Képviselőházi napló, 1875. X. kötet • 1877. január 27–május 4.
Ülésnapok - 1875-236
858 236. országos ülés május 2. 1877. fogja nekem engedni azt: hogy vádjaiban sokkal erősebb, mint saját védelmében. Én elismerem azt, hogy a t. képviselő ur tegnapi beszéde, mely technikai kidolgozásában és előadásában igen közel áll a tökéletességhez, igen sokakra nézve nem meggyőző, hanem megragadó hatással volt. És én, ha az 1865-iki törvényhozás ideje alatt a t. képviselő ur részéről a perrendtartás bemutatása alkalmával előadott igen szép s a tegnapihoz hasonló beszédére vissza gondolok, valamint figyelembe veszem a már több novellával javított perrendtartás mai helyzetét: nem kételkedem kimondani azt, hogy ezen perrendtartás igen jó az ügyvédek zsebeinek megtöltésére s az alperes és felperes felek megszegényitésére; de semmi esetre sem olyan, mely a magyar igazságszolgáltatás könnyítésére, vagy egyszerűsítésére szolgálna. (Igaz!) Ha mondom, e beszédét emlékezetembe, visszahozom, s visszavarázsolom ama másik nagyszerű beszédét, melyet az 1868-iki bírói szervezés alkalmából méltóztatott elmondani: ki kell mondanom, hogy ezen aesthetikai jó benyomás daczára a meggyőződés stádiumáig nem jutottam el; s tegnapi felszólalása után is ott vagyok, hogy ki kell jelentenem: hogy ezen syréni hangokat ismerem; de általok magamat elcsábittatni nem engedem. Pártolom a javaslatot. (üdénk helyeslés a középen és szélső baloldalon.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Az eddig lefolyt vitában sok érdekes és nagy nyomatékú felszólalást halottunk ; de azt gondolom, hogy azok egyike iránt sem követek el méltatlanságot, midőn constatálom, hogy e vitának kimagasló momentumát azon remek beszéd képezte, melyet tegnap Horvát Boldizsár képviselőtársunk ajkairól hallottunk. (Felkiáltások: Ugy van!) Ennek folytán nem is lehet csodálkozni, hogy a vita további folyamának ezen beszéd képezi központját, és hogy az előttem szólt t. képviselő ur is kiválólag ezen beszéddel foglalkozott. Alkalmazhatnám ő rá mindjárt szavaim bevezetéséül azt, mit ő méltóztatott Horvát Boldizsár képviselőtársam beszédére megjegyezni, hogy t. i. vádjaiban erősebb volt, mint védelmében, de ezzel nem akarom azt mondani, hogy a most szólott képviselő ur vádjaiban valami nagyon erős volt. (Derültség.) 0 ugyanis azt vetette Horvát Boldizsár t. képviselő ur szemére, hogy beszédében az oroszlánrósz „az önvédelemre — hogy ne mondja — az öndicsőitósre" esett. Azt is kilátásba helyezte a t. képviselő ur, hogy ezen súlyos vádját be fogja bizonyítani. A mi az öndicsőitést illeti, megvallom, ámbár nagy figyelemmel hallgattam végig Plachy Tamás t. képviselő ur beszédét: nem voltam képes felfedezni abban egyetlen egy bizonyítékot is a mellett, hogy Horvát Boldizsár t. képviselő ur beszéde öndieséretet foglalt volna magában. (Ugy vanl a széls'ó jobboldalon.) A mi az önvédelmet illeti, megengedem, hogy ennek constatálásában némileg igaza van; Horvát Boldizsár képviselő ur önvédelme nem az ő személyes tevékenységére vonatkozott, hanem vonatkozott egy egész lefolyt aerára, vonatkozott politikai tényezőkre, politikai szövetkezések tevékenységére. (Ugy van! a szélső jobb oldalon.) E politikai tényezők és politikai szövetkezések működésének hiányai iránt sem mi, sem ők maguk nem vakok. De ha a rajok következett politikai tényezők működésével és alkotásaival akarunk hasonlítást tenni: felemelt fővel léphetnek a történelem Ítélőszéke elé, (Élénk tetszés több oldalról), tekintsük akár azon alapot, mely az akkori pártalakulásnak kiinduló pontjául szolgált, t. i. Austriához való viszonyunk rendezését, a kiegyezést (Ugy van! több oldalról), tekintsük akár a belügyek terén kifejtett organicus törvényalkotási tevékenységét. (Ugy van! több oldalról.) De annál inkább kellett csodálkoznom azon, hogy épen a t. képviselő ur lobbantja Horvát Boldizsár t. képviselő ur szemére az öndicsőitést, mert azon korlátoltabb értelemben, melyben az öndicsőités nem épen proprio sensu a saját személyünk érdemeinek kiemelésére, hanem politikai tényezők, politikai szövetkezetek érdemeinek magasztalására alkalmaztatik: az övénél, azt hiszem, nagyobb öndicsőitést, az ömlengéshez hasonlóbb panegyrieont e házban ínég nem igen hallottunk, (Tetszés és derültség több oldalról.) Ezeket csak bevezetőleg kívántam megjegyezni. Áttérek most fölszólalásom tulajdonképeni czóljaira. (Halljuk!) Mig másoknak Horvát Boldizsár t. képviselő ur beszédje anyagot nyújtott arra, hogy fölszólalásukat ahhoz idomítsák: megvallom szerényen, én tőlem sok anyagot elvett, mert a törvényj a vaslat azon elveknek kijelölésére nézve, melyektől az elfogadhatást már a priori meg kell tagadnom: a t. képviselő ur remek beszédjében oly kimerítő, oly nyomós érvekkel támogatott indokolás foglaltatott, hogy én ahhoz valamit hozzáadni, miután a t. képviselő úrral sem ókesszólásban riválisaim, sem szakértelemben mérkőzni eszembe sem juthat, — képes nem vagyok. Azért felszólalásomnak egyedüli kiinduláspontját csak az képezheti, a mi Horvát Boldizsár t. képviselő ur beszédjét követte, t. i. az igen t. ministerelnök urnák felszólalása. És megvallom, itt megint Plachy Tamás t. képviselő urnák szavaira kell hivatkoznom, a ki azt mondta, hogy Horvát Boldizsár képviselő ur felszólalása reá egy, bizonyos kellemetlen benyo-