Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-248

248. országos Ülés jnnius *. 1877. go, Éli nem tudom, hogy az európai diplomatia souverain államnak tekinti-e a török császárságot: hanem hogy vele nem igy bánt, folytonosan beleavatkozva belügyeibe: az bizonyos. És mi volt az ok, a mely ennek indokolására felhozatott ? Nem volt más, mint az, hogy a Törökországban lakó keresztények sorsán akarnak javítani a jószivü szomszéd és nem szomszéd államok. Egy, a műveltség alsó fokán lévő állam lakójának helyzete sohasem hasonlítható össze egy, a műveltség magasabb fokán lévő államban lakó polgárnak sorsával, s igy a török uralom alatt lévő keresztények sorsa sem hasonhitható össze egy franczia vagy német polgár helyzetével. Hanem kimondom tartózkodás nélkül, hogy az ott lakó keresztények helyzetének javulása csak a békés fejlődés, a mivelődés előmenetele által és nem pusztító háború utján érhető el Igen sok szegény keresztény életébe és vagyonába fog kerülni ezen háború, melynek véres nyomai alatt alig fog a jólét felvirágozni. Átalában, hogy az ottani lakóknak sorsa a tervezett kormányváltozás által fog-e javulni, azt igenis merem kétségbe vonni. Én ezen beavatkozást a keresztények érdekében ürügynek tekintem, mert a történelemben igen sokszor láttunk példákat arra, hogy a keresztény lakossággal sokkal roszabbul bántak egyebütt s az európai diplomatia mólyen hallgatott. Vannak igen jó keresztények, kik mindig különbséget tesznek a keresztény és nem keresztény ember közt, és csak két esetben ösmerik el a teljes egyenlőséget az emberiség közt vallás különbség nélkül, t. i. ha mint politikusok a zsidó journalistától félnek, vagy mint földes urak a zsidó tőkepénzesektől pénzt kérnek. Ezek a keresztények nem ösmerik a keresztény vallásnak azon demokratikus alap-parancsát: szeress felebarátodat, mint önnön magadat. Ezen rokonszenv alatt más czélok lappangnak. Tapasztaltuk ezt a múlt hónapokban Angliában is, a hol ezen rokonszenv pártczélokra az angol kormány ellenében felhasználtatott, de a józan angol nép mámorából csakhamar kiábrándult. Vajon, hogy a monarchiának ez ideig követett, mindenesetre igen szerény külügyi politikája helyes volt-e vagy sem? arról nem akarok nyilatkozni ; ezt a következés fogja megmutatni, de azon indokot, mely ezen eljárás helyessége mellett felhozatik, hogy t i. az eddigi magunkviselete következtében sikerült elnyerni azon nagy előnyt, hogy nem adtunk ki egy fillért sem és egy katonát sem mozgósítottunk, azt megvallom nagyon meggyőző érvnek nem tartom, mert a tétlenségnek mindig megvan azon percznyi előnye, hogy nem kerül semmibe; de ezen előnyt sokszor igen drágán kell megfizetni, s láttunk számos példát arra, hogy az elvesztett perez következtében beállott károkat soha többé visszapótolni nem lehetett. Továbbá felhozatik mint egyik érv az eddigi eljárás mellett, hogy a többi európai hatalmak sem avatkoztak be, és átalában nem foglaltak állást. Én azt hiszem, hogy ez nem alapos és pedig azért, mert a mi helyzetünk egészen más, mint azoké. Nekünk tőszomszédságunkban foly ezen nagy háború és hogyha mi oly esetben volnánk mint Németország, ha nem példának okáért Törökország és köztünk feküdnék a nagy Németország, akkor mi is nyugodtan nézhetnék az eseményeket; hanem a jelen esetben, midőn e harcz minden perczben átcsaphat határainkon és végzetessé lehet jövőnkre nézve, hogy mi ezt összetett kézzel nézzük: erre nézve, igazán megvallom, szeretném tudni a kormány véleményét, hogy nem tartja-e ezt veszélyesnek politikai és ethnograflai szempontból hazánkra és a monarchiára? Lehet, hogy létezik egy egyezmény Oroszország és a monarchia közt; de vajon azon esetben, ha Oroszország meg akarná is tartani azon netáni igéretét, hogy a háború befejeztével vissza akarna vonulni azon tartományokból, melyeket elfoglalt: fogja-e tehetni egy nagy, győztes háború után, mely Oroszországnak mindenesetre sok pénzébe és sok vérébe került; vagy ha csak egy győztes háború után akar a monarchia mint békebiró közbelépni, lesz-e szavának kellő súlya ? mert a tétienség rendesen nem igen növeli a tekintélyt. Vagy hogyha a monarchia küldöttjének szavára nem akarnának hajtani: akkor fogunk közbe lépni, midőn ezen jogos követelésünk érvényesítése végett tízszeres erő és áldozatra lesz szükség? csak akkor akarunk szólni, midőn már az egyik mint legyőzött fog heverni a győzőnek lábainál ? vagy veszély és költség nélkül akarunk-e osztozkodni a prédában és elfoglalni Boszniát? Ha nem akarjuk ezt és csak be akarunk vonulni, hogy onnan ismét kivonuljunk: akkor miért szálljuk azt meg; mert nem hiszem, feltételezhetnők valakiről, hogy legyen az oly együgyű, hogy elhigyje, hogy ezt Törökország érdekében tesszük. Ha pedig megakarjuk tartani Boszniát, mit teszünk vele? Magyarországhoz vagy Ausztriához fogjuk azt csatolni? melyik állam parlamentjét fogják az ott választandó képviselő urak jeienlétökkel szerencséltetni? melyik állam költségvetésébe fog ezen s/.ép szerzeményből mindenesetre felmerülő tulkiadás felvétetni ? Én azt hiszem, hogyha csakugyan erre kerülne a sor, minden fél a másikat fogja azzal megkínálni. Azonban van még egy eszme és ez az, hogy ott egy secundo-geniturát állítsunk fel t Én erre nézve igen röviden akarok nyilatkozni. Én sokkal nagyobb tisztelettel viseltettem a habsburg-Iothringiai uralkodóház iránt és sokkal jobban becsülöm azt, semhogy ebez illőnek tartanám, hogy ennek bármely tagja fejedelmeeskéje legyen egy oly államocskának, a melynek kormányzata alkalmasint,