Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.

Ülésnapok - 1875-252

138 252. országos ülés június 16. 1877. háznak kifolyása, sem azon körökre, melyeknek döntő befolyásuk van a külügyek vezetésére. Azonban ugy tapasztaljuk, hogy az interpelJatiók alkalmával nyilvánuló óhajtások nem képezik teljes garanliáját a ház akarata érvényesítésének. A törvényeket vettem elő, hogy azokban micsoda jogai említtetnek a háznak, s azt tapasztaltam, hogy Deák bölcsessége, midőn a kiegyezés alkalmával a delegatiókra ruházta a külügyek ellenőrzése jogának nagy részét és a, közös külügyrninisterre az azok feletti intézkedési;: nem feledkezett meg arról, hogy ezen országnak, melyet annyiszor vezettek érdekei ellen idegen háborúkba, joga legyen magának befolyást szerezni a külügyi politika vezetésére. E tekintetben bárom jogot találtam. Egyik az, midőn a törvény kimondja, hogy a monarchia diplomatiai és kereskedelmi ügyeinek elintézése, a magyar kormány beleegyezésé vei történik. Ennek kifolyása természetesen az. hogy a magyar kormány, mely ismét ezen háztól függ, ezen háznak nyújt garantiát arra nézve, hogy csak oly politika követtetik, mely a háznak támogatásával tal álkozi k. Hanem az a magyarázat, melyet tegnap a ministerelnök úrtól hallottunk arra nézve, hogy miként gyakorlandó ezen jog: nézetem szerint némi módositást igényel, igaz ugyan, hogy a ministerelnöknek nem lehet joga a külügyi ministerszerepét játszani; de egy praecedensre hivatkozom: az 1870. eseményekre. Akkor a közös külügyministeriummal szemben a magyar parlament és a magyar ministerelnök keresztül vitte a magyar felfogást, mely igen alaposan megbeszéltetett a magyar képviselőház többségének vezéríérfiai által, és keresztül vitte azt, nemcsak utólagos helybenhagyással, nemcsak átalában az irány megállapításával; hanem igen gyakran keresztül vitte esetről esetre, a mennyiben oly jegyzékek, melyek a monarchia állására döntő elhatározásokat tartalmaztak, a magyar ministerelnök előleges tudomása nélkül el nem küldethettek. Nem akarom ezzel azt kimondani, hogy Andrássy gróffal szemben, ki iránt a bizalomnak igen nagy mértéke van igazolva, köteles legyen a magyar ministerelnök a jegyzékekről előleges tudomással birni; de vannak esetek, melyekben az ország megkövetelheti, hogy a bizalom kölcsönös levén, Andrássy gróf is hasonlag bizalmat gyakoroljon, pl. az olyan dolgokra nézve, melyeket Irányi Dániel képviselőtársain előadott, ez mindenesetre kívánatos. És én, megvallom, nem szeretem, ha maga a ministerelnök fejtegetéseket tart a felett, hogy .jogai mennyiben nem érvényesíthetők; inert ennek az lehet az eredménye, hogy egyszer fáit aocompli előállunk s a ministeriumnak nem marad más hátra, mint a ház többségének bizalmatlansága folytán lemondani ; ez azonban a dolgon már nem segit. A haza akarata érvényesülésének második garantiája az, hogy minden közös kölcsön csak ezen ház beleegyezésével szavazható meg. Oly háború viselésére, valamint olyan külügyi közös aetiókra tehát, melyeket a nemzet repudiál, nem adatik pénz, már pedig ez a quotából nem telik, mert ez csak a rendes kiadásokra elég. A harmadik biztosíték, melyet a kiegyezésben szereztünk, a haderőre vonatkozik Kimondatik, hogy a magyar honvédség alkalmazása az ország határán kívül nem engedtetik meg — csak ezen ház beleegyezésével. Már pedig a mostani háborúk nagyságánál fogva egy 130,000 főnyi hadi erő nem lenne nélkülözhető külactioknál nagyhal almák kai szemben. Ezen három tényező elég biztosíték arra nézve, hogy ezen ház, hogy a nemzet képviselői saját akaratukat érvényre juttassák s ne történhessék semmi, a mit ezen ház többsége nem helyesel. Azért hoztam fel ezeket, — nem mintha csak a legkisebb ujat mondtam volna, — hanem hogy azt az öntudatot nyilvánítsam és ébreszszem ezen házban, hogy valóban a nemzet előtt felelős minden egyes képviselő, a többség ugy, mint a kisebbség azért, a mi ilyen lényeges kérdésben, mint a keleti kérdésben, részünkről történni fog. A ministerek felelősek levén, a ministerelnök urnák tavaly júniusban és ez idén május 14-én ós tegnap adott e feleiősségét becsmérlő válaszai folytán megengedik nekem, ha egy kis kritika aki veszem „a külügyek menetére vonatkozó eljárást." És itt korszakokat különböztetek meg. Az első, a mely a lázadás kitörése előtt monarchiánk keleti politikáját jellemezte ; a másik, a mely a lázadás kitörése óta az orosz hadüzenetig lefojvtjés a jelen helyzet, melyre interpellatióin vonatkozik. Azon politika, melyet monarchiánk Törökországgal szemben a lázadás kitörése előtt követett, szerinteni teljesen el volt hibázva. Mert nemcsak nem tartotta szem előtt azon szerződési és hagy ományi politikát, a mely a monarchiának Törökországhoz való viszonyát szabályozta; hanem ezen tul menve minden alkalmat felhasznált Törökország gyengítésére, a porta méltóságának aláásására. ( Ugy van ! bülfelol.) Positiv tényekkel bátorította azon népeket és azon vasai-államokat, melyek ma Törökország ellen lázadnak, ily positiv tényül hozom fel a török váraknak Szerbiában történt kiürítését; ily tény a dalmát utazás, mely igen rósz hatással volt a herczegovinai népségre; ily tény a bányalakai osztrák consulnak folytonos délszláv conspiratiókba való bonyolódása; ily tények azok, hogy