Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.
Ülésnapok - 1875-188
174 188 országos Ülés deczember 12 1876. így szemben az engedélyes Waring testvérek és az angol-osztrák bankkal az államügyész elismeri, hogy a párisi szerződésbe beigtatott építkezési beosztás helytelen, hogy ezek alapján Waring testvérek illetéktelenül vettek ki nagy összegeket, hogy az angol-osztrák bank az építkezőknek anticipative kiszolgáltatott ezüstre szóló értékpapírok árfolyamának T>4, illetőleg 74 százalékkal bankjegyekben törtónt megállapítása által 8 millió forintig kárositá meg a társulatot; de miután az előtte fekvő irományokból a szándékos károsítás ténye, véleménye szerint, nem bizonyítható : azt hiszi, hogy bár a vizsgáló bizottság e szándékát kétségbe nem veszi, ezek megítélését a bíróra sem lehet biznia. Végtére az igazgató tanácsra nézve az államügyész ennek alakulása módjára vonatkozó eljárását jogosultnak ós az elfogadott gyakorlat által igazoltnak tartja. Valóban hiterős ember főügyész ur, ha azt hiszi, hogy valaha létezett volna igazgatótanács, melynek tagjai már előre, mint kiszemelt, leendő tagok az engedményesek által magok közt kötött szerződések elfogadását megígérve, ezáltal megválasztásukat mintegy biztosítani akarták. Ily eset még a magyar vasutak históriájában is unicum. Az államügyész kétségbe sem veheti azon tényt, hogy midőn 1869. február 23-kán tartott ülésben a praesurntiv igazgató-tanácsosok a bordereaux regulateur alapján 37 3 ( 4 millió frtnyi számla kifizetését a vállalkozóknak utalványozták: senki sem tudá, hogy ezen összegért mennyit és mit építettek, igy például egy nagyobb indóházi épületért 120,000 frt volt előirányozva, Waring erre készpénzben kapott 98°/ 0-ot ós midőn az igazgató tanács vette át a vasút építésének folytatását: ezen épületet a részvény-társulat költségein fel kellett állítani. E könnyelmű eljárást maga az államügyész sokalván, fölvilágosítást követel: vajon az igazgató-tanácsnak ezen utalványozásában fenntartott utólagos felülvizsgálat megtörtént-e? mert a későbbi jegyzőkönyvekben sehol elő nem fordul. Végső szavaiban az államügyész oda nyilatkozik, hogy az, ha a vállalkozók ellen azon pillanatban, midőn Leysen Theodor a vállalkozók megbízottja 1871. február 25-kón az igazgató-tanács előtt a munka azonnali beszüntetésével fenyegetőzött, a letartóztatás és vizsgálat elrendeltetik, foganatosittatik: az igazgató-tanács azon adatok birtokába juthatott volna, melyek a fenforgó kérdések tisztába hozatalára szükségesek. Ezen vizsgálatok nem történtek meg és jelenleg csak egy homályba borult bonyodalom terül el a vizsgáló szeme előtt. Az államügyész azonban azokat, kik az érintett mulasztást elkövették, a bíró előtt felelősségre szorítani nem akarja, ennek elrendelése tehát már most a törvényhozást illeti, mely a vizsgálatot elrendelte volt. Átmegyek most a rninjsteri jelentós második tárgyára, a keleti vasút megvételére, mely iránt a pénzügyi és közlekedési rninister azon nézetből indulnak ki, hogy a keleti vasút köríü történtek az állam hitelére oly károsan hatottak, miszerint ezen agitátiónak csakis az egész keleti vasut-társulat megszüntetése, azaz a pálya tulajdonának megvásárlása által lehet véget vetni, mi mellett egyszersmind az állam uj fontos eszközre szert tenne, melylyel egyrészt a keleti forgalomra befolyást gyakorolna, másrészt a vasutak versenyét szabályozná és a károsult részvényeseket kárpótlásban részesítené, mit a kormány fontos, méltányossági okoknál fogva szükségesnek vél, sőt a vasutak állami kezelés alá vételét átalán ajánlja. Részemről ezen indokokat elégteleneknek tartom, hogy az országra nehezedett terheket még tiz millió arany Írttal szaporítsuk és az államkincstárt a keleti vasút kezelésének előrelátható defíczitjével is terheljük. Igaz, hogy a közlekedési eszközökre nézve a status hivatása nem a jövedelem szaporítása, de áldozatok hozatala : miszerint a lehetőségig jók és olcsók legyenek. Ezen thesisnek benső igazságát azon vonalig ismerem el, melyet a nemzet szükségei és anyagi tehetségei tűznek ki, azon tulmenni a legkárosabb statusgazdászati tévedés lenne. Tulmentek a volt ministerek és törvényhozások, midőn annyi vasutakat engedélyeztek, mennyinek éltető elemei hazánkban hiányoznak és igy meg sem alakíthatták a közvagyonosság azon alapját, melyre a 18 millió frtnyi évi. biztosítás támaszkodott. Mindennek ki van mérve a maga szabott határa. Keserűen tapasztaljuk, hogy csakis az adózók rovására fizettetnek a vaspályáknak biztosított összegek, melyek az államadóságoknak már 75 millió írtra rugó kamataival a külföldre vándorolnak és a forgalomban levő pénzeket ekkép kimerítvén, az ország szemlátomást elszegényedik. Első roppant tévedés volt a vasúti kölcsönnek beruházása állami vasutakba, melyek jobbadán még az üzleti költségeket sem fedezhetik, Elleneztem a kölcsönt, de ha már felvétetett: akkor ugy mint Francziaországban azon a pénzen a vasmákra alj vagy földópitósi munkákat tétetni, igy a karnatbiztositást mellőzni egyszersmind a magán-vállalkozók birtokát 30 évre biztosítani lehetett volna. Es most nem okulva az addig tapasztaltokon, 80 mértföldnyi vasutat az államra akarnak nyomni, mely vasút eddig az üzleti költségeket alig fedezhető, az állam kezelése alatt pedig valószínűleg még ráfizetésekre is fog szorulni. A ministeri jelentés arra hivatkozik, hogy Európa legtöbb államaiban napirenden volna egy bizonyos agitatió a vasutaknak állami kezelés alá vétele iránt. Őszintén, vallom, hogy ezen agitatióról a népek kebelében egy árva szót sem hallottam. Igaz, hogy
