Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-258

2&S országos ülés június 28. 187Í. 243 áldozatot meghozni, és egy hetet itt töltenek egy oly intézkedés meghozatala czéljából, melyet a magyar nép évek óta óhajt. {Helyeslés?) Másik megjegyzésem az igen t. ministerolnök urnák azon szándékára vonatkozik, hogy ámbár a kiegyezési javaslatokkal a ház nem fog foglalkozni, a bizottságok a szünidők alatt mégis foglalkozzanak azokkal. Megjegyzem előre is. hogy én nem magamért szólok. Ha a t. ház ezt elhatározza, a magam részéről, — a mennyiben egy kis rósz reám is háramlik, — teljesíteni fogom ezen kötelességet. De a tapasztaltakból tanulva azt hiszem, nagy hibát követne el a ház, ha ebben állapodnék meg. Az alkudozások megkezdése óta mindig ugy történt, hogy a magyar bizottság tette meg az első lépést s várta, hogy az osztrák tegye a másodikat ; de az osztrák bizottság épen azért, mert az első lépésre a készséget látta, azt mondta, nem teszem meg a másodikat, hanem kezdjük meg a tárgyalást újból. Mikor a bankbizottság összegyűlt, én magam voltam bátor figyelmeztetni a minister urat, hogy hiába dolgozunk, miután köztudomású volt, hogy oda át nem akarnak a bankügygyei foglalkozni. A t. kormány insistált, s ennek következése az lett, hogy az osztrákoknál jó formán az albizottság sem végezte el munkálatát, vagy ha elvégezte, titokban tartja; holott az egész világ tudja, hogy a magyar bizottság három nap alatt nagy hirtelenséggel elfogadta átalánosságban a munkálatát. Ez ma nem titok, s hiszen mindenki tudja azt is, hogy a nyáron át az osztrák bizottság egyátalában nem fog bankügygyei foglalkozni. Ugy eompromitálm a magyarországi országgyűlést, liogy a mi bizottságunk megint egy egész kész munkálattal álljon elő, és miután olyan az áramlat a többségnél: egy elfogadott javaslattal előállani, ezt én nem is látom az ügy érdekében állónak sem. De eziránt intézkedni fog a t. ház bölcsessége. Azonban az én felszólalásomnak főtárgya az, hogy egy kérdést intézzek a t. kormányhoz. Kénytelen vagyok azt ma felhozni, mert meglehet, hogy néhány nap múlva e tekintetben már felszólalásom késő lenne Rövid idő óta kétszer vagy háromszor történt, hogy midőn az országgyűlés az ülésszak folyama alatt elnapolta üléseit, ez nem ugy történt, mint alkotmányos országokban történni szokott, és mint annak történnie kell, hogy t i. az országgyűlés magamagát napolja el; hanem divatba hozták, hogy királyi reseriptum által napoltassék el az országgyűlés. Midőn ez legelőször tőrtént, — gondolom Bittó ministeriuma alatt, — a törvény értelmében tiltakoztam ezen eljárás ellen, és hivatkoztam arra, a mire ma vonatkozni fogok, hogy törvényeink, különösen pedig az 1848. IV. t.-ez. 5. §-a világosan kijelöli ő Felségének jogát e tekintetben, és ezt ugy körvonalozza, hogy ő Felségének joga van az évi gyűléseket prolongálni, berekeszteni, sőt három óv előtt fel is oszlatni. Erre szorítkozik mindenütt a királyi jog. De hogy az ülésszak keretén belül királyi rescriptummal napolják el az üléseket, az határozottan alkotmányellenes eljárás. Ha ily jogot akarnak önök a Felségre, illetőleg a kormányra ruházni, mert hiszen ő Felsége a ministerium által intézkedik, akkor ez nézetem szerint sokkal nagyobb hatalom, mint az országgyűlés feloszlatásának joga. Mert ha ő Felsége eloszlatja az országgyűlést, a törvény értelmében köteles azt három hó alatt összehívni. Holott ha királyi rescriptummal napoltatik el: akkor megtörténhetik, hogy három év alatt négy hétig sem lehetünk együtt. {Ugy vanl a szélső balfelől,~) Ez, t. ház, oly fontos jog, hogy azon országokban is, a hol ez szokásos, bizonyos korlátoknak van alá vetve. így például, a belga alkotmányban ki van mondva, hogy rendkívüli esetekben maga a király is elnapolhatja az ülésszakot; de csak 40 napra, és csak egyszer egy országgyűlés alatt. A görög alkotmányban ki van mondva, hogy egy hónapra lehet az országgyűlést így elnapolni. Azonban, ha mi határtalanul kiterjesztjük azon jogot, hogy királyi leirattal tetszés szerint el lehet napolni az országgyűlést, ezzel alkotmányellenes szokást honositunk meg. De ha a t. ház a Felségnek, illetőleg a kormánynak viiidicálja ezen jogot, akkor én a kormánynak méltányossági érzületéhez folyamodom. Hogy a kormánynak a parlamentalismus iránt van érzéke, abban kétkedni nincs jogom. Én tehát méltányossági szempontból kérem a t. kormányt, hogy ne méltóztassék az elnapolásnak ezen módjához fordulni. Mi küiömbség van a királyi leirattal való, és a közönséges elnapolás közt? Igen jól tudjuk, hogy házszabályaink szerint, mikor kir. rescriptummal napoltatik el az országgyűlés: meg van fosztva a képviselő testület azon jogától, hogy húsz tagjának kérésére az elnök ülést hívjon össze. A kormány tehát így gondolkozik, ha nekem érdekemben lesz az országgyűlést összehívni, megvan a hatalmam arra, mert egy uj királyi rescriptummal összehivatom; de lehetetlenné teszem a kisebbségnek azt, hogy hivja össze az országgyűlést, bár mennyire szükségesnek tartja is azt hazafisága. Engedelmet kérek, ez egyenes kijátszása a kisebbségnek. Hiszen ez illusoriussá teszi azon előnyt, melyet a házszabályok nemcsak nálunk, hanem más alkotmányos országokban is megadnak a kisebbségnek az alkotmányosság megóvása érdekében. Bármikor történik is ez, tiltakozni kellett volna, ellene minden alkalommal. De kötelességemnek tartom ezt tenni különösen most, SÍ*