Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-243
40 243. országos ülés május 14. 1877. endő letétel és szokott módon való betekinthetés végett a ház elé terjeszteni. Végül van szerencsém Almássy Géza háznagyi irnok végkielégítési ügyében a gazdasági bizottság jelentését bemutatni, kérvén ennek is kinyomatását, szétosztását és annak idején leendő tárgyalását elrendelni. Elnök: A gazdasági bizottság jelentései ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és a t. ház jóváhagyásával a jövő szerdán napirendre fognak tűzetni. A bemutatott jegyzőkönyv a ház irodájába tétetik le. Pulay Kornél a közigazgatási bizottság előadója: T. ház! Tan szerencsém a közigazgatási bizottságnak jelentését „Budapest főváros országgyűlési képviselő választókerületei számának uj beosztásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat" iránt beterjeszteni azon kéréssel, miszerint annak az osztályok mellőzésével egyenesen a házban való tárgyalását elrendelni méltóztassék. Elnök: A közigazgatási bizottság jelentése Budapest főváros országgyűlési képviselő választókerületei számának uj beosztásáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat iránt az előadó által azon kéréssel terjesztetik be, hogy ezen törvényjavaslat az osztályok mellőzésével közvetlenül a házban tárgyaltassék. Méltóztatik a t. ház ezen indítványt elfogadni ? (Miifogadjuk!) Közvetlenül a házban fog tárgyaltatni. A törvényjavaslat és jelentés ki fog nyomatni és a ház t. tagjai közt szétosztatni. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Én azon kéréssel vagyok bátor a t. házhoz járulni, hogy miután azon törvényjavaslat, mely iránt a jelentés beadatott, mint igen jól méltóztatnak tudni, semmi ujat, s a ház előtt ismeretlent nem tartalmaz, sőt egyenesen magának a t. háznak utasítása folytán nyújtatott be: méltóztassék belenyugodni abba, hogy az a holnapi napra napirendre tűzessék. (Helyeslés.) Elnök: Ki fog nyomatni, s a holnapi ülés napirendjére tűzetik ki. A pénzügyminister ur kíván szólani. Széll Kálmán pénzügyminister: T. ház! Két törvényjavaslatot van szerencsém előterjeszteni, kérvén, hogy méltóztassanak azokat előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Egyik szól a Beszterczebánya város közelében épített gőzfürész költségeinek fedezésére megkívántató póthitelről; másik szól a közadók kezelésének 1876: XV. t.-czikkben a bíróságok előtti ügyek képviseltetésére vonatkozó utasítások pótlásáról. Mindkét törvényjavaslat igen egyszerű, méltóztassanak azokat a pénzügyi bizottsághoz utasítani, hogy azt a beállandó szünetek alatt valamelyik napon tárgyalás alá vegye. Elnök: Mindkét törvényjavaslat ki fog nyomatni, a ház tagjai közt kiosztatni, s a pénzügyminister ur kívánságához képest, a pénzügyi bizottsághoz fog utasíttatni. (Helyeslés.) Következik a napirend: a 8. biráló és a közoktatási bizottságba egy-egy tag választása. Mindkét szavazás egyszerre fog megejtetni. Gulner Gyula jegyző ur olvassa a szavazók névjegyzékét. Molnár Aladár és Orbán Balázs jegyző urak jegyzik a távollevők neveit. Azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a horvát képviselő urak a biráló bizottsági tagra szavaznak, a közoktatási bizottsági tagra azonban nem szavaznak. Gulner Gyula és másodszor Molnár Aladár jegyzők (felolvassák a névsort, a szavazó czédulák beadatnak.) (Szavazás után.) Elnök : A szavazás be lóvén fejezve, a jegyző urak a szavazatjegyeket össze fogják számítani és a holnapi ülésben az eredményről jelentést teendenek. Következik a ministerelnök ur válasza Irányi Dániel képviselő ur interpellatiójára. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Folyó év ápril hó 30-án Irányi Dániel képviselő ur a következő interpellatiót intézte hozzám. (Olvassa) : Tekintve, hogy az 1867-ik évi XH-ik törvényczikk 8-ik §-a szerint a külügyek a közös külügyminister által a monarchia mindkét államának kormányával egyetértve és ezek beleegyezésével viendők ; tekintve, hogy ezen ügyeknek miként viteléért a külügyminister ugyan a delegatióknak, a két állam külön ministeriumai pedig az illető országgyűléseknek felelősek : tekintve, hogy a közügyeknek átalában, és így a külügyeknek is mikénti vitele csak az adatok, illetőleg okiratok ismerete mellett ítélhető meg helyesen: kérdem a t. ministerelnök úrtól: Hajlandó-e a keleti kérdésre vonatkozó lényeges okiratokat, különösen pedig az 1875-iki deczemberi jegyzéket, az úgynevezett berlini memorandumot, a konstantinápolyi értekezlet jegyzőkönyvét és a londoni jegyzőkönyvet, a mennyiben kezei közt nem lennének, a külügyi hivataltól másolatban megszerezve, a ház asztalára letenni ? T. ház ! Igen jól tudom én is, mint mindenki, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk a külügyek vezetésére nézve mit rendel; igen jól tudom azt is, s ebben tökéletesen igaza van az igen t. interpelláló képviselő urnák, hogy a külügyek vezetéseért a monarchiának mindkét államábau az illető kormány a törvényhozásnak felelős. S épen azért,