Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-261
26J. országos ülés június 27. 1877. 283 köreiben nincs senki, ki külügyi politikánk feladatának azt tartaná, hogy szomszédunkban a birtoklási és hatalmi viszonyok megváltoztassanak és ily politika érdekében határozatot hozni a jövőt illetőleg senki sem szándékozik." T. ház! En azt, a mit constatálni akarok ós mely aggodalmaimat teljesen eloszlatja, —mert ón ezen nyilatkozatot ugy értem. — ugy fogom fel, hogy az nem tesz semmivel kevesebbet mint azt, hogy a t. kormány a török birodalom integritásának fentartását a monarchia érdekeinek feltételéül tekinti, Es miután t. képviselőház, én a t. minister ur eme nagyfontosságú nyilatkozatát igy ériem : nagyon természetes, hogy ama nyilatkozat az én aggodalmaimat eloszlatta és a nyilatkozatban megnyugvást találok. (Helyeslés balfelöl.) Megnyugvást kell, hogy találjak annyival inkább, mert én a nyilatkozatot ugy tartva, a mint a t. ministerelnök ur mondotta, ugy értelmezem, hogy a török birodalom integritásának fentartására irányult politika mindkét irányban jelezve van egyfelől, hogy megakadályoztassák az, miszerint Törökország az orosz aggressiv politika által területi épségben csorbát szenvedjen; másrészről pedig repudeáltassék minden bármi néven nevezhető annexionalis politika, mely a magyar-osztrák monarchia részéről Törökország ellenében jöhetne. Hogy a kormány t. képviselőház, ezen politika irányzatára milyen eszközöket fog alkalmazásba hozni: arranézve fentartja magának a cselekvés szabadságát. És ón elismerem azt, hogy a külügyi helyzet rohamosan változó viszonyai között előre lekötni kezét nemcsak, hogy nem tanácsos, de talán nem is lehetséges, (Halijuk ! Halljuk!) egyedül a külügyi kormányzat, mely ismerős az átalános politikai helyzettel és a napi események színvonalán áll, lehet képesítve arra, hogy megítélje, miszerint amaz előbb kifejezett végezel valósítására mily eszközöket alkalmazzon és én e helyről t. ház, nem tehetek egyebet, mint hogy hivatkozom azon nagy fele 1 ősségre, melyet a t. hormány most a parlamentnek beálló hosszabb szünetelése alatt a cselekvés szabadságának fentartásával nemzet és történelem előtt magára vállal, s egyszersmind kifejezést adjak azon meggyőződésemnek, hogy legyen meggyőződve a t. kormány, miszerint azon esetben —- a min nincs okom egyátalában kétkedni, hogy nem ugy történnék, — hogyha a t. kormány a monarchia érdekei megóvásának feltótelét a török birodalom integritásának fentartásában keresi és törvény adta befolyását ily értelemben fogja érvényesíteni: akkor ez értelembeni eljárásánál maga mellett fogja találni az egész országot. (Ugy tan! balfelöl.) S mert én t. ház, igy fogom fel s igy értem a t. ministerelnök urnák tegnap adott nyilatkozatát, a kérvényi bizottság véleményét magamáévá teszem. (Elénk helyeslés.) Ürményi Miksa: Megvallom t. ház! hogy alig keltem fel valaha e helyről annyi aggodalommal mint ma. Az arány talanság érzete a tárgynak fontossága és az én erőm csekélysége között, már magában sem igen megnyugtató; ezen fölül a tegnapi ülés alatt fölszólalt és általam igen tisztelt két képviselő urnák kijelentése még egy kételyt ébresztett bennem saját jogosultságom iránt ezen tárgyhoz bármikor is szólhatni: Éber Nándor t képviselő ur ugyanis a saját magán és másokon szerzett tapasztalataiból közölte, hogy az, a ki 14 napot töltött a keleten, már tudja, hogy hogy kell megoldania keleti kérdést; az, a ki hat hónapig tartózkodott ott. annak támadnak kételyei nézetének helyessége iránt; a ki 6 évig volt letelepedve, az aztán teljesen kétségbe esik nézetei felett. Viszont az én barátom Kállay Béni igen érthetően sejteté velünk, hogy bizony itten igen sokan beszélnek és igen nagy enthusiasmussal, de vajmi kevés szakismerettel ezen tárgyról, és hogy az ember, ha néni tanulmányozta különös szorgalommal ezen tárgyat, tulajdonkép nem is képes hozzászólni. Kétségbe ejtő helyzet ez arra nézve, a kinek kívánsága tájékozottságot szerezni magának a keleti ügyekben Ha jól tudom, t. barátom Kállay négy évig tartózkodott a keleten. Tehát ez azon szerencsés időköz, melyben lehet tapasztalatokat gyűjteni; (Derültség és taps a szélső baloldalon,) de a mely után aztán a keletről el kell gyorsan távozni, hogy az ember a t helyesen megzüllött impressiokat megtartsa. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Ez mindenkire nézve igen ijesztő, a ki ezen tárgyakkal akar foglalkozni s talán még kormányfórfiaink is megijedhettek azon perspectiva felett, hogy legalább négy évre oda kell menni a keletre, ha magokat tájékozni akarják. Ez reám nézve, ki néhány észrevételt szeretnék e tárgyban koczkáztatni, nagyon lehangoló. Hogy még sem engedtem rajtam ezen ijedtségnek erőt venni, annak az volt az oka, hogy már több képviselőtársam ezen tárgyhoz engem megelőzőleg hozzászólani mert, s hogy utánam is még többen vannak a szólásra följegyezve anélkül, hogy ezen érintett előzetes conditiok egyikéből is a vizsgát letették volna. (Derültség.) Midőn tehát én is magamnak bátorságot veszek ezen irányban nem tanult észszel ezen kérdésekhez hozzá szólani: engedelmet kérek arra, hogy észrevételeim elé még egy felvilágosítást bocsássak, melylyel Helfy Ignácz t. képviselő urnák tartozom. Ő tegnapi beszéde folyamatán egy bizonyos jókedvű meglepetésnek adott kifejezést a fölött, hogy az én t. barátom Kállay Béni és t. barátom gróf Apponyi Albert között oly nagy ellentét mutatkozott tegnapi nyilatkozatukban. Megvallom, hogy csodálom, hogy épen Helfy Ignácz t. képviselő ur látta magát hivatva ezen meglepetésre, 36*