Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.

Ülésnapok - 1875-237

872 237. országos Ölés májas 3. 1877. nok jogait és kötelességeit, a számadás mikéntjét és azon hatóságokat, melyek a gyám és gondnoki eljárás ellenőrzésére hivatvák, meghatározni: én megvallom, készséggel elfogadtam volna a törvényjavaslatot. De a törvényjavaslat tovább ment, anyagi részében felkarol oly dolgokat, melyek teljesen és tökéletesen a magánjog körébe vágnak. Éti helyeslem előttem szólott Simonyi Ernő képviselő ur azon állítását, hogy hiszen helyes, ha a codificatio az elszórt törvényeket egybekapcsolja és mint ilyent eodifieált alakban kiadja. Ezt helyeslem ; ha tehát ezen törényjavaslat egyedül csak ezzel foglalkoznék, készséggel elfogadnám azt; vagy ha uj törvényt alkotna, de olyan törvényt, a mely egy tökéletes rendszerre alapitva teljes logikai következetességgel vitetnék keresztül és mint ilyen egy codexbe beilleszthető volna: akkor is igen szívesen elfogadnám. De megvallom t. ház, hogy ezen törvényjavaslat anyagi része nem egy rendszeren alapszik, több rendszer egyvelege, következőleg olyan, mely mint ilyen egy alakítandó codexbe beilleszthető nem lószen; következőleg előállana azon eset, hogy ismét hozunk egy olyan törvényt, melyet 2—3 év múlva ismét hatályon kivül kellene helyezni. Már pedig t. ház, hogy ezen anyagi résznek ily módoni allakitására nem volt szükség, eléggé igazolja, hogy ezen anyagi rész eddigi törvényeinkben elléggé rendezve volt. Es én nem hiszem, hogy ezen anyagi része jobb volna az eddiginél; sőt roszabb, mert az eddigi törvény a szülői hatalmat, a gyámi és gondnoki hatáskört teljesen körvonalozza. Én tehát nem látom át, miért volt szükség azt most megváltoztatni, miután mint mondani szerencsém volt, azt egy uj codexbe ilyképen beilleszteni csakugyan nem lehet. A mi már a törvényjavaslat alaki részét illeti : ellenvetést vagyok kénytelen tenni magára a második rész 6. fejezetére, a hol t. i. a gyámnak eljárásáról van szó. En t. ház, a hagyatéki eljárást par excellence teljességgel nem tartom birói cselekménynek, és abban egyáltalában nem látnék semmi nehézséget, hogy a hagyatéki tárgyalás, mint ilyen a közigazgatási hatóságok utján kezeltessék, ha a szolgabirák nem volnának annyi teendővel elfoglalva, mint a mennyivel vannak és ha a szolgabirák megválasztása bizonyos qualificatióhoz volna kötve. De minthogy nálunk a szolgabiráktól egyátalán jogi qualificatio nem követeltetik és gyakran megtörténik, hogy szolgabiráknak olyanok választatnak, kiknek a jogról úgyszólván fogalmuk sincs: megvallom, el nem fogadhatom a javaslatot, nem pedig leginkább azért, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy egy hagyatéki tárgyalás keresztül vitelénél mulhatlanul szükséges az egész örökösödési jog ismerete ; mert ha valaki az örökösödési jogot tökéletesen nem érti, hagyatéki ügyekben helyesen és czélravezetőleg nem járhat el ós utoljára ha a hagyatékban részesek közül azoknak, kik nincsenek megelégedve, módjukban áll is per utján orvosolni sérelmüket, a legjobb esetben is azon eshetőséget állítja föl a törvényjavaslat, hogy perrel kénytelenek orvosolni sérelmüket, a mi, ha szakértők által lett volna a tárgyalás keresztül vive, valószínűleg elmarad. Simonyi Ernő t. képviselőtársam azt mondja, hogy hiszen a szakértelmet a ministeri diploma még nem adja meg és abból, hogy a minister valakit járásbirónak kinevez, még nem következik az, hogy szakértő. Hiszen ha így állana a dolog : nagyon igaza volna a t. képviselő urnák ; csak hogy nem így áll a dolog; mert járásbirónak egyelőre bizony alig neveznek ki szolgabírót; megtörtént ugyanez a tömeges kinevezéseknél, de most alig történik meg. Kit neveznek ki rendszerint járásbirónak? A ki mint albíró, vagy mint jegyző járásbíróságnál vagy törvényszéknél működött és magának kellő gyakorlatot szerzett, valamint vizsgálatok által igazolta azt, hogy a jogot tanulmányozta és érti. A szolgabiráknál azonban ezen kellékek bizonyára nincsenek meg; de másfelől a szolgabiráknak oly sok teendőjük is van, különösen az ujabb törvények folytán, hogy képtelenek a mellett elvégezni ezen teendőket is. következéskép kénytelen volna a kormány a szolgabirák számát szaporítani. De ha a hagyatéki eljárásnak a szolgabirákra ruházása folytán számukat szaporítani kell: nem látom át szükségét annak, hogy egyfelől több költséget tegyen az állam, midőn ezen teendőket a járásbirák is elvégezhetik és talán helyesebben, mint a szolgabirák. Ha továbbá tekintetbe vesszük azt, hogy a bizonyosan bekövetkezendő bagatell-eljárás mellett a járásbiráktól nagyobb számú perek el fognak vonatni, azt hiszem a járásbiráknak több idejök lesz a hagyatéki eljárás vitelére. Igaz, hogy a hagyatéki eljárás javítására szükség van; de a javításnak nem ilyennek kell lenni, mert igaz ugyan, hogy jelenleg a hagyatéki eljárásnál nagy hiba az, hogy kisebb hagyatékoknál a költségek talán többet tesznek ki, mint az egész hagyaték; de mi az, a mi a jelenlegi eljárásnál oly sokba kerül? Az a közjegyzői eljárás. Ha már a t. ház, annak idejében a közjegyzőkre bizta az eljárást; azt hiszem ezen könnyű lenne segíteni, ha a képviselőház kimondja, hogy a közjegyző valamely hagyatéki tárgyalásba csak akkor folyhat be, ha a hagyaték értéke 10.000 fortot meghalad; vagy