Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-254

172 254. országos Illés június 19. 1877. ból, a mi külömben azokban meg is vau irva, hogy a kiállításhoz fűzött remények semmi tekintetben sem valósultak. Az én nézetem ma tehát az, hogy sem a magán-ipar sem pedig az állami üzem terén legalább fiskális szempontból eredményeket felmutatni nem tudtunk; vagy ha felmutattunk, azok nem voltak a tetemes kiadásokkal öszhangban. Egyébiránt, t. ház még más körülmények is szolgáltattak okid arra, hogy kevés hajlandóságot mutassak a párizsi kiállítás iránt. Nincs módomban azt most kimutatni, hogy miképen, czélszerüen vagy sem, lettek-e a kiadások megtéve. Azonban azon körülménytől sem vonhatom el figyelmemet, hogy a világkiállításról még a számadások nincsenek véglegesítve; pedig a mint ez a bizottságban is felhozatott, lényeges eltérések vannak a ministerium és az állami számszék közt. Ma tehát még nem tudom , hogy milyenek voltak a kiállítások eredményei szemben a kiadásokkal, valamint azt sem, hogy mikép használtattak föl a megszavazott összegek. Ez *on két momentum, a mely arra indit engem, hogy a költséget ezúttal a kiállításra meg ne szavazzam. A mi azon érvet illeti, melyet Zsedényi képviselő úr felhozott az árvíz-károsultakkal szemben, ezen eszmét én más oldalról is tekintem és utalok ez alkalommal a budget azon tételére, melyben a szabályozási czélokra 150 ezer frt van megszavazva. Kérdem vajon normális állapot-e az, hogy az ország összes tiszavidéki lakóinak védelme szempontjából szabályozási munkálatokra csak oly összeget szavaztunk meg, mint a minőt most a világkiállításra megszavazni szándékoznak t. i. 150,000 frtot ? T. ház! Ezek azon főbb momentumok, a melyeket röviden előadni kötelességemnek tartottam és a melyek engem arra indítanak, hogy pártoljam a beadott különvéleményt. Korizmics László: T. ház! Mindenekelőtt kijelentem, hogy mindazon érvek, a melyek a különvélemény aláírói és legutóbb Tomcsányi barátom által felhozattak, engem nem oda hangoltak, hova ők a házat hangolni akarták, t. i., hogy ne vegyünk részt

f a párisi világkiállításon; hanem az ellenkezőre. Én kijelentem a t. háznak, hogy e törvényjavaslatot ugy, a mint előttünk fekszik; a pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadom. Azon uraknak, kik most a consequenti, miután itt vannak a pénzügyi bajok, melyeket ezen dologgal orvosolni nem fogunk, hanem igenis, ha akarjuk orvosolni, mélyebbre nyúló eszközökhöz kell folyamodnunk, — azon uraknak, — mondom, — kik most odautalnak kedvezőtlen pénzügyi helyzetünkre: természetesen plausibilisnek j átszhatik azt mondani: minek adjuk ki ezen 150,000 frtot, hiszen igy is ugy áll a mérleg! Én részemről teljesen osztozom azon aggodalom- és gondoskodásban, a mely költekezéseink megszorítása közül csoportosul, azonban szerettem volna ezt előbb látni más dolgoknál is. Egyébiránt, a mi megtörtént, az megtörtént. Azonban azon takarékosság, a mely itt nyilatkozik abban, hogy a világkiállítások alól vonja ki magát Magyarország : bajainkat orvosolni nem fogja, hanem, — és ez legerősebb meggyőződésem, — ha ilyenekbe kezdjük a takarékosságot, bajaink fokozódni ós tetéztetni fognak. A kiállítások hasznát t. ház, kérdésbevonni én nagyon bátor dolognak tartom. Az egész világ — mondhatni — megegyezik abban, hogy a kiállítások haszna megmérhetetlen. Hogy a kiállításokkal Európában az utóbbi 20 év alatt visszaélések történtek, a gyakori ismétlések által: az igaz ; azonban az emberi természetben fekszik az, hogy nem bírja a mértéket semmiben sem megtartani. Ha valamit elkezd, akkor borura-derűre folytatja. Méltóztassék lépést ós mértéket tartani, ós én azt hiszem, hogy az ily felszólalások, a melyek itt és máshol minél sűrűbben előfordulnak, arra fogják indítani az európai nagyhatalmakat, hogy itt is rájöjjenek a helyes mértékre. Alig folyt le 10—15 év, és ezen idő alatt már is négy-öt kiállítás volt és még sem lehet azt mondani, hogy e négy-öt kiállításnak nem volt haszna, mert ez a valósággal ellenkeznék. Nagy hasznuk volt e kiállításoknak, daczára annak, hogy oly gyakran ismételtettek, és kétségkívül még nagyobb hasznuk lett volna, ha helyes felosztással váltakoznak vala. Tessék meghatározni, hogy egyes országban azon intelleetualis erő, mely a kiállítások folytán ébredt: micsoda teremtő erővel hatott pl. az ipar és kereskedelem s más egyéb' tekintetben. Tessék meghatározni, hogy a nemzetközi kereskedelem, mely az utóbbi időben oly nagy mérvüleg fokozódott : micsoda mértékben köszönheti ezt a közkiállitásoknak. Ezt nem lehet meghatározni, itt sok körülmény szolgál alapúi; alapúi szolgál a javított közlekedés és az emelkedett termelés, de alapúi szolgál kétségtelenül a kiállítások által adott alkalom, mely az egyes nemzetek erejét, és gyengéit együttesen ismerteti. Méltóztassék visszaemlékezni, hogy az angolok, kik kétségkívül magas fokán állanak az ipari fejlődésnek, 1851-ben az első kiállítás alkalmával mit tanultak a francziáktól, és viszont más nemzetek mit tanultak más nemzetektől a kiállítások által. Hiszen egy ily közkiállitás halomra hordása a világ összes ipari és kereskedelmi termékeinek; a minek áttekintésére külömben egy egyén nem