Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-242
242. országos ülés májas 12 187". 37 ügyi hivatal utján kell átvótetniök. Felteszem, ha a Corvinák jöttek volna a múlt télen, a mikor a külügyi minister Budán volt, Budán kellett volna átadatniok. Én tehát azt. hogy Bécsben kellett az átadásnak megtörténnie, mint a monarchia egyetlen fővárosában: egy szóval sem mondottam. De lássuk, mit mond azon törvény, melyet a t. képviselő ur felolvasott? Azt, hogy a diplomatiai képviseltetós közös. Már ha diplomatiai utón kell az ily adományoknak átadatniok, mint ez másut is történik, ha ily adományok valamely belföldi testület számára külföldi hatalomtól érkeznek, s ha a diplomatiai képviselet és az annak élén álló ministénum közös: akkor igen természetes, hogy ezen diplomatiai utón átadható ajándékoknak ott, azon hatóság utján kell átadatniok nálunk is, a mely hatóság által az ország diplomatiai összeköttetései képviseltetnek. Ez nem az én nézetem ; ez a törvény határozott nyilatkozata, mely ismétlem, más alkalmakkor itt a képviselőházban nem egyszer közhelyesslésel jutott kifejezésre. Nem csodálom, hogy a t. képviselő ur azok után, a miket elmondott, annyira sajnálja azt, a mi ellen egyébiránt semmi kifogásom nem lett volna és nem is volt, ha a maga utján megtörténik, hogy a Corvinák fogadása alkalmával a tervben volt ünnepélyesség meg nem történt; mert a t. képviselő ur a Corvinák ünnepélyes fogadásától várta a nemzeti és hazafias érzelmek fellángolását és erőre emelkedését. Én a Corvinákra, mint egy dicső magyarkorszaknak emlékeire nagy súlyt fektetek; habár nem tudom, hogy épen akkor, midőn másfelől testvéresülési ünnepélyeket szeretnek rendezni, épen a Corvinák sorsa alkalmas-e arra, hogy ily ünnepélyeknél ünnepéltessék? De azt az egyet deciaráihatom, hogy bármennyire becseseknek tartsam is mint történelmi emlékeket a Corvinákat: még sokkal becsesebbnek tartom és többre becsülöm nemzetemet, sem hogy ezt hinném, hogy abban a hazafiúi érzet fel fog lángolni, ha meglátja az utczán vinni a Corvinákat, és alszik, ha nem látja vinni. A t. képviselő ur — nem fogok hosszasan szólni — beszélt a magyar nemzetről, annak állásáról kifelé s azt compromitálva látja. Itt megint védelmembe kell venni a török kormányt ő ellenében; mert hidje el nekem, hogy abból, hogy mi történt a Corvinákkal: nem fogja azt következtetni, a mit a képviselő ur levon, hogy a magyar-osztrák monarchiának csak egy fővárosa van, s hogy Magyarországnak nincs is kormánya, mert a törököknek van annyi belátásuk, hogy a dolgoknak fenekére, lényegére is tekintsenek. (Helyeslés a középről.) A t. képviselő ur előadja, hogy mennyire semmik vagyunk mi s a török kormány megsértéséről is szól s fönnen hirdeti, hogy a török kormány iránt afront követtetett el. Legyen szíves a képviselő ur meggondolni, hogy midőn ezt mondja : egészen másnak jogkörébe vág; mert azt megitélni, hogy valami afront volt-e rá nézve: csupán a török kormánynak, a török nemzetnek a dolga, nem pedig a képviselő urnák feladata s a midőn a török kormány, török nemzet afrontnak nem vette, a képviselő ur pedig azt állítja, hogy afront volt: vajon nem megsértése-e ez azoknak a kiknek érdekében a képviselő ur épen beszélt; mert ha afront volt: lehetetlen volt azt a törököknek is nem annak tekinteni s ugy viszonozni, a hogyan az afrontot viszonozni szokás. Én t. ház, veszedelemről beszélni ez alkalommal nem fogok; arról legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy a helyzet komoly voltát a kormány tökéletesen érzi és ismeri s épen azért, mert komolynak tartja a helyzetet: nem helyesel sok oly aprólékos fellépést, mely máskor teljesen ártatlan; de épen komoly helyzetben nem való és hasznot nem, hanem csak is kárt okozhat. (Élénk helyeslés a középen.) Különben t. ház azt, hogy napirendre tüzeszék a kérdés, én el nem fogadhatom és kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. És ha a többit még elfogadhatnám is, mit azonban nem teszek, már azt magát még sem fogadhatom el, hogy azt mondja a képviselő ur, hogy vitassuk meg: van-e magyar állam. Meglehet t. ház; de én nem kívánom, hogy e felett még valamikor vitatkozzunk; de akkor nem szóval, hanem karddal kezünkben kell vitatkoznunk. (Helyeslés a középről.) Elnök: Először azt a kérdést fogom föltenni, méltóztatik-e a t. ház, a ministerelnök urnák Eemete Géza képviselő ur interpellatiójára adott választ tudomásul venni? (Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik a ministerelnök ur válaszát tudomásul veszik, felállani. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Méltóztatik-e a t. ház a ministerelnök urnák Mocsáry Lajos képviselő ur interpellatiójára adott válaszát tudomássul venni. (Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, a kik tudomásul veszik, fellállani. (Megtörténik) A ház tudomásul veszi. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Miután még ma megteendő interpellátiók is vannak bejelentve és nekem még két interpellatióra kellene válaszolnom, (Halljuk !) a magam részéről kész vagyok ugyan mind a kettőre válaszolni; de ha tekintettel az idő előhaladott voltára méltóztatnak elrendelni, s ugy látom, hogy a t. képviselő ur is hajlandó belenyugodni, Irányi Dániel képviselő ur interpellatiójára hétfőn fogok válaszolni. (Helyeslés.) Azonban Miskatovics képviselő ur és társainak interpellatiójára (Halljuk!)
