Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-161

161. országos ülés október 6. 1876. 35 nagy praeliminárók terét elhagyni. Minden időben és minden körülmények még a legrosszabbak között; is megállható fedezetet készíteni és arról jótállani nem lehet. A kérdés az: vannak-e indokolva a fe­dezeti tételek? * Saját tárezámnak egyes fedezeti tételeiben — ezekre szorítkozom, meri ezek képezik a főtételeket — következőleg jártam el. Változatlanul, vagy alig észrevehető eltéréssel ugyan, a múlt években elő­irányzott összegeket vettem fel, a bánya-, a maionl­és a kereskedelmi-adó előirányzatánál, mely fedezeti tételek egyébként jelentéktelenek; továbbá az áta­lános jövedelmi pótadónál, melynek ez évi kivetési eredményei, a mennyiben oonstatálhatók, mivel a kivetés csak augusztus havában történhetett meg. az előirányzott összegnek megfelelnek és azt iga­zolják. Változatlanul maradt a bor és húsfogyasz­tást adó, melynek összegei az 1875. évi ered­mények és az 1876. esztendőben észlelt azon tapasztalás alapján vétettek fel általam az idei költségvetésben előforduló összeghez hasonló nagy­ságban az előirányzatba, hogy az 1876-iki eddigi eredmény a múlt évit 273,000 írttal meghaladja. Változatlanul maradtak a határvám, a bélyeg, a fémjelzés, az utvám, a dijak, az államnyomda, az államépületek és a különfélék bevételeinek rovatai. Emeltem a múlt évi előirányzatot a földadó­nál egy millióval, minthogy a földadó kiigazítási munkálatok előhaladása e czimen 1877-re 2 millió frtnyi bevételi többletet helyez biztos kilátásba. 187(5-ra csak egy millió lévén e czimen a költ­ségvetésbe felvéve, 1877-re a második millió frtnyi előirányzat teljesen igazoltnak mutatkozik. Emeltem a szeszadó előirányzatát 0.150,000 írtról 6.350,000 írtra, tehát 200,000 írttal, még pedig azért, mivel az 1875-iki év eredménye 6.666,000 írt tiszta bevételt tüntet elő és igy az emelés tökéletesen igazoltnak hitszik előttem annál is inkább, mert az ez évben tapasztaltak alapján 300.000 írttal az 1875-ben elért eredménynél kisebb összegben vet­tem fel. A ezukoradó előirányzatát emeltem 2ő8,000 írttal azon okból, mert az idén, a múlt évi rend­kívüli rósz répaterméshez képest tetemesen jobb répatermés levén várható és az áztatási gyáraknak az adó átalánya a gyárakkal történt ügyességek folytán a tényleges viszonyokhoz képest lényegesen felemeltetvén : ezen faetorok alapján az előirányzott összegek befolyása alapossággal várható. Ugyan­csak az 1875. évi eredmények alapján emeltem az előirányzatot a lottojövcdéknél 142,000 írttal; az államerdőknél 103,000 írttal, a mely utóbbi tételre előadásom folyamában a kezelési ág mai állapotának feltüntetése czéljából még visszatérni szándékozom. Emeltem végre az államvasutak be­vételét 435,000 írttal, még pedig azért, mivel a folyó évben tett intézkedések és a rósz viszonyok daczára is fejlődő forgalom már is azt az ered­ményt szülte, hogy szeptember hó végéig közel fél millióval többet szállítottak be az államvasutak tiszta bevételként az állampénztárába, mint 1875-ben ugy hogy ma 1,400.000 tiszta bevételük van. A költségvetésnek 38 fedezeti tétele közül csak 7-nél fordul elő emelés; 17-et hagytam változat­lanul és a többi 34 czimnél a tényleges ered­mények tekintetbevételével leszállításokat tettem, még pedig leszálitottam a házadó jövedelmét 9.300,000 írtról 8.900,000 írtra nem azért, mintha a folyó évben és a tavaliban a házadó czimen kevesebb folyt volna be, vagy a kivetési eredmé­nyek kisebbek lennének : mert 1876-ban 9.400,000 frtra rúgnak azok; hanem mivel az 1876. évi költségvetés, mely a meghozott uj törvény ered­ményének ismerete előtt készült, az elért befizetési eredményhez képest tulmagasnak bizonyította az előirányzatot, mely a törvény hatását magasabbra beesülte. A kereseti adót leszállítottam 17,203,000 írtról 16.959,000 írtra, teljesen az 1875-iki évben elért tényleges eredményt vévén fel A nyilvános számadásra kötelezett társulatok adóját 2.500,000 írtról 2 millióra szállítottam le, az 1875-iki ered­mények és az 1876-iki évre lett kivetés a folyó évi összegnél csekélyebbet helyez 1877-re kilá­tásba, miután a jövő évi adó kiszámításánál az utolsó 3 rósz óv eredménye fog zsinórmórtékül vétetni. A tőkekamat adót 2.200,000 forintról 2.100,000 frtra szállítottam le, 1876-ra e czimen 2.352,000 írt vettetett ugyan ki, de a tényleges eredmény — 1.789,000 írt — alapján, melynél azonban mindenesetre több várható, leszállítottam a fedezetet. A vasúti szállítási adót, melynek 1876-ik évi előirányzatát, mely mint uj adónemé a törvény hatásának constatálása előtt biztos ada­tok hiányában 2.400,000 forintban vétetett fel 2.000,000-re •! 00,000 írttal szállítottam le. Az elő­irányzott összeg teljesen megfelel az 1876-iki óv első felében elért tényleges eredménynek. A luxus­adót az elért eredményekhez képest leszállítottam 100,000, a söradót 180,000, a jogilletékeket és dijakat együtt 1.210,000 írttal. Remélem ugyan, hogy a pénzügyi igazgatás­ban történt reformok a jogilletékeknek múlt évben elért eredményét fokozni fogják és a hátralékok apadását idézik elő; mindamellett, minthogy az 1876-iki előirányzat e czimeken tulmagasnak bi­zonyult: az 1877-iki előirányzat közelebb igye­keztem hozni az 1875-iki év eredményéhez. A dohányjövedéknél 1876-ra előirányzott 27.979.000 írt helyett 26.071,000 irtot irányoztam elő s igy 1.907,000 írttal kevesebbet, mivel tulmagasnak bi­zonyult — szemben az 1875-ik év eredményével — az 1875. év előirányzata, melyre az 1876-ik év előirányzata alapíttatott, én az 1877-ik évi elő­irányzatot teljesen az elért eredmény alapjára

Next

/
Oldalképek
Tartalom