Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-236
336. országos ttláa májas 2. 1S77. §g§ ugyan felvehetőnek nem tartottam. És azt hiszem, hogy ha ezt felvettem volna, épen a t, képviselő ur lett volna azok egyike, a kik ezt roszszalták volna, nem suttyomban, hanem szokása szerint teljes nyíltsággal. De a t. képviselő ur kiterjeszkedik arra, hogy ez reactionarius törvényjavaslat, mert oly tárgyakat is érint, a melyeket két ininistemek kellene aláírnia, és csak egy irta alá, hivatkozott a telekkönyvi jog megsértésére és e mellett reactiót lát abban is, hogy az államtanács mindeddig felállítva nincs. Én t. ház, azt tudom, hogy néha törvényjavaslatokat két minister ír alá s bár ezt is hallottam, épen a felelősség szempontjából megtámadtatni, az mondatván, hogy ez a felelősségnek megosztása: én ez eljárást mégis igazolhatónak találom. De hogy ezen törvényjavaslatot, mely a közigazgatási hatóságokra bizza az árvaügyekben a teendőket, ezen törvényjavaslatot, mely oly ügyről szól, melyet legközelebb az 1870-iki törvény is a közigazgatási hatóságok körébe utal, hogy ezt legtermészetesebben a belügyminister nyújthatta be: ezt, azt hiszem bizonyítanom nem szükséges. Egyébiránt az iránt meg lehet a, t. képviselő ur nyugtatva, hogy valamint minden törvényjavaslat, mely a ministerium által benyujtatik, ugy ez is a ministertanács előleges megállapodása folytán nyújtatott be. A mi pedig az államtanács felállítására nézve előadott nézeteit illeti a t. képviselő urnák : ha ez reactionarius mulasztás, vagy reactionarius irányzat; más kormányok ezen elv szerint 8 évig lettek volna reactionariusok, és mi csak folytattuk volna e 8 évet még 2 évig. Egyébiránt én ebben a reactionarius irányzatot nem látok. Emlékeztetem is a t. képviselő urat, hogy abban nincs igaza, mintha ezen eszme 1867. óta az országgyűlésen megvitatva nem lett volna. Ismétlem, meg volt vitatva, s az államtanács oly szerzése ellenében, azon helyről, hol most én állok, felszólalt gr. Andrássy Gyula, mint ministerelnök, és körülbelül azon helyről, hol most a t. képviselő^ ur ül, pártoltam nézeteit én mint elllenzéki tag. Ő felszólalt, ón pedig pártoltam mint ellenzéki tag, és pedig azért, mert a ministeri felelősség valóságos és komoly csak ugy lehet, ha a tanácsokat épen csak a minister, nem pedig a felelősségre nem vonható államtanács adja, melynek háta mögött aztán a r minister mindig kibujhatik a felelősség alól. (Élénk helyeslés a középen.) És ha a t. képviselő ur ezt azzal indokolja, hogy azért kell az államtanács, hogy ő Felsége ne csak olyantól kérhessen tanácsot, ki személyesen érdekelve van: azt megvallom, még csak nem is érthetem. Mert a minister a közügyekben adott tanácsában nem lehet máskép érdekelve mint minister ; nem pedig ugy, mint egyéniség, s ha az államtanácstól fog is azon tanács kéretni, miután azon államtanácsnak is épen a közügyek szempontjából kell meggyőződésének, véleményének és nézetének lenni, azon személyes érdeKeltség, melyet a ministerre uózve, ha csak Isten tudja mi utón gyanúsítani nem akarunk, meg van : föl lehet tenni, hogy az államtanácsnál is meg lesz, s akkor ismétlem, nem csak az államtanács tagjai nem lesznek felelősségre vonhatók e tanácsért, de azon pereztől fogva, melyben más is adhat egyes concret esetben tanácsot, mint a minister: a felelősség tökéletesen illusoriussá válik. A t. képviselő ur tovább menvén indokolásában, azt is mondja, hogy a felelősség és a pénzbeli felelősség, egyátalában a kártételi dolgok el vannak véve a bíróságoktól és ezekben a közigazgatási hatóság itél. Ez ugyan oly kérdés, melyet a részleteknél is fel lehetne deríteni; de én határozottan hivatkozom ezen törvényjavaslat 134. és azt követő §§-aira, melyek szerint nemcsak a végleges ítélet és az executió, de még maga a biztosítás is egyenesen a rendes törvényszékekhez van utalva; tehát a törvényjavaslatnak ez iránybani állítólagos túlterjeszkedése a beadott javaslat nyomatott szövegével ellenkezik. A mi pedig azt illeti, hogy itt absolut hatalomra való törekvés jeleztetnék ezen törvényjavaslat által, engedjen meg a képviselő ur, én azt hiszem, hogy arra, hogy egy kormány, mikor gyakorolhat absolut hatalmat, azaz mikor önkénykedhetik, — bár utoljára a hatalom nagysága is van befolyással arra, hogy absolutnak neveztessék egy hatalom, — de mégis sokkal inkább van befolyással az, hogy vajon egyedül saját belátása szerint, vagy pedig kellő korlátok közt gyakorolja-e azt a hatalmat, melylyel egyátalában bír. Már pedig ha ez áll — a mint, hogy áll: — akkor a kormány önkénykedésének nem tágítása, de megszorítása az, ha tisztán, mindenkitől megérthetőleg, megfoghatólag törvényben mondatik meg, mit szabad valamely ügyben tenni, és mit nem szabad tenni, mert akkor, midőn tiszta törvény valamire nincs, sokkal tágabb tér nyílik a kormány önhatalmának, mint akkor, midőn jogkörét a törvény tisztán szabályozza. (Élénk helyeslés a középen.) T. képviselőtársam különben beszédje elején azt fejtegeti, hogy mily rósz újításokat kivan behozni ezen törvényjavaslat — reactionarius irányban. Én vártam, hogy ezen állítását bebizonyítja, azonban bebizonyítás helyett lerontotta azt; mert míg leszedje elején mindig azt mutogatta, hogy a törvényjavaslat reactionarius irányban mily rósz újításokat hoz be, addig beszédje végén azt mondja: 46*
