Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-243
42 243. országos Illés május Iá. 187?. vált a keleti kérdés, akkor midőn a magyar nemzet és tul a Lajtán is a népek a legnagyobb érdekkel tekintettek a diplomatiai működésre : akkor egyátalában semmi okirat nem nyújtatott, semmi piroskönyv nem terjesztetett a delegatiók elé. Es mégis azt akarja a ministerelnök ur, hogy mi oly kérdéssel szemben, mint a keleti kérdés, beérjük azzal, hogy a delegatiók őrködjenek Magyarország érdekei felett ? De ez a kérdésnek csak mellékes oldala. A delegátióknak van saját hatáskörük; ám töltsék be, a hogy tudják; de a magyar országgyűlésnek is meg van a jogköre, ezt tartozik a maga és a nép érdekében hiven betölteni. Ha igaz az, a mit a ministerelnök ur nem tagad, hogy a magyar kormánynak törvényesen joga van befolyást gyakorolni a külügyekre; ha igaz az, a mit ismételten kijelentett e házban, hogy e befolyást gyakorolja is: akkor nem tudom, hogyan tagadhatja meg tőlünk azon eszközöket, a melyeknek alapján volnánk egyedül képesek megítélni: vajon helyesen, vajon a nemzet érdekeinek megfelelően gyakorolta-e befolyását? Mit mondanánk oly bíróról, a ki, midőn léteznek döntő okiratok : mégis azoknak megtekintése, azoknak megbirálása nélkül akarná az előtte feDforgó peres ügyet eldönteni ? Azt kérdi a ministerelnök ur, hogy mi lenne abból: ha a diplomatiai okiratok részint a magyar, részint az osztrák parlament elé terjesztetnének? Mi lenne abból? Hát a magyar parlament Magyarországszempontjából bírálná meg azokat és ítélné meg azon befolyást, a melyet ezen okiratok szerkesztésére a magyar kormány gyakorol ? az osztrák kormány meg a maga szempontjából tenné ugyanazt? Avagy kérem: nincs-e annak lehetősége ma is az 1866. évi XII. törvényozikk erejénél fogva fentartva, hogy a magyar kormány nem egyez meg mindenben azzal, a mit az osztrák kormány a külügyek vitelére nézve óhajt. És ha lehetséges, hogy a két kormány nézete valamely külügyi kérdésnek megoldására nézve egymástól eltér: akkor meglehet az is, hogy a magyar parlament is különbözően fogja felfogni a külügyek körül teendőket, mint az osztrák parlament. De abból egyáltalán semmi baj nem következhetik, az csak a két állam önök által is hangoztatott önállásának volna tanúsága. S ha ennek folytán közös megállapodás nem jön létre: akkor actiónak sem szabad következnie, különben az 1867. évi XII. törvény nem volna egyéb szemfényvesztésnél. Azt, hogy minden egyes ténykedésre — mint a ministerelnök ur inegjegyzé, — nem terjesztheti ki a magyar ministerium befolyását: megengedem és egyáltalában nem fogom kötelesség-mulasztásnak tekinteni, ha a magyar kormány nem gondol azzal, hogy Sanghaiba kit nevez ki gr. Andrássy consulnak; de itt nem az forog kérdésben ; itt a minket oly közel érintő keleti kérdésre vonatkozó legfontosabb iratok vannak szóban, azoknak előterjesztését kértem. Még azzal sem védheti magát a t. ministerelnök ur, hogy netalán oly iratoknak a ház asztalára való letételét sürgettem volna, a melyek még folyamatban lévő alkudozásokra vonatkoznak. Mindazon okiratok, melyeket interpellátióm említ, rég befejezett tárgyalásokat, befejezett tényeket tárgyaznak, melyek felett az események azóta már régen elhaladtak. így tehát t. ház, egyáltalában nincs ok, a miért azon irományokat a kormány a háztól megtagadja. De ha a magyar parlament a ministeri felelőséget komolyan akarja venni, ha magát a jogot, a ministerek számoltatását komolyan akarja gyakorolni : — akkor van igenis ok arra, hogy a t. ház, a ministerelnök ur válaszával ellenkezőleg azt kívánja, hogy azon iratok bírálata alá terjesztessenek. Sok jogot adott fel az 1867. országgyűlés, ne szaporítsuk uraim, a már hozott áldozatokat még ezzel is. Én a ministerelnök ur válaszát tudomásul nem vehetvén, kérem a t. házat, méltóztassék azt tárgyalásra kitűzni (Helyeslés a szélső baloldalon ) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Csak egy pár rövid szót akarok válaszolni. Az egyik az, hogy sem én, sem senki nem akarja szaporítani, a mint a képviselő ur monda, az áldozatokat; hanem most egyes-egyedül t szó van arról, hogy a létező törvény végrehajtassék, még pedig ugy, a mint az egyedül lehet, részint a mint szavaiból, részint a mint a dolog természetéből értelme folyik. Én azt hiszem, hogy mindkét irányban helyes azon értelmezés, a melyet a törvénynek adni bátor voltam. Az ugyanis, hogy igenis a külügyi politikának irányzatára köteles is, jogosult is a ministerek befolyása, és a külügyi politika csak azok egyetértésével jogosult; de hogy részletekbe menni teljes lehetetlen. Valamint, azt hiszem, helyes magyarázat épen a dolog természetéből folyölag az is, a mit az irományok előterjesztésére nézve elmondani szerencsém volt. A mi azt illeti, hogyha a két kormánynak egyetértése nem jönne létre: minek kell történni ? igen egyszerű a dolog. Vagy létrejön az egyetértés, vagy ha létre nem jönne valamely oly lényeges dologban, mint a minő a külpolitika iránya: azon kormány, a melynek nézetével, meggyőződésével a külpolitika iránya ellenkezik, bizonyosan sokkal inkább fogja érezni felelőssége súlyát, semhogy, mind annak daczára, hivatalában megmaradván, a felelősséget elvállalja. Ebből az országra semmiféle kár nem háramlik. De ismétlem teljesen
