Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-243
243. országos ülés május 14. 1877^ 43 lehetetlen volna, hogy előterjesztetvén az iratok egyik része itt, másik része ott, a különböző kormányok felfogásához képest és különböző időben, és támadván a törvényhozásokban az irományoknak értéke fölött vitatkozások akkor, mikor az, a ki mégis első sorban felelős, nincs ott, hogy megmagyarázza szándékait: mondom lehetetlen, hogy ebből veszélyek, mindenesetre pedig a legnagyobb inconvenientiák ne származzanak. Elmondottam, hogy a felelősséget igenis elvállalni kész vagyok; hogy érzem ebbeli kötelességemet. Nem is akarok a delegátiók intézményéről, sem egy, sem más irányban szólani; de a delegátióknak épen az ilyen dolgokban való fellépését elannyira semminek mondani, mint a t. képviselő ur monda, azt hiszem, nem lehet; mert a magyar delegátiót a magyar törvényhozás választja, s én legalább kétségtelennek tartom, — legalább a dolog természete szerint ugy kell történnie, — hogy a miben megnyugszik a magyar törvényhozás többsége által választott delegátió : ugyan abban meg fog nyugodni a magyar törvényhozás többsége is, és a miben meg nem nyugszik a magyar törvényhozás többsége által választott delegátió : ugyanazt el fogja Ítélni a magyar törvényhozás többsége is. Arról, hogy a diplomatiai iratoknak menynyire van, vagy lehet ott, hol kék, vagy sárga, vagy vörös könyv beterjesztését kötelességszerűnek tekintik : nagy értéke, már egyszer azt hiszem, hogy nyilatkoztam. Nem tudom, hogy a beterjesztés minden viszonyok közt elannyira törvényszerű kötelesség lenne, hogy azért, ha az illető minister ezt egy vagy más alkalommal nem tette: őt megrovás érhetné. Tudom továbbá, hogy a megrovás nem helyes oly valaki ellen, ki a törvények szerint magát itt nem védelmezheti; s tudom azt is, és el is mondom, ha talán elmondottam is már egyszer, mit Cavour mondott, midőn ilyen okmányok előterjesztése követeltetett tőle: „Ne kívánják az urak, s ne fektessenek rá oly nagy súlyt, mert a hol ezen könyveknek kötelességszerű kiterjesztése elfogadtatott: régen kitalálták a ministerek és diplomaták — mert ez máskép nem is lehet — azt a módot, hogy a dolgok komoly részét elvégzik máskép, a jegyzékekbe • pedig bevesznek olyanokat, a miket egy újság vezérczikkóben is el lehetne mondani." {Helyeslés a középen.) Irányi Dániel: Ha a t. ház megengedi, {Halljuk.) ugy néhány megjegyzést fogok tenni arra, mit a t. ministerelnök ur épen az imént mondani méltóztatott. Azon kezdem, hogy én véleményem szerint nem fejeztem ki megrovást Andrássy gróf ellen, midőn tényt emiitettem, mely mindnyájunk előtt tudva van, azt t. i. hogy harmad éve diplomatiai okiratokat nem nyújtott be, s hogy tavaly egyátalában piros könyvet nem adott. Egyebet ós többet ón a külügyministerre nézve nem mondottam, következőleg talán nem érdemeltem azon szemrehányást a t. ministerelnök úrtól, hogy távollevőt támadtam meg. Egyébiránt, ha megtámadtam volna is a távollevő külögyministert: az bizonyosan talált volna védelmezőkre azokban, kik a külügyi politikában magukat vele ideatificálták. A t. ministerelnök ur visszatérve előbbi érveire, ismételve figyelmeztetett azon helytelenségre, mely abból állna elő, ha a külpolitikát itt, és Bécsben külön időben, külön szempontból tárgyalnék. Úgyde t. ház! vagy komoly az interpellatió intézménye, vagy nem; vagy komoly a háznak szavazása az interpellatió felett, vagy nem. Ha az: akkor igy is megtörténhetik, a mitől a t. ministerelnök ur tart, t. i. hogy a magyar parlament helytelenít valamit, mit az osztrák parlament a külpolitikára nézve jóváhagyott, és megfordítva. Tehát azon inconvenientia, melytől az okiratok előterjesztése ós külön időben, külön helyen tárgyalása esetében a t. ministerelnök ur tart: az interpellatió intézményének — föltéve, hogy az helyesen működik, — létezése alatt is megtörténhetik. De megtörténhetik t. ház, hogy a delegátiók is a külügyekre nézve különböző felfogásnak fognak hódolni. Avagy hol van az megírva, hogy a magyar delegátió mindenkor egyetértsen a külügyek vitelét illetőleg az osztrákkal? Arra nézve van rendelkezés a törvényben hogyha valamely megszavazandó összegre nézve a két delegátió nem tud megegyezni, az miként egyenlittessék ki; de az iránt nincs és nem lehet még az 1867: XII. t.-czikkben sem provisió, hogy a két delegátió a politikai irányelvekre nézve is köteles legyen egymással megegyezni. Igy tehát t. ministerelnök ur azon legfontosabb ellenérvek is, a melyeket ellenem felhozni méltóztatott, — véleményem szerint nem állanak. Én egyébiránt, hogy ha a t képviselőház nem volna ezúttal hajlandó abbeli kérésemet teljesíteni, mely szerint a ministerelnök ur válaszát tárgyalásra kitüzetni kívántam, fentartom magamnak azon jogot, hogy a t. kormányt a múlt politikára nézve ismételve interpelláljam és felvilágosítást kérjek arra, a mire nézve eddig még nem nyilatkozott, különösen pedig a konstantinápolyi, és a londoni jegyzőkönyvre, nem különben az azóta történtekre nézve is. {Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a ministerelnök urnák Irányi Dániel képviselő ur interpellatiójára adott válaszát tudomásul venni? {Felkiáltások: Igen l Nem!) Azokat a kik ezen választ tudomáaul veszik, kérem, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a választ tudomásul veszi. 6*
