Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-243

243. országos ülés május 1*. 1877. 41 mert ezeket tudom, részemről mindig éltem a joggal, és teljesítettem a kötelességet, mely abból reám háramlik, s ebben a közös külügyministerium részéről mindig a legnagyobb készséget tapasztallam. De én azt hiszem, hogy a külügyek vezetésénél a két kormánynak törvényszerű befolyása nem terjedhet tovább, mint a külügyek vezetése irányainak, czélzatainak megállapítására. Minden egyes részletes ténykedésre kiterjednie lehetetlen ; mert hiszen az, már, még ha máskép lehető volna is, a physikai lehetetlenségbe is ütköznék, midőn igen jól tudjuk, hogy a mai távirdai világban gyakran egy-egy közlemény tételére csakis perezek vannak, nem pedig napok rendelkezésre. Én különben az okmányok előterjesztését oly ténynek tekintem, a melyre nézve azt, hogy mikor és minő irományok terjeszthetők elő : csakis az határozhatja meg, a ki valósággal vezeti a külügyeket és csakis ott terjesztheti elő, a hol jogosulva van azokra nézve a felvilágosításokat, a magyarázatokat megadni. Én nem is tudom, hogy mi lenne a külügyek vezetéséből akkor, ha egyszer itt, másszor Bécsben, az iratoknak egy részét itt, másik részét ott a két állam illető ministerei a törvényhozások elé terjesztenék? Én megvallom, hogy a külügyeknek ily módon való vezetését tisztán lehetetlennek tartom. Ebből természetszerűleg foly, hogy sajnálatomra bár, a képviselő ur kérdéseire azt vagyok kénytelen felelni, hogy az irományokat előterjeszteni nem szándékozom. A mennyiben szükséges és lehető lesz : elő fognak azok az illető helyen a közös külügyminister által terjesztetni; a mi nem zárja ki azt, — én legalább részemről egyátalában nem szándékozom visszautasítani, — hogy a ki szükségesnek látja, a ki azokból azt a meggyőződést fogná meríteni, hogy a külügyi politika iránya nem helyes, nem a monarchia ós Magyarország érdekeinek megfelelő volt: ezért annak idejében engem is feletre vonhasson. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Irányi Dániel: Őszintén szólva t. ház, engem a t. ministerelnök ur tagadó válasza nem lepett meg ; nem azért, mintha azt a törvényben, az alkotmányban gyökerezőnek tartanám; nem azért, mintha a ministeri felelősség eszméjével megegyezőnek hinném; sőt inkább, mert azt a ministeri felelősséggel ellenkezőnek tartom. Én a közösügyes alkotmány nyomása alatt, és a kormányt támogató többség feltótlen odaadása mellett a ministeri felelősséget mostanáig sem tekinthettem sem a törvény, sem a szabadság, sem a nemzet jogai ós érdekei kellő biztositékának, írott malaszt az, puszta szó, mint a S.ÉPV. H. NAPLÓ 1876-78, XI. KÖTET. hogy nálunk gyakorlatban van, hogy ne mondjam, önámitás vagy épen szemfényvesztés. {Helyeslés a szélső baoldalon.) Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy azért nem terjesztheti elő a kivánt okiratokat: mert azokat a külügyminister csakis a delegatióknak nyújthatja be, megítélvén a benyújtás kellő pillanatát. Hogy nem lepett meg e válasz, mutatja t, képviselőház azon körülmény, hogy ismerve viszonyainkat, ily válasz lehetőségót már interpellatiómban is jeleztem. Igenis, én igen jól tudom, hogy a külügyminister a delegatióknak tartozik előterjeszteni a külpolitikára vonatkozó irományokat: mert a külügyminister a delegatióknak felelős; de másrészt azt is tudom, hogy a magyar kormány a magyar országgyűlésnek tartozik felelősséggel, (Helyeslés a szélső baloldalon) már pedig alig hiszem, hogy ezen felelősséget kellőkép lehessen érvényesíteni a nélkül, hogy a ház azon okiratok birtokában lenne, melyek a külpolitikának eredményei, mintegy kifejezése, mely külpolitikára a magyar kormány is befolyást gyakorol. Hogyan ítéljük meg : vajon helyes irányban gyakoroltatott-e azon befolyás, ha azon iratokat, melyek ezen befolyás tan*jelei, nem látjuk ? Azt mondja a t. ministerelnök ur, hiszen ha a delegatiók majd kívánni fogják, a külügyminister elő fogja terjeszteni annak idejében ezen testületnek az okiratokat, s aztán fenmarad a magyar parlament bármely tagjának azon joga, hogy interpellatiót intézhessen ezen közlés alapján a magyar kormányhoz. De méltóztassanak először is fontolóra venni azt, hogy a delegatiók az óv igen csekély részében ülnek együtt, mindössze 3—4 hétig tart a delegatiók ülésszaka; hozzáteszem azt, hogy a delegatiók, — nem vizsgálom, mely oknál fogva, — nem birtak eddig elég tekintélyre, elegendő hatalomra tenni szert a közösügyes ministerekkel szemben, hogy azt várhatnék, hogy Magyarország érdekeit kellőkép megoltalmazhassák. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen, hogy csaíTa külügyről szóljak, hogy a közös hadügyministernek tényeire ne menjek át, a melyekre pedig ha átmennek, figyelmeztethetném önöket arra, hogy a delegatiók évről évre kénytelenek emlékeztetni a közös hadügyministert, hogy ilyen meg ilyen határozatok léteznek, a melyeket ő végrehajtani elmulasztott, —hogy — mondom — ne menjek át ezzel a közös hadügyminister cselekedeteire: maga a közös külügyminister hogyan bánt a delegatiókkal ? Harmadéve törtónt, pedig akkor a keleti kérdés már szőnyegen volt, hogy gr. Andrássy Gyula a delegátióban a helyett, hogy ezen fontos a monarchia létérdekeivel összekapcsolt kérdésre vonatkozó okiratokat terjesztett volna elő, mint azt más parlamenti ministerek tették: a consulok jelentéseit a nemzetközi forgalomról iktatta be a piroskönyvbe; (Igaz! a szélső baloldalon) s tavaly midőn már acuttá e