Képviselőházi napló, 1875. IX. kötet • 1876. deczember 4–1877. január 25.

Ülésnapok - 1875-188

188. országos ülés deczeniber 12. 1876. 169 kérdést magával az ügy végleges megoldásával hozni kapcsolatba, ezt a kettőt a kormány a tár­sulat e részbeni megbízottjaival kapcsolatosan vé­gezte el. Legelőször is megkezdődtek a tárgyalások a dolog természete szerint azon követelések iránt, a melyeket a társulat az állam ellen formált és ezeknek megfelelőleg azok iránt, melyek az állam részéről a társulat ellen formálhatók voltak, és mint az indokolásból részletesen méltóztatnak látni, föl számíttattak mindazon követelések, melyeket az állam a társulat ellenében formálhat, constatáltat­tak időközi kamataikkal egyetemben, — a kamat­számítás 9%-al tétetvén, — a mi ellen ugyan a társulat több ízben kifogásokat tett, amennyiben ezt magára nézve károsnak tartotta, de melybe végre még is belenyugodott, — és megbiráltat­tak azon követelések, melyek az állam ellen a tár­sulat által, a mint előbb említettem, majdnem ti­zenkilencz milliónyi összegben támasztattak. Mind a társulat ottani megbízottai, mind pe­dig az állam e részbeni közegei, melyek nem egy, hanem majdnem az összes ministeriumok keblé­ből választattak, értesíttettek arról is, hogy a kor­mány legezélszerübbnek vélné, hogy ha egyúttal az ügy végleges lebonyolítása iránt is lépések té­tetnének ép azon factorok által, a melyek erre hivatva vannak, t. i. az állam részéről a kormány közegei, a társulat részéről pedig megbízottai köz­benjöttével : és a midőn a követelések letárgyal­tattak, s minden egyes jogczim, mely az általam beterjesztett indokolásban részletesen föl van so­rolva, bírálat alá vétetett, sőt az egyes tételek is hónapokon keresztül tartó vitatkozások után meg­állapittattak: akkor egyszersmind lépések tétettek az iránt is. hogy az ügy végleges lebonyolítá­sára mind a vasút megbízottjainak nézetei, mind a kormánynak e részbeni tervei az együttes tár­gyalások nyomán a megoldásra mintegy előkészít­tessenek. Meg kell jegyeznem, hogy különböző megoldási módozatok javasoltattak a különböző befolyó tényezők által. Voltak, a kik javasolták, hogy a társulat, azaz a vasút is tartassák fen továbbra is mint olyan; voltak, kik azt mondták, hogy fusio eszközöltessék valamely más szomszé­dos pályával, és volt egy harmadik nézet, a mely a ház asztalán fekvő alapra, t. i. a vasút meg­szerzésére volt állapítva. A társulat fenmaradása nézetem szerint el­fogadhatlan volt azért: mert a vasút ügyei nem­csak a ház és az ország, de egész Európa előtt annyira odiosusokká váltak a múltban, hogy sem­miféle megoldás után nem volt többé képzelhető, hogy a keleti vasút papírjai a piaezon ismét jó papirokká váljanak, és ez a megoldási mód, szá­mitásunk szerint, drágább is lett volna mondhat­nám minden más megoldási módnál. KÉPV H. NAPLÓ 1875-78. IX. KÖTET. De a második megoldási mód, hogy t. i. ezen vasút valamely szomszédos pályával egyesittessék: az sem látszott kivihetőnek és pedig azért nem, mert ilyen nem jó hírnévben álló pályával egyet­lenegy más pálya sem egyesülne könnyen; csupán csak az esetben egyesülne, ha ebből reá, t. i. azon másik pályára jelentékeny haszon háramol­nék, a mi természetesen csakis az állam rovására történhetett volna, és a mi az adott körülmények között annál nehezebb volt: mert a pálya tulajdo­nosai, illetőleg a részvényesek a maguk részvé­nyeit ingyen nem adták volna ki kezükből és ha csak ezen részvények maradtak volna meg a pia­ezon, nehezen lehetett volna tisztán pénzbeli kár­pótlásért rábírni valamely szomszédos pályát, hogy a volt vasúttal egyesüljön. Maradt tehát a harmadik mód, az t. i. mely a pálya megvételét czélozta és mely szerintem az egyetlen mód volt arra nézve, hogy ezen vasút­nak kártékony befolyása jövőre az állam pénz­ügyeire és az állam vasúti papírjaira nézve meg­szüntettessék. De nemcsak azért választotta a kormány ezen megoldási módot, mert az pénzügyi tekintetből leg­ezélszerübbnek látszott, és mert a dolog termé­szete szerint legkönnyebben volt kivihető is: ha­nem választotta azért, mert ezt vasúti politikai szempontból, de nemzetgazdászati ós áíalános po­litikai szempontból is oly módnak tartotta, mely különösen akkor, midőn speciális áldozatot az or­szágtól legalább nem kivan : idővel azon fájdalmas és kellemetlen körülményeket, melyeket a keleti vasút okozott, némileg még paralisálhatja. A kor­mány tehát ezen megoldási módot választotta. {Halljuk /) A megoldásnál természetesen azon körül­mény, hogy a pálya részvényeseinek, illetőleg ma­gának a társulatnak az állam ellen követelései vol­tak, kapcsolatosan tárgyaltatván a részvények be­szerzésével, némileg megkönnyítette az eljárást. Mint már emiitettem volt, 18.925,365 frtnyi volt a pályának követelése az állam ellen, melylyel szembe az állam követelései állíttatván: a diffe­rentia a pálya követeléseire nézve mégis lényeges és nagy volt. Ezen a társulat általi beterjesztések elbírál­tatván, az állam közegei által lényeges leszállításon mentek keresztül. Az állam nem ismerhette el mind a felhozott jogezimeket; de ha el is ismerte volna a jogezimeket: nem ismerhette el mind azon összegeket, melyek az államtól követeltettek; mert a pálya részvényeseinek maguknak is kellett el­lenőrzést gyakorolni a maguk jogai felett, és igy tisztán a kormányra háríthatók azon követelések nem voltak. Ennek következtében, a mint itten a beter­jesztett indokolásból méltóztatnak látni, 4.189.239 J 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom