Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-281
•281. országos ülés október ». 18ÍÍ. 147 szolgabirókat a rendszerinti bíráskodással felruházandóknak nem tartotta. Tette ezt azon oknál fogva, mert meg van győződve, nem térhetett ki, azon nyilvánuló igazság elől, hogy a szolgabiráknak ez időszerinti teendője oly sok számú, oly sok águ és oly fontos, hogy rendszerint még ezen bíráskodással is őket felruházván, igen sok helyen mind a közigazgatás, mind az igazságszolgáltatás szenvedne. A jogügyi bizottság tekintettel az ország különböző törvényhatóságaiban felmerülő azon körülményre, hogy a szolgabirák száma nem minden törvényhatóságban egyenlő, a népesség és territórium aránya szerint: azon nézetben volt, hogy igen sok megyéje van az országnak, a hol a szolgabírói keretek oly kicsinyek, és a szolgabirák oly nagy számmal vannak, hogy ezek e bíráskodással felruházhatok azon veszély nélkül, hogy ezen felruházás által maga a közigazgatás szenvedjen. Es miért állította fel alternative azon tételt, hogy t. i. ott, ahol a közigazgatás hátránya nélkül lehetséges : e bíráskodással is felruháztassanak; ellenkezőleg ahol ez a közigazgatás hátránya nélkül nem lehetséges, ne ruháztassanak fel? Azért állította fel, inert ez consequentiája azon elfogadott álláspontnak, hogy t. i. nem elvből zárja ki a szolgabirákat, hanem a szükség szempontjából, t i. hogy nem akarja felruházni a bíráskodással a szolgabirákat ott, ahol azok nagy szükségben vannak és megengedi ott, ahol ily szükség nines. A jogügyi bizottság által elfoglalt és a ház által magáévá tett ezen állásponttal nem egyezik meg azon indítvány, amelyet Mocsáry Lajos képviselő ur tett, annálfogva én azt el nem fogadhatom. A mi a Szüllő &éza képviselő ur által beadott módositványt illeti, mellesleg bátor vagyok a tiszt, képviselő urnák megjegyezni azt, hogy bármenynyire sajnálom is, de egy illasiójától meg kell fosztanom, attól t. i. mintha a jogügyi bizottság az ő egykori javaslatában foglalt §§-okat szórólszóra átvette volna. Meglehet, hogy a jogügyi bizottságnak nézetei a t. képviselő úréval találkoztak; de hogy e nézetek a t. képviselő úrtól vette volna át, ezt határozottan kétségbe kell vonnom nekem annyival inkább, mert nem volt alkalmam tanulmányozni az ő javaslatát- Nem fogadhatom el ez indítványt azon oknál fogva, mert a jogügyi bizottság azon nézetben volt, hogy a kisebb jelentőségű ügyektől sem lehet megtagadni a biztosítékot. A jogügyi bizottság elvetette először a perrendtartás által contemplalt formális eljárást, és ez által kétségtelenül már egy biztosítéktól fosztotta meg ezen alapos ellátását; megfosztotta továbbá a jogorvoslattól, amely szintén kétségtelenül lényeges biztosíték. Ha már most még egy harmadiktól is megfosztja, hogy t. i. ezen ügyekben is lehetőleg qualifiealt emberek szolgáltassák az igazságot: akkor esakngyan teljesen ok nélkül áldozatul dobná oda az elvet. (Helyeslés.) Azután nem is oly nagy akadály ez. Azt hiszem, hogy igen kevés a megyékben azon szolgabiráknak száma, a kik ezen qualifíeatiónak legalább egyikével ne rendelkezzenek. Vagy jogvégzett, vagy letette a bírói és jogtudományi államvizsgát, vagy a mi fő, bírói hivatalt viselt, mint esküdt, szolgabíró bíráskodott, rendezett tanácsú városoknál az illető tanácsbeliek szintén többnyire fungáltak mint bírói személyek, következőleg azon qualificatió, amelyet a javaslat második része felállít, oly tág, hogy azt hiszem nincs megye, ós ha van is megye, igen kevés ott azon szolgabirák száma, akik legalább egyikével ezen qualifieatióknak nem rendelkezvén, ezen bíráskodással, ha a szükség ugy hozná magával, felruházhatok legyenek. E szempontból tehát nem tartanám elfogadhatónak azon inditványt, melyet Szüllő Gréza t képviselő ur benyújtott. A mi már a Somssich Pál t. képviselő ur által benyújtott módositványt illeti, miután az a qualifícatióra van állapítva: nem ellenkezik az igazságügyi bizottság álláspontjával, és ha a tiszt, ház azt elfogadni méltóztatik, nekem az ellen az igazságügyi bizottság szempontjából kifogásom nem lehet; ajánlom különben a 2. §. elfogadását. Irányi Dániel: T. ház! Kétséget nem szenved, hogy a többi tulajdonságok egyenlősége mellett, azon biró, a ki törvényt tanult, helyesebben, igazságosabban ítélhet mint az, a ki a jogtudományban járatlan. Ugy de ezen fonalon tovább menve, szintúgy tagadhatlan az, hogy az a biró, a ki nem csa 1 : tanulta a jogot, hanem abból vizsgát is tett, a ki nem csak vizsgát tett, hanem kitűnő sikerrel tette le: még különb biró lehet, mint az, a ki csak végzett jogot, de vizsgát nem tett, vagy ha tett is, de nem kitűnő eredmény nyel. Itt nem az a kérdés, hogy minő tulajdonokkal felruházott egyéneket óhajtanánk mi minden ügyre, a mely perlekedés tárgyát képezi polgár és polgár között. A kérdés csak az, hogy találunk hazánk mostani körülményei között elengendő olyan képzettségű egyéneket, a minőket óhajtunk ; másodszor pedig, vajon azon ügyekre, a melyekről itten szó van : mulhatlanul szükséges-e olyan nagy jogtudomány, a minőt egyesek kívánnak ? Ha ezen szempontból tekintjük a dolgot, akkor azt hiszem, hogy a felelet nagyon meg van könnyítve. Igen egyszerű dolgokról van itt szó, mert bárigazsága van a t. igazságügyminister urnák abban, hogy lehetnek 5 frt értékű ügyek, a melyek bonyólodottabbak mint némely 10.000 frtos ügyek, rendszerint mégis ezen ügyek igen egyszerűek, közönséges józan észszel eliutézlietők; a mi már
