Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-252

252. országos Blés június 16.1877. 139 a külügyministerium a török vasutak csatlakozásának kérdésével és kereskedelmi szerződések megkötéséné] olcsó diadalokat aratott a török kormány felett Konstantinápolyban, a melyeknek semmi effectiv baszna a monarchiára nézve nem volt, a a melyek aláásták a török porta tekintélyét. Fölhozom továbbá, hogy azon proteetió, azon kitüntetés, melyben Montenegró, Milán fejedelem, Károly fejedelem a kiállítás alkalmával és számos más alkalommal részesültek, méltán azt a hitet támasztották, hogy ezen monarchiának épen azon felszabaditási politika a czélja a keletre nézve, a melyet Oroszország követ. Midőn azonban kitört a lázadás, azon politika csak részben maradt, vagy maradhatott érvényben. Nem osztozom azon politikának sem helyességében, a mely azutánfolytartatott, mert szerintem ingatagság és határozatlanság jellemzik, mely engedte a dolgokat tovább fejlődni. Sem a semlegesség nem volt szigorú, sem politikánk nem volt következetes. Hol a törökkel tartottunk, hol a török ellen a többi államokkal Egyszer a hármas szövetség politikáját űztük, másszor a hármas szövetség ellen hivatkoztunk összes Európára. Ma proclamáltuk azt. hogy mi conservativ politikát akarunk a keleten követni, holnap oly tényeket kövelünk el, melyek a conservativ politikával ellenkeznek; egyszer a status quo a.menőre volt jelszavunk : azután az, hogy mi Törökország integritásáért helyt nem állunk. (Helyeslés baljelöl.) Hol van itt a legkisebb consequentia ? Azon részvét, a melyet monarchiánk vett a berlini memorandumban a konstantinápolyi és a londoni conferentiában, igen jól jellemeztetett Irányi Dániel képviselő ur által és nézeteiben nagy részt osztozom ; ámbár azt kell mondanom, hogy igen nagy volt a kényszer helyzet és a monarchiának vagy bele kellett volna menni a háborúba, vagy 'kénytelen volt bizonyos áramlattal megalkudni. Hanem előbb megakadályozhatta volna, a lázadást; ez lehetséges lett volna akkor, a mikor még paraszt lázadás volt, egy erős tettel, az által, hogy nem karoljuk fel az európai diplomatia szárnyai alatt azt, a mi nem volt egyéb, mint helyi fölkelés; s ha akkor, mikor arról volt szó, hogy Szerbia és Montenegró mit tegyenek, nem hagyjuk a reichstadti megállapodások lanyha politikája folytán Szerbiát belemenni a háborúba: akkor talán elkerüljük a jelen háborút és a béke megóvattatott volna. Mindazáltal elismerésemet is ki akarom fejezni e polika iránt, a menynyiben tudom, hogy lé nyeges nagy hasznot tett Andrássy gróf és a jelen kormány az országnak. Ha ugyanis nem akartuk a háborút magunk felidézni, —- pedig azt nem akarhattuk: — akkor a végletekig menni elhatározásunkban nem lehetett. Másrészt nem volt hivatásunk effectiv bele avatkozni a keleti kérdésbe, mindaddig: mig a kérdés Törökország és az ő vazallus államai ás lázadó népei közt eldől ; mert Törökország erejénél fogva bízhattunk benne, hogy maga fog végezni elleneivel, a mint hogy végzett is. Egy másik tényező, a mely igen fontos, abban rejlik, hogy monarchiánk hadi ereje nem volt kész. A tüzérségnek nem voltak ágyúi és csak is a bölcs halogatással, melyet gróf Andrássy követett, értük el azt, hogy ezek elkészülvén, ma oly hadseregünk vau. mely bármely hadsereggél a világon vetekedik. Meg vagyok győződve, hogy ezen hadsereg bármely ellenség ellen sikerrel használható, ha ő Felsége vezérli. Az öntudat, mely ezen seregben van, — noha nagyon tudom, hogy nem magyar barát — nem az többé, mely a megvert 1859-iki és 1866-iki seregben elfojtotta a szellemet. Ma a. hadsereg magát tényezőnek érzi és van önbizalma. Ez tényező a politikában és én csak azt óhajtom, hogy a monarchia külügyi vezetése „ tudja azt, hogy egy nagy hadseregre támaszkodik, mely győzni kivan ambitióból; mivel, ha a kid ügyi vezetés tudja, hogy neki háborútól nem kell félni : akkor a külügyi politikába]] bátorsága nem fog hiányozni. Andrássy politikája, amint ezt a t. ministerium többször is előadta, a béke fentartására volt irányozva. Minthogy ezen politikát a háznak többsége, ismételve helyeselte, senkinek sincs jogában a ministeriumnak miatta szemrehányásokat tenni, habár néha kifogásoltatott is az eljárás egyes momentuma. Szóval, mi akartuk azon politikát, melyet Andrássy kifejtett a czélra vonatkozólag' ; de nem helyeseltük az eljárást, mit bizonyítanak a két év óta itt történt nyilatkozatok. Ezen politikának azonban sikere nem volt. A háború kitört. Az általunk követett politikának előnyeit élveztük ; de ezzel ma már beérni nem lehet. Ez ma már meghaladott álláspont. A kérdés tehát, miután az actió megindult, az: vajon mit kell tenni jelenleg'? Itt sem tudjuk magunkat elhatározni; mert nem közli velünk a minis terel lök ur a kívánt felvilágosításokat politikájáról, a mely iránt, mint a t. ministerelnök ur kijelentette, minden hatalom kivétel nélkül bizalommal viseltetik. Már pedig én azt, tartom, hogy azt, a mit minden hatalom bizalommal fogad, nem szükséges titkolni, s a nemzet is megérdemel a kormánytól ennyi bizodalmat. Nem tudjuk tehát, hogy tulajdonképen mi a külügyi politikánk; azonban vannak mégis bizo18*