elfogadása esetén lényegtelen módosítással csak a jelen állapot igtattatnók a törvénybe, azon különbséggel azonban : hogy míg eddig Magyarországnak joga volt bankpolitikáját önállóan rendezni, ezen jogától tiz évre feltétlenül lemondana, anélkül, hogy hitelviszonyainkat bármi irányban javította volna. Egyelőre mellőzöm azon kérdés feszegetését: vajon csakugyan oly lényegtelenek-e a javaslatba hozott módosítások, a milyeneknek a t. képviselő urak mondják ; de az imént idézett állításukkal szemben csakugyan azon kérdés merül fel, először: vajon tehát — ha az önálló magyar bank rögtöni felállítása talán még sem kivihető, a miről még szólunk, az előttünk fekvőnél jobb egyezséget pedig nem kaphatunk — vajon helyesebb és reánk nézve előnyösebb volna-e egyszerűen fentartani a jelenlegi állapotot, azaz, jogilag és törvényhozásilag nem szabatositani a nemzeti bankhoz való viszonyunkat, hanem egyszerűen az eddigi tényleges állapotot folytatni ? és másodszor : ha ezen mód helyesebb : vajon gyakorlatilag keresztülvihető-e ? A mi az első kérdést illeti, alig hiszem, hogy oly belátásos férfiak, milyenek a különvélemény szerzői, a kik sűrűn érintkeznek az üzletemberekkel és ismerik a gyakorlati élet szükségleteit, ezen kérdésre igennel felelhetnének. Az ő fígyelmöket el nem kerülhette azon körülmény, hogy azon állapot, mely itt eddig létezett, csakugyan páratlan a fináncziák történetében. Ausztriában ugy mint Magyarországban ez idő szerint a legal tendert, a törvényes fizetési eszközt, e bankjegy képezi, mert még az államjegynek értékét is — ámbár a kényszerkelet bankjegyre és államjegyre nézve ugyanaz — mégis csak a bankjegy értéke határozza meg. Már pedig csakugyan páratlan anomáliának kell mondani azt, hogy valamely országban törvényes fizetési eszköz legyen az, a mi ezen országra nézve jogilag nem is existál. Azonkívül a bankbizottság többségének jelentésében tüzetesen ki van mutatva, hogy mind azon bajok közül, melyek ellen az utolsó évtized alatt hitelviszonyaink tekintetében küzdenünk kellett, a legnagyobbat és Iegsu50*