Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-263

i)Ou 263. országos ülés juuius 29. 1877. feje, Akszakov egyik legújabb iratában oly keserűen panaszkodik. Ezek elseje a katolicismus, mely ellen a németekkel való küzdelemben fejüket veszteti cseh politikusok egy részének, és néhány horvát árnyalatnak magatartása még nem bizonyít semmit, legalább nem bizonyítja azt, hogy a katolicismus a mi kezünkben még mindig egy hatalmas fegyvert ne adjon. A másik ép oly jelentékeny fegyverünk — azon erős történelmileg fejlett egyéniségekben van, melyek a különböző szláv törzseket jellemzik, s a melyeket még csak egy közös irodalmi nyelv kapcsa sem köt össze. Hogy az északi szlávokat ne is említsem, kérdezzük csak meg a horvátokat: akarnak-e szerbekké'? és a múlt háborúban oroszok által vezényelt szerb népet, akarnak-e oroszokká lenni? kérdezzük csak meg a horvát és szerb politikusokat, hogy daczára az irodaimi nyelv majdnem teljes azonosságának: megegyeznek-e egyetlen politikai aspirátiójukban azonkívül, hogy a törököt közösen gyűlölik, és hogy hajlandők-e Zvojnimir királyságának, vagy a szerb császárságnak hagyományait egymással felcserélni. És tekintsük a bolgárt, mely egy jelenfékenyen elütő nyelvágat ir és beszél, politikai aspiráíióinak történeti alapját a bolgár királyok hagyományaiban keresi és még ott is elzárkózik a szerb elein befolyásától, a hol mint pl. hazánkban, sőt Szerbia és a török terület egy részén, annak közvetlen assimiláló hatása alatt áll. Vegyük ebez még a Balkán félsziget ethnograíikus viszonyait, a török elemnek, továbbá a román és görög fajnak positióját; és tán nem fog épen alaptalannak feltűnni az állítás, hogy e szláv törzsek történeti egyéniségeinek szabadabb kifejlődése tán inkább ellensúlya, mintsem előmozdítója a panszlavísmusnak : hacsak — a mire nagy súlyt kell fektetnem — lehetséges kizárni azt a veszélyt, hogy Oroszország közvetlen uralom által az állami hatalom fegyvereivel legyen képes e törzseket oroszositani. Van köztünk, t. ház, egy veszedelmes szövetségese a panslavismusnak — ez a nyilvános életünk bizonyos köreit jellemző Szlavofobia, mely elveszti objectiv ítéletét mindennel szemben, a mi szláv vagy szlávnak neveztetik. T. ház, legnagyobb erőnk a pauslavismussal szemben eddig kétségkívül abban áll, a mit orosz politikusok is kénytelenek belátni, .hogy nekünk tulajdonkép nincsenek szlávjaink, hanem vannak szláv eredetű, de külön nyelvvel, külön egyéniséggel és aspirátiókkal, sőt külön vallássa! biró tótjaink, ruthénjeink, horvátjaink és szerbjeink, a kiket mindez ideig csak külső nyomással lehetne közös actióra egyesíteni. A mi szlávofobjaink vállalkoznak ez erőszakra, és azokat. kik maguktól tán soha nem lennének azzá, megteszik nem csak szlávoknak, a mi még nem volna baj, de egyúttal oroszoknak is. Ha a dolgok csakugyan ugy állanának szlávjaink és az összes szláv eredetű fajok között, mint a hogy szlávofobjaink előtt rémlik : akkor t. ház, nagyon kétségbeesett volna helyzetünk; s a helyett, hogy a keleti kérdés oldogatása körül nemzeti érdekeinket igyekezünk biztosítani: sokkal czélszerübb dolog volna lemondani e menekvés reményéről ós elkezdeni oroszul tanulni. A félelem mindig rósz tanácsadó ; habár néha hősöket alkot is. Én majdnem a bekövetkezhető végzetes harczban örömmel fogom látni a félelem által teremtett hősöket is ; de nem szeretem a túlságos hősiességet a papiroson, vagy szóban; ós nem szeretném, ha, kivált a jelen válságos pilianatokban nemzetünknek csak egy részén is oly izgalmak vennének erőt, melyek tán a válság tetőpontján öntudatlan hőstettek szülőivé válhatnak: de legkevésbbé teszik a fejeket alkalmassá bölcs határozatok hozására. Azzal szemben, mit a Balkán-félszigeti szlávok külön aspirátióiróí szóltam, ne vesse senki ellenein azt a sóvárgást és rokonszenvet, melylyel a népek jelenleg Oroszországra tekintenek. Az elnyomottak nem válogatnak a szabadítókhan ; Oroszország — meglehet önző czólokból — de ajánlkozik nekik szabaditónak : vajon csoda-e, ha két kézzel kapnak rajta? Vajon elfelejtettük-e már az időt, midőn kitűnő magyar államférfiak egy orosz secundo-genitura felállításában keresték Magyarország szabadságának mentségét? Vajon panszlávok lettünk-e ezáltal ? És vajon a pansíavismus vágya vezeti-e azt a bosnyákot, vagy bolgárt, a ki megunva egy valóban embertelen administratió súlyát, nem altarva várni egy csemete alkotmánynak lassan érő és kétséges gyümölcseit : az oroszt felszabadítója gyanánt üdvözli. T. ház, én láttam a török rája állapotát; azt mondták, hogy ez állapot már sokban javult, de biztosítom a t. házat, hogy nem tűrné magán még e javult állapotot sem senki közülünk, hogy lennénk mi a ráják sorsán. borzadnánk folyton ós elfogadnók a szabadítást bárki kezéből, még ha feketébb vagy véresebb volna is a muszkáénál. T. ház! Igyekeztem tehetségemhez képest indokolni azt, miért nem tartom helyesnek, sőt lehetségesnek, hogy a keleti kérdésre vonatkozó érdekeinket a török integritás fogalmával azonosítsuk. Aíalában azt hiszem, t. ház, hogy minden államnak elég dolga van saját integnitása fenntartásával ; és hogy egy állam sem elég erős arra, hogy egy második állam integritásának gondját is vállára vegye. Láttunk már nálunknál hatalmasabb államokat, melyek diadalmas háborúkat viseltek másokért — látszólag természetesen mindig saját