Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.

Ülésnapok - 1875-293

396 293. országos ülés október 29. 1877. lyosabbat épen a bizonytalanság, épen az képezte, hogy a bank, mely Magyarországban semmi jog­gal nem bir, irányunkban semmiféle kötelezettsé­get sem akart elismerni; hogy a magyar kor­mány ezen intézet működésére semmi legkissebb törvényes befolyássál nem birt, hogy egyet-mást kérhetett ugyan tőle, de bármi csekélységet is követelni nem állott jogában. Ebből aztán még más is következett; ebből az is következett, hogy a nemzeti bank Magyarországgal szemben, nem mindig kizárólag csak üzleti szempontok által ve­zettette magát, a mint ezt az intézet természete magával hozta volna, hanem egyszersmind többé­kevésbé súlyos pressiót is gyakorolt reánk, mely által arra akart bennünket kényszeríteni, hogy az ő jog nélküli állapotának Magyarországon véget vessünk és oly egyezkedésre lépjünk vele, mely az ő állását minálunk is törvényesiti. Én azt hi­szem, hogy mihely, bármi módon létre jön a béke köztünk és a nemzeti bank közt, — melynek ve­zérférfiai utóvégre is üzletemberek, a kik szeret­nek sokat szerezni és lehetőleg magas osztalékot fizetni, pénz dolgában pedig a „non ölet" jelszó­hoz ragaszkodván, a Magyarországon nyert pénzt csak oly szívesen fogadják, mint a melyet bár­hol másutt szereznek, —hogy mondom, ha egyez­kedés utján a bank nálunk törvényes állást nyer, akkor ama küzdelem is meg fog szűnni, és hogy helyébe fog lépni azon természetszerű viszony, mely szerint a bank annyi pénzt fog rendelkezésünkre bocsátani, a mennyit kellő biz­tonság ós jó jövedelmezes mellett nálunk elhe­lyezni lehet; mig ellenben ha az eddigi álla­potot egyszerűen fentartanok, fentartanok vele ama reánk nézve koránt sem előnyös küzdelmet is. Ezen okból az eddigi törvényen kivüli, és egyedül tényleges állapotot egyszerűen fentartani Magyar­ország érdekében nem állhat és tán szabad hinnem, hogy ezt a különvélemény t. szerzői sem kívánják; de még akkor is, ha kívánnák, és ha a status quo-nak egyszerű fentartása ránk nézve káros n e m volna, előáll a második kérdés : vajon ez keresztül vihető-e? és én azt hiszem, hogy erre is nemmel kell felejni. Tudjuk, hogy a nemzeti bank privilégiuma Ausztriában ez év végével meg­szűnik, hogy tehát addig minden esetre valami törvényes intézkedésnek oda át meg kell történni; már pedig a nemzeti bank részvénytársaság és mint ilyen, — ha egy uj privilégium alapján a maga további fennállását elhatározza, már a tőke megállapításának szempontjából is kell, hogy tisz­tában legyen az iránt: vajon az egész monarchiára vagy pedig csak Ausztriára fog-e terjedni ezentúl az ő működési köre. Mert ha csak Ausztriára terjed, akkor a maga tőkéjét kétségkívül redukálni fogja. Tehát eltekintve attól, vajon a nemzeti bank egyátalán hajlandó volna-e a mostani bizonytalan állapotnak határozatlan időre meghosszabbítására ráállani, — pedig erre az ő beleegyezése okvet­lenül szükségeltetnék —• már az emiitett okból is, t. i. a jövőbeli alaptőke meghal ározása szempont­jából is: a jelenlegi tényleges állapotnak határo­zatlan időre való folytatása keresztül nem vihető. Marad tehát csak két ut: vagy a nemzeti bankkal való kiegyezés, vagy pedig rögtöni szakítás és önálló magyar bank felállítása. Talán nem csaló­dom, ha Cnorin és Liechtenstein képviselő urak külön véleményéből azt olvasom ki, hogy ők nem ellenzik elvből és nem minden körülmények közt a nemzeti bankkal való egyezkedést, nem kívánják minden áron az önálló magyar bank rögtöni fel­állítását, de az előterjesztett törvényjavaslatban foglalt modalitások mellett az egyezkedést Magyar­országra nézve kedvezőnek nem tartják, ügy hiszem, hogy valami nagyon kedvezőnek bizony egyikünk sem tartja. A bankbizottság többségének jelentése ezt oly határozottsággal mondja ki, hogy kár volna erre még egyetlen szót is pazarolni; de ugyanazon jelentésből kiderül az is, hogy ha nem is dicsekedhetünk valami nagy vívmányok­kal e téren, mégis azon állapot, melyet az uj törvén}"javaslat alkotni szándékozik, nemcsak nem roszabb, de nern egy tekintetben ós nem lényeg­telenül jobb a mostaninál. A mit Ohorin és Liech­tenstein képviselő urak a vezénylő közegek, a főtanács és az igazgatóság összeállításáról mon­danak, az mind igaz ; de méltóztassanak a tervben levő szervezetet összehasonlítani, nem azzal, a mit mi kívánunk és a mi reánk nézve feltétlenül előnyös volna, hanem azzal, a mi jelenben létezik : és a javulást talán ők sem fogják tagadhatni. Itt ne­vezetesen egy dolgot nem szabad szem elől té­veszteni, és ez az : hogy ily intézeteknél a szer­vezetnek minden részleteit, az egyes közegek ha­táskörét előre is úgyszólván eodiflcálni, az utolsó betűig szabatositani, körülírni lehetetlen. Itt a gyakorlat javító és simító keze nem egy hézagot fog pótolni, nem egy hiányt kiküszöbölni. Nem tagadom, hogy az általam már előbb emiitett küz­delem, melyet a bank épen a maga jognélküli viszonyának megváltoztatása és a törvényesités kieszközlése végett ellenünk folyta+ott, visszhang­zik még az uj statútumban is, és bizonyos kicsiny­kédé szellemben, bizonyos félénk szükkeblüségben nyilvánul, mely az előttünk fekvő javaslatot és nevezetesen' annak az igazgatóságok hatáskörére vonatkozó szakaszait átlengi. Mig mi ezen igaz­gatóságok hatáskörét nagyon is. szűknek tartjuk: addig a banknak, az eddigi centralisáló és bureau­kratikus rendszer mellett megőszült vezérfórfiai, már azon kis consessióktól is remegnek, melyeket itt-ott a dualismus érdekében tenníök kellett, és az osztrák közvéleménynek nem csekély része ez aggodalomban osztozni látszik. A mennyire lehet, védeni akarják tehát magokat még azon lehetőség ellen is, hogy az uj szervezet által a bank okszerű

Next

/
Oldalképek
Tartalom