Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-172
234 172. országos Illés november 24. 1876 helyzetet javítani fogja: azért én a szőnyegen levő költségvetési törvényjavaslatot el nem fogadom. Miért nem fogadom el azt ? a t. ház becses engedelmével röviden, tekintettel az előrehaladt vitára, még tovább indokolni is fogom. Mert azt tartom, hogy „clara pacta, boni amiéi." A lefolyt vita alatt a t. ház, különösen a pénz és külügyi politika fejtegetésére terjedt ki. Én azt nagyon természetesnek is találom; mert mind a kettő olyan, a mi a lételünk és nem lételünk körül forgolódik; azonban én ugy vagyok meggyőződve, hogy helyes pénzügyi politikát, valamint helyes külügyi politikát csak ugy lehet követni, ha helyes belügyi politikát követünk. Én a t. ház engedelmével csekély tehetségem szerint birálólag fogom venni szavazatom indokolása czéljából, hogy a t. kormány minő belügyi politikát követ átalában és különösen minő belügyi politikát követett a különböző nemzetiségekkel és ezek közt a románokkal szemben. Azokról ugy vagyok meggyőződve, hogy azok egyedüli természetes szövetségesei a magyarnak. Erről a politikáról senkisem emlékezett meg, egyedül Kagályi képviselő ur és ő is igen röviden, „hanem szólok a heterogén elemekről ós ezt nem magyarázom nagyon stb., csak figyelmeztetem, hogy egyszer azon gondolatra jöttek, a mire jött az Aesopus szamara: „Quidmea refert cui serviam clitellas dum portem meas." Ily csekély mérvben méltóztattak a hosszas vitában megemlékezni a különböző nemzetiségekről és a t. ház engedelmével mindenekelőtt szólni fogok a kormány közoktatási politikájáról, Azt vélem, abban mindnyájan egyetértünk, hogy csak oly polgár képes hazáját megvédeni, a ki a tudás és műveltség bizonyos fokán áll. Lássuk, hogy e tekintetben mit tett a tisztelt kormány. Noha e tekintetben a törvényhozás intézkedett, nevezetesen az 1868: 44. törvényczikkben határozottan kötelességévé teszi a kormánynak, hogy a különböző nemzetiségek számára elegendő számú iskolát állítson. Az én tudomásom szerint e tekintetben egyetlen lépés sem történt, sőt abból, a mi történik, azt kell következtetnem, hogy a t. kormány e tekintetben nem is akar semmit sem tenni; mert ha vesszük, hogy az állam költségén húsz tanítóképezde tartatik fen, kizárólag magyar előadási tannyelvvel és ez nagyon helyes — én azt kívánom, hogy legalább azon tanitóképezdékben, a melyek a románok közt vannak elhelyezve és a hol a tanonczok majdnem kizárólag románok, milyenek Déván, Aradon, M.-Szigeten és Zilahon vannak: azokban párhuzamos román előadások tartassanak. S mi történt? Déván kezdetben voltak párhuzamos előadások; de a helyett, hogy a kormány ezt ápolta volna, azt beszüntette s a muít napokban a pénzügyi bizottság egyik tagja határozottan nyilvánította, hogy ez intézetre többé egy garast sem szavaz meg : mert az igen veszedelmes. S mi volt a veszedelem? Az, hogy a tanárok egyike az ott többségben levő román tanonczoknak a tantárgyat románul merészkedett előadni s a t. minister ur, a helyett, hogy védelmezte volna: sietett magát excusálni s igérte, hogy ezen rendelettel fog segíteni; pedig ha igazságosak akarunk lenni, figyelembe kellene venni, hogy mi az állam fentartásához tetemes pénz- és véráldozattal járulunk. Történt még a kolozsvári egyetemen, hol a román nyelv és literatura tanszékkel bír, azért, mert az ottani tanár román nyelven merészkedett előadni a tannyelvet: az erdélyi hirlapirodalom őt megtámadta, fenyegette s felhívta a kormány figyelmét; — és meglehet, hogy ez az illetőnek állásába fog kerülni. Hogy teljesen illustráljam a dolgot, történt az is, hogy egy intézettől, melyet még az absolut kormány is 4000 forintnyi segélyben részesített: a brassói román gymnasiumtól a t. ház megvonta a segélyt. Ez természetes kifolyása az uralkodó nézeteknek, mert például a cultusministeriumban még egyetlenegy tiszteletbeli segédfogalmazóval vagyunk képviselve. Most áttérek az igazságügyi politikára. Az első szervezés alkalmával a törvény rendeletéhez képest meglehetős számban neveztettek ki a birák s néhány elnök s a törvényszékek közül egy néhány a románok által lakott székhelylyel láttattak el. Mi törtónt ujabban ? Az elnökök s biráknagyobb része legjobb idejében legnagyobb részt pensionáltattak, a megmaradottak azonban, mint a zsidók Jeruzsálem pusztulásakor, szétszórattak az egész országban. Az igazságügyminister ur — ugy olvastam a hivatalos lapban — tolmácsokat nevezett ki. Ezeknek a tolmácsoknak vagy csak egyszerű hajdúknak közvetetitésével gyakorolják az igazságszolgáltatást. Már pedig a dolog természetében van, hogy ez hátrányos az igazságszolgáltatásra nézve. Fájdalom, hogy ki kell jelentem — mert nyíltan szoktam kifejezni nézeteimet, — hogy az nekünk mindegy, valamint az absolut korszakban azt kérdezte a nép nyelvén nem értő bíró önöktől és a hivatalszolgától „ Was sagter?" éppen ugy most a magyar biró a hajdútól azt kérdi: „mit mond ő ? u (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Engedelmet kérek, én ugy vagyok meggyőződve, hogy itt hasonlatosság van. Mondom, hogy a bíráknak nagyobb része pensionáltatott; igen sokaknak közülök megérdemlett alkalmatos mód nyujtatik arra, hogy minden megzavartatás nélkül elmélkedjenek a jó kortes-szolgálatok érdemes mulasztása felett. Csakhogy ilyen helyzet igen sokat érdemletlenül ért. De mi történt azon helyekkel,
