Képviselőházi napló, 1875. XI. kötet • 1877. május 5–julius 7.
Ülésnapok - 1875-251
110 261, országos ttlés június 1&. 1877, ur kivan válaszolni Irányi képviselő ur interpellatiójái'a. Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház ! Még a pünkösdi szünetek előtt május 16-án Irányi Dániel igen t. képviselő ur a következő interpellatiót intézte hozzám: „Helyeselte-e a magyar kormány- a keleti ügyre vonatkozó úgynevezett berlini memorandumot, a konstantinápolyi értekezlet megállapodásait és a londoni jegyzőkönyvet? S ha helyeselte: Mikép egyeztetheti meg abbeli elhatározását egyrészt a párisi békekötéssel, másrészt Magyarország érdekeivel? Azok után, miket e tárgyakra nézve már ismételten volt szerencsém elmondani, ez interpellatióra részemről ez alkalommal igen röviden felelhetek. A mi a magyar kormánynak helyzetét, értve a magyar kormányét egyfelől, az osztrák kormányét másfelől, a külügyi politikával szemben illeti, erre nézve már több izben volt szerencsém kifejteni azt, hogy igenis mindegyik kormánynak van befolyása, kell hogy befolyása legyen és ennélfogva kell hogy felelőssége legyen a külügyi politika irányzatáért és czélzataiért; de hogy ezen külügyi politikának minden egyes ténykedése közös megállapodásnak eredménye legyen : az nem tartozik a lehetőségek közé; és hogy közel maradjak a kérdés tárgyához, szeretném tudni, hogy bárki e világon hogyan volna képes vezetni az osztrák-magyar monarchia külügyeit, ha akkor, midőn más hatalmak képviselőivel pár nap alatt meg kell állapodni valamiben , mindannyiszor kénytelen volna azt mondani: „én minekelőtte aláírom, hazamegyek, hogy értekezhessem az osztrák és a magyar ministeriummal." De midőn ezt átalánosságban kimondom, nem akarom ez alkalomból visszautasítani azt, hogy a kérdéses okmányokat illetőleg hozzám intézett kérdésre feleljek, és én részemről azt mondhatom, hogy én ugy találtam és ugy találom, hogy azon okmányok megfelelnek annak, a mit már több izben volt alkalmam mint a magyar-osztrák monarchia külügyi politikájának irányzatát jelezni, azaz mindeniknek kiinduló pontja és czélja volt: megőrizni a békét, ha lehet; localisálni a háborút, ha a békét megőrizni nem lehet; javítani a Törökországban lakó keresztyének sorsán ugy, hogy e miatt a monarchia és hazánk érdekeivel ellenkező alakulások létre ne jöjjenek. (Élénk helyeslés.) Én — mondom — mindezen okmányokban az ezen czél felé való határozott törekvést látván, igenis azok irányával egyetértek. Hogy miként egyeztetem meg ezt hazánk érdekeivel, arra válaszom már az elmondottakban benUfoglaltatik. Hogy miként egyeztethetem meg a párisi békekötéssel, erre csak annyit válaszolhatok, hogy ezen okmányoknak többsége készült a párisi békekötés aláirt összes hatalmak által, és érvénye feltételezve volt nemcsak ezeknek, hanem a berlini memorandumnak is a párisi békekötést aláirt összes hatalmak hozzájárulásától, a mint hogy be is bizonyították az események, hogy ezen hatalmak egyike nem járulván hozzá a berlini memorandumhoz: senki által annak erőszakos keresztülvitele, vagy az, hogy az osztrák-magyar monarchia magát a párisi szerződést aláirt hatalmak nézeteivel ellentétbe helyezze, meg nem kisértetett. Már pedig én azt tartom, hogy ezen szerződésnek leghivatottabb magyarázója: az aláirt hatalmak összesége. Miután — mondom — nem látok ezekben olyanokat, a mik a monarchia és hazánk érdekeivel ellenkeznének, mert a törökországi keresztyén népek sorsának oly javulását, mely hazánk érdekeit sértő ujabb alakulásokat nem von maga után, nem tarthatom hazánk érdekeivel ellenkezőnek: én igenis ezek irányzatát megnyugvással vettem és irántok semmi rosszalásomat, vagy nem helyeslésemet kifejezni magamat hivatottnak nem éreztem. Ez az, a mit a t. képviselő ur kérdéseire felelhettem. Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyedét; a középen.) Irányi Dániel: T. ház! Én nem ígérhetem azt, a mit a t. ministerelnök ur előadása kezdetén kilátásba helyezett, hogy igen rövid lesz. Én kénytelen leszek a t. ház becses figyelmét hoszszasabban igénybe venni, azért, mert oly irományokról van szó, a melyek a kormánynak a keleti kérdésben eddig követett egész politikáját ölelik föl: e kérdés pedig, ugy hiszem, elég fontos arra, hogy az minden oldalról megvilágíttassék. A t. ministerelnök ur, miként már egy előző alkalommal, ugy ma is tiltakozott az ellen, hogy a magyar kormánytól, a külügyi kormánynak minden egyes ténykedését kérdezzük, illetőleg őt, a magyar kormányt a külügyi hivatalnak minden egyes tetteért felelőssé tegyük. Valamint akkor, ugy ez alkalommal sem habozom kijelenteni, hogy ezen fölfogásban tökéletesen osztozom. Az nem lehet, hogy a magyar kormány, vagy bár az osztrák, a külügyi hivatal minden egyes iratáról ismerettel birjon, vagy, hogy azt csak ismerni akarja is, épen oly kevéssé, mint pl. a t. ministerelnök ur vagy az összes ministeri tanács az egyes tárcza-ministereknek minden egyes kiadványát nem ismeri, de nem is kívánja, hogy ismerje. Azonban midőn oly irományokról van szó s melyek oly fontos kérdésre vonatkoznak, mint a keleti kérdés, bocsánatot kérek: azt gondolom, hogy a magyar kormánynak nem csak joga. ha-
