Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-284
216 284 országos ülés október 12. 1877, ami már évek óta hangsulyoztatott e házban ós a sajtóban, hogy mi kevesebbet termelünk, mint amennyit fogyasztunk. Minthogy pedig a fogyasztási adó a termelő által előlegeztetik, illetőleg az által fizettetik és csak azután hárittatik a fogyasztóra, a termelő azonban ezt nem azon államnak pénztárába fizeti, ahol a szesií íogyasztatik, hanem azon államéba, ahol termeltetik; s miután mi Magyarország, többet fogyasztunk, mint amennyit termelünk: a fogyasztási adót űzetjük Osztrákországnak, mint amely többet termel. Ez helyes kifogás, helyes ellenvetés a czukoradó törvényjavaslat ellen; mert tudvalevőleg, mi körülbelül 10 százalékát termeljük annak, mi az egész monarchiában , termeltetik s a 10 0 / ( ,-nál többet fogyasztunk. Én azon bizonyitgatásokra, hogy mennyi íogyasztatik itt, mennyi ott: nem adok sokat, mert én a statistikai adatoknak, amiért ezt már a t. házban egyszer kinyilatkoztattam, átalában kötve hiszek. De bármennyire számítjuk is a ozukornak fogyasztását nálunk, — elfogadva azt, ami épen ezen közös vámterületi statistika által, minőnek ezt Ráth Károly képviselő ur nevezte, ki lett mutatva, hogy t. i. a fogyasztás nálunk a 20 százalékot megüti : ezen esetben tény az, hogy miután mi 10 százalékot termelünk, de 20-at fogyasztunk, a mi fogyasztási adónk felét nem Magyarországnak, hanem Ausztriának fizetjük. A sörre nézve t. ház, ugyanez áll, ámbár o tekintetben sincsenek oly adatok kezünkben, a melyekre támaszkodva a belfogyasztást meghatározni lehetne. De ha látjuk, mily nagy ott a jövedelem, és mily kicsiny itt; ha azt látjuk, hogy itt fővárosban mindenütt pilseni és maffersdoríi sörcsarnokot találunk, holott Bécsben kőbányai egyátalában nem létezik, tehát mi mindenesetre osztrák sört fogyasztunk: a sörnél is határozottan Ausztriának fizetünk fogyasztási adót. A szesznél, t. ház, ezen arány nem létezik. Az utolsó években, miután átlag nálunk 4G—47 százalék termeltetik, — az egész monarchiában történt termelésnek csaknem felét termeltük. Ha tehát nem a vagyonosság, nem a culturális. hanem a legridegebb népességi arányt veszem fel : még akkor sem fogyaszthatunk mi annyit, mint amenynyit termelünk, vagy más szavakkal mondva, vagy annak kell történnie, hogy annak egy része, ami nálunk termeltetik, Ausztriában íogyasztatik ; vagy pedig annak, hogy abból, a mi a monarchiából egyátalán kivitetik, nagyobb rész esik Magyarországra mint Ausztriára. A szeszadónál c szerint a terület közösségéből kárt nem vallunk. De van még egy másik nózpont is. Azt mondhatnák : and a fogyasztást illeti, nem vallunk kárt a szesznél ; de igenis vallunk, ami a termelést illeti, mivel itt is, ott is — közös törvényt nem veszek fel, inert magam sem tartom szükségesnek közös törvény alkotását, hanem ugy mint Mocsáry t. képviselő ur interpretálta az 1867-iki törvényt, — ugyanazonos szabályok alkalmaztatnak, nehogy az egyik állani csonkítása helyt foglaljon a másik állam előnyére. Ennek folytán — mondják — kötelesek vagyunk oly szabályokat alkotni, melyek nehézzé teszik a. termelést Magyarországra, nézve Ausztriával szemben. S őszintén megvallom, hogy ezen kifogás bizonyos tekintetben indokolt. Ámde különböző érdekek mindig compromissumra szorítanak és különböző érdekek kielégítése okvetlenül mindig oda visz, hogy oly törvényt kell alkotni, mely a nehézséget áthidalja, s azon. törvény, mely ma javasoltatik, ezern szempontból indul ki. De kérdem Ohoriu t. képviselőtársamat: vajon ha ma Magyarország egészen önálló fogyasztási területet képezne, ezen ellentétek magában az országban nem mutatkoznának? Sokkal élesebben mutatkoznának mint ma, hol szembeállítok Ausztriával. Tapasztaljuk az ellentétet jelenleg is. Felső Magyarország azt mondja az ő kisebb gazdasági iparáról: a mi viszonyaink egészen mások, tehát más adózási rendszer is szükséges nálunk. A kik burgonyából készítik a szeszt, azt mondják, hogy az ő viszonyaik mások, mint azokéi, kik tengeriből készítik. Más kérdéseknél is tapasztaljuk ezen ellentétet, nemcsak anyagi kérdéseknél, hol az önérdek oly hatalmasan és hangzatosan szól. Tapasztaltuk, hogy olykor-olykor Erdély duzzogott, mivel érdekeit nem látta képviselve; máskor Paczolay képviselő ur mennydörgött a Berettyó ellen (Derültség) s állította, hogy az ő vidékének érdekei nem voltak képviselve; tapasztaltuk, hogy a főváros panaszt emelt aziránt, hogy az ő érdekei mindég elhanyagoltattak, s máskor ismét a vidék hivatkozott arra, hogy mindég a főváros nyomul előtérbe. Meg vagyok győződve, hogy az önálló vám- és fogyasztási terület mellett nem lennénk képesek a házban a szeszadóról oly törvényt alkotni, mely mindezen érdekeknek megfelel. De meg vagyok győződve subjective, hogy oly törvényt teremtenénk, mely határozottan rósz és mely Magyarország szesziparát tönkre tenné, nem ugyan a kis iparral szemben, hanem Ausztriával szemben, mely akkor szintén önállóan intézkednék. Azt hiszik-e önök, hogy ha önálló vám- és fogyasztási teriilet volna: nem hozna Ausztria oly törvényeket, melyek mellett képesítve lenne az ottani ipar magához ragadni azon kivitelt, mely jelenleg Magyarország részéről eszközöltetik? Ha áll az, amit Ohorin t. képviselő ur felhozott, ós mihez én is bizonyos részlten hozzájárulok, hogy Osztrákországnak termelési, viszonyai sokkal kedvezőbbek, hogy ott az anyag sokkal jobb, a hitei sokkal olcsóbb, a fütőszerek is ol-
