Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-263

263. országos ülés juaias 29. 1877. ő35 ket, melyek a török integritással kapcsolatban vannak. Hisz mi volt egész actiójának — a deczemberi jegyzéktől fogva a mai napig — alapja és végezéíja egyéb, mint az elégedetlen -keresztény népek megnyugtatása Törökország integritása érdekében és alapján? Es itt bocsássa meg nekem Apponyi gróf t. képviselő ur, ha — bár tán nem vagyok is épen vele szemben erre illetékes — ellentmondjak felfogásának egy oonservativ politika kellékei felől. Én nem azt tartom a helyes oonservativ politikának, mely a status quo-koz való merev ragaszkodással, csak sietteti a rósz alkotmány nyakába omlását; hanem azt, mely idején való reformok által igyekszik az avuló szervezetet megmenteni. Alkalmazva e felfogást külügyi hivatalunk eljárására: bizonyára lehetetlen megtagadni a bölcs conservativismus jellemét Andrássy gróf azon politikájától, mely miután a török administratió busz éven át tehetetlennek bizonyult a szükséges initiativára, erős külső nyomás által akarta azon reformokat kikényszeríteni, melyek a török integritás legnagyobb ellenségének, a keresztény népek nyomorának és elégedetlenségének xégei vetettek volna. Igaz, hogy a mint gróf Apponyi is megjegyezte, ez a török souverenitás jogának bizonyos csorbításával volt összekötve, a mit nem igen lehet a párisi békével megegyeztetni, mely Törökországot az európai sonverain államok coucertjébe bevette. De t. ház, hogy ha hiba volt e souverainitás megsértése: ne felejtsük el, hogy ezt egész Európa szükségesnek látta elkövetni; és hogy Európa az európai nemzetközi jogi souverainitás teljességét nem is volt hajlandó soha Törökországnak megadni, mert saját elvi kijelentésén a párisi szerződés maga ejtette a legnagyobb csorbát, mikor érvényben hagyta a capitulatiókat ós megfosztotta Törökországot a territoriálitás souverain jogától, minden európai állam számára, fentartván a jogot, hogy török területen tartózkodó alattvalói polgári és bün ügyeiben saját törvényei szerint maga legyen a biró. Ha külügyrninisterünk még a török souverainitásnak formális csorbításáig ment volna a török integritás érdekében : ezért bizonyára nem mi volnánk hivatva rá követ vetni. Tény, hogy külügyi hivatalunk ez integritás fenntartására irányult törekvéseiben elment odáig, hol a háború koczkájának elvetése, minden békés actiónak végét szakította. Ekkor kétség kivül megszüntette lépéseit. De hát mit tehetett volna egyebet? Tán útjába állott volna a véres koczkának ? és elvágta volna az utat a czár seregei előtt ? Örömmel constatálom t. ház, hogy e tárgyalás alatt a t. ház kebelében nem követelte ezt senki. De miután e házon kivül egy rendszeres izgatás — minden egyéb ellensúly nélkül, mint a mi a magyar nép természetes józanságában van — nyíltan követelte Oroszország megtámadását, és kötelesség mulasztással vádolta a külügyi kormányt, s miután nem lehetetlen, hogy ez izgatás szemben a keleti eseményekkel nemsokára ismét meg fog újulni : tán nem felesleges szemügyre venni a kérdést, hogy mit jelentett volna egy ily lépés keleti politikánkban ? Oroszországnak — bár- minők legyenek is titkos szándokai — nyíltan kimondott egyetlen czólja: a keleti keresztények . helyzetének javítása azon követelmények alapján, melyekben a hatalmak közösen megállapodtak. A hatalmak kétségkívül helytelenítik, hogy Oroszország az ő békés zászlójukat viszi harczba; de e zászlót Oroszország kezéből ki nem csavarhatják. Mi hatása volna most már annak, ha e zászlónak útját állanók? Az. hogy a inig egyrészről Európa sympathiáítól és segélyétől teljesen elszigetelve, sőt tán biztos kilátással egy ellenünk irányuló szövetségre — zúdítanék magunkra az orosz népnek hatalmas nemzeti fellángolását: addig másrészről a keleti keresztények ellen, nmt felszabadulásuknak egész Európában egyetlen ellenségei lépnénk fel, s ez által visszahozhatlanul oda hajtanék őket a panslavismus és panrnssucismus karjaiba. Vajon biztosak vagyunk-e, hogy a kérdésnek ilyetén felállítása monarchiánknak egyes jelentékeny fajait teljesen érintetlenül hagynék? és vajon nyugodtan vállalkozhatnánk-e egy nemzedékekre nyúló harczra az orosz hatalommal, hátunk mögött, sőt kebelünkben egy sereg biztos ellenséggel? vállalkozhatnánk-e erre még azon legjobb esetben is, ha ezen háborúban iszonyú erőfeszítések után Oroszországgal szemben győztesek maradnánk? Azt hiszem t. ház, hogy egy ily diadal csak romlásunk kezdetét jelentené. Mert * oly háború, melynek politikai erőfeltételei voltak elhibázva szerencsés katonai eredmény esetén sem teremhet üdvös politikai eredményeket. A vita második napján t. ház, egy érdekes fejtegetést hallottunk a panslavismus felől. Sajnálom t. ház, hogy Kállay t. képviselő fejtegetéseit, melyek pedig kétségtelenül méltók megfontolásunkra, még hozzá elég közel ülő férfiak is teljesen félreértették. A ki nem tett egyebet, mint ellenségünk sebezhető oldalait figyelmünkbe ajánlotta, és nézetein szerint egészen helyesen fejtegette a panslavismus neve alatt ismert nemzeti ós vallási jellemű propaganda eredendő gyengéjét: azzal vádolták, hogy tagadta a panslavismus, vagy akár Oroszország veszedelmes voltát. En ugy tudom t. ház, hogy ő ennek épen ellenkezőjét állította. Igenis veszedelem az, mely ellen a leghathatósabb fegyverektől kell gondoskodnunk. De hathatósabbakat — a magunk fegyverein kivül — nem találhatunk t. ház, mint azokat, melyeket a különböző szláv fajok maguk nyújtanak nekünk, s a melyek miatt épen e pánszláv propagandát