Képviselőházi napló, 1875. XII. kötet • 1877. september 15–október 29.
Ülésnapok - 1875-268
8 268. országos ülés sepíember 15. 1877. A mi érdekeink megóvása mivé lesz ? vagyis inkább minő megvilágositást nyer azon általános és eddig homályosnak hitt mondat: „A mi érdekeink? 1 ' Az mondatott mindig, hogy majd a békekötés pillanatja lesz az, a melynél az eddig passivitásban maradt hatalmasságok magukat érvényesíteni fogják, a béke feltételeinek kiszabása lesz azon momentum, a melyben mi érdekeinket is erélyesen érvényesíteni fogjuk. Már kérem, hogy ezen békekötés mód felett megnehezittetik, összebouyolittatik Hal, hogy ha egy uj tényező, minden netalán keletkezhető igényeivel az actióba belép : ez, gondolom kétséget nem szenved. Azon szintén számba veendő esetre, hogy az orosz-román-szerb szövetség utóvégre is győzelmesen {viszi a háborút, oly békének megkötése, mely a territoriális status-quónak nagyban ós egészben változatlanul való fen tartására van alapítva, sokkal nehezebbé vált. Ha tehát mi érdekeinket ugy fogjuk fel, a mint én egyedül teljesen felfoghatóknak tartom, hogy a béke megkötésénél Törökország integritásának megcsonkítása megakadályoztassák : akkor megfoghatatlan dolog megengednünk, hogy oly tényező lépjen actióba, a mely ezen programra keresztülvitelének nehézségeit százszorta fokozza; ha pedig ezt megengedjük, akkor vagy egészen ezél- és fő nélkül dolgozunk; vagy egyátalában csak oly békekötést contemplálunk, a mely a török birodalom területének szétdaraboJására van állapítva, és a amelynél a mi érdekeink megóvása abból fog állani, hogy mi is részt veszünk a prédában ; ez pedig azon politika, melyet az egész nemzet perhorrescál. (Helyeslés?) Hivatalos részről gyakran tagadtatott az egész szerb beavatkozási kérdésnek fontossága Én a tisztán katonai helyzetnek szempontjából is helytelennek tartom ezen felfogást: nem helyeselhettem soha az illem határain tul menő kicsinylést sem, a melylyel némelyek Románia részvételéről szóltak, és az eredmény is mutatja, hogy azon 30—40 ezer katona és 100 ágyú, melyet Románia képes volt tűzbe állítani, mily nagy mértékben neheziti meg Törökország positióját. Hasonló fontossággal bírna 30—40 ezer szerbnek megjelenése a magukat védelmező törökök mögött. Tehát katonai szempontból sem tartom helyesnek ezen felfogást. De reám nézve az egész szerb beavatkozás kérdésének súlypontja abban fekszik, hogy a magatartás, a melyet ebben követünk, mintegy electricus világításba helyezi külpolitikánk czélzatát. Ha mi e beavatkozást megengedjük, a melyet pedig megakadályoznunk hatalmi szavunkba kerülne: akkor világos, hogy midőn külpolitikánk czélzatai gyanánt a béke fentartását mondottuk, csupán az emberszeretet érzelmeinek tettünk banális concessiót; — midőn a háború localisalásáról beszéltünk, ez csak álarjjz volt, a mely alatt az uroszarszággali titkos conniventia rejtődzött, midőn végre a mi érdekeink megóvásáról beszéltünk ez csak euphemismus volt a préda megosztása helyett. (Helyeslés.') Nem akarom hinni, nem hihetem és nem hiszem, hogy ez legyen külpolitikánk hű leírása; nem hiszem, hogy a magyar kormány helyén megmaradhatna, ha mellette ily külügyi politika folytattatnék. (Helyeslés.) De t. ház, most már teljes és objectiv megnyugtatásra van szükség; megjött annak ideje, már fő-fő ideje, hogy kételyek és gyanúsítások ne támasztathassanak külügyi kormányunk magatartása ellen. Azért az ügynek, sőt magának a kormánynak is szolgálatot vélek tenni, midőn a következő interpellátiót intézem a t. ministerelüök úrhoz: • Tekintve azt, hogy Szerbia köztudomás szerint a magas Porta elleni háborúra készül; tekintve továbbá azt, hogy az európai sajtó legkomolyabb közlönyeiben egybehangzólag állíttatnak oly tények, melyek, ha igazak, Szerbia actiójáitak megakadályozását egyenesen becsületbeli kötelességünkké teszik : tekintve végre azt. hogy — ezen hírek alaptalanságának föltevésében is a szerb bókeszegés megengedése a politikai loyalitás következményeivel, monarchiánk jól felfogott érdekeivel, sőt még keleti politikánknak illetékes helyről eddig hirdetett czéljaival is ellentótben áll, a következő kérdéseket intézem a ministerelnök úrhoz: 1. Igaz-e, hogy külügyi hivatalunk felszólalalása akadályozta meg a magas Portát azon katonai praevent-intézkedések megtételében, melyekkel a jelenlegi háború bizonyos stádiumaiban seregeit egy szerb támadás ellen biztosítani szándékozott ? 2. Ervényesitette-e és szándékozik-e továbbra is érvényesíteni a ministerelnök ur alkotmányszerű befolyását a külügyek vezetésére oly irányban, hogy Szerbia actióba lépése minden eszközzel megakadályoztassák ? (Élénk helyeslés a baloldalon, a szélső jobb és a szélső baloldalon?) Simonyi Ernő: T. ház! Én ugyanazon kérdésben, melyben az előttem szólott képviselő ur interpellált, szintén egy kérdést akarok intézni a kormány elnök úrhoz. A kérdés oly sok oldalú, oly sok részlettel bir, hogy egyáltalában csodálni nem lehet, ha nem magam és nem magunk ketten, hanem sokan vagyunk, kik e tárgyban kérdést kivárniuk intézni a kormányhoz. Annyi része van a fönforgó kérdésnek, hogy r azokat egy interpellatióban kimeritni alig lehet. Én sok részletet kérhetnék a kormánytól; de ez alkalommal nem szándékozom a dolog részletezésébe menni, hanem átalánosságban akarok maradni ós egy oly kérdést intézni a kormányhoz, melyre nézve azt hiszem, hogy a képviselőháznak kötelessége, a
