Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-285
218 2So. országos Blét oktdber IS. 1877 mondjak a magyar állam fennmaradásának feltételeiről, mert ez contradictio in adjecto volna. Én ugy tudom, hogy Magyarországon nem csak 300 év óta, de sokkal régebben, már a vegyes királyok alatt is mindig volt egy párt, mely Ausztriával kivánt menni, s e viszonyt, mióta a Habsburgház viseli a magyar koronát, még vérrel is kívánta fentartani. De olyan pártot a mai napig Magyarországon nem ismertem, mely ezen politika közösségéből azt következtette, hogy Magyarország jogait és érdekeit fel kell áldozni Ausztria igényeinek ós szükségeinek. Ma Tisza Kálmán uralkodása alatt (Halljuk.) történt először az, hogy ezen házban prófétaként hallottuk nj tanokkal fellépni Wahrmann t. képviselő urat, ki nekünk bebizonyította, hogy ő — noha nemzetgazdászatilag a külön vámterületet tartja jobbnak, politikai okból azt elveti, sőt nem csak hogy elveti, de egyes tételek miatt, melyek ezen kiegyezésben Magyarország hátrányára foglaltatnak : elvan határozva vissza nem vetni azon törvényjavaslatokat, melyeknek kártékonyságát maga is eoncedálta. Én teljesen megvagyok győződve, hogy azon politika, melyet Wahrmann ur azon szavaival előttünk revelált, irányadó. Láttuk azt a kormány eljárásában, mely május óta két izben igen lényegesen hátráló és engedett ; látjuk azt ma, mert ime mit tapasztaltunk V Tapasztaljuk azt, hogy quota dolgában az osztrákok vissza vetették a restitutiót, azon egyedüli vívmányt, melyet a kormány eredeti tervének hajótörésébői megmentett volt s azon logika szerint, melyet Wahrmann képviselő ur felállított, kénytelen lesz a kormány és Wahrmann és pártja, megszavazni a restitutió elvetését. Falk Miksa: (Közbeszól.) Nem dogjuk ! B. Kaas Ivor: Majd meglátjuk. (Derültség.) Ez a tények logikája. Ugyanazon logika szerint kénytelenek lesznek megszavazni a 80 millióról szóló törvényjavaslatnak elvetését, a melyről a napokban hallottuk, hogy a bécsi coinité visszavetette. Ily praejudicaló határozatok Ausztriában, az igaz, nem szabályozzák a tisztelt háznak jövendő magaviseletét, de bocsánatot kérek, ha mi, kik az ellenzékhez tartoztunk elejétől fogva, midőn ezen törvényjavaslatok beterjesztettek, bizalmunkban hogy a kormánypárt határt fog szabni engedékenységének, megvagyunk ingatva. Megvagyunk ingatva azért, is, mert idáig nem tapasztaltunk határt, melyen a kormány vagy pártja kimondta volna, hogy eddig és nem tovább. (Ugy van! balfelöl;) Ugyanazt fogjuk tapasztalni nem csak a kiegyezés többi még eddig szőnyegre nem hozott javaslatainál; de tapasztalni fogjuk még ezen szeszadónál is. S már most engedje meg a t. ház, hogy becses figyelmét igénybe vegyem a szeszadó törvényjavaslatra nézve s kiválókép feleljek Hegedűs t. barátomnak, ki tegnap oly igen szakértelmű, beható, szép beszédet mondott, melylyel egy részét elfogta adataimnak. Hegedűs t. barátom arra alapítja okoskodását, hogy ezen törvényt el kell fogadni mindenek előtt, mert jó. Bizonjutása meglehetős. 0 kiemelte annak szükségét, hogy itt pénzügyileg adó felemelésnek van helye és miután kell lenni, ilyetén kivetése a szeszadóra lehetőleg megfelel az igényeknek, megszünteti a számtalan visszaéléseket, melyek a szeszadónál előfordulnak s tehát ceteris paribus ez a legjobb törvényjavaslat. Ezen okoskodást elfogadnám, ha nem volna köztünk a közös vámterület kérdése ; mert azt, hogy az eddigi állapot nem jó, azt, hogy a kincstárnak pénzre van szüksége, senkisem tagadja, és hogy e téren javítani kell, még pedig oly irányban, mint a törvényjavaslat teszi, azt is elfogadom. De mégis tagadom azt, hogyha, a közös vámterület nincs, a ház asztalán ép e javaslat feküdnék, és nem állitható az, hogy e javaslat jóságban a magyar szesztörvényjavaslat netovábbja. Hiszen midőn a t. ministerelnök ur Bécsbe ment alkudozni, máskép gondolta a dolgot, s hogy az mégis ilyen lett, az concessiók és compi'omissumok eredménye. Wahrmann Mór t. képviselő ur eoncedálta Ohorin t. képviselő urnák hogy e javaslatban vannak hiányok. Ha tehát külön vámterület volna, akkor daczára annak, hogy a szeszadóban a törvény az átalányozási rendszer alapján, s azon alapokon, melyeken e törvényjavaslat nyugszik, hozatnék: mégis más javaslat, a magyar viszonyoknak megfelelőbb feküdnék a ház asztalán. De nem tartozik feladatomhoz fejtegetni, hogy mint lett volna jó, mert ez nem tartozik a tárgyhoz. Ha elfogadjuk azt, hogy közös vámterület alapján állunk, akkor ugy hiszem, mindenekelőtt kérdés: vajon ezen törvényjavaslat szerint, Magyarország versenyképessége az osztrák gyáriparral megállja-e a sarat, vagy sem *? s erre fektették Hegedüs Sándor és Wahrmann Mór t. képviselő urak is okoskodásukat. Hogy állunk e kérdéssel"? Mindenekelőtt megakarom említni a szesziparnak különbözőségét, mert nem tagadom azt, hogy Magyarország Ausztriával a szeszipar terén bizonyos körülmények közt versenyképes : mivel ha nem volna az, szesziparunk már is tönkre ment volna. Mindenekfelett versenyképesnek tartom a kis üstöket, melyeknek száma Magyarországban igen nagy, — ámbár azoknak financiális fontossága igen csekély, öt írtnál kevesebb adótfizető gyár, illetőleg üst, van Magyarországban 64 ezer, 5—10 frt közt 10.800,