Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-172
172. országos ülés november 24. 1876. 235 A t. ház engedelmével most áttérek Erdély ország jellemzésére. Erdélyországot illetőleg oly sympathiákról értesültem, hogy az ottani románok szívesen jönnének e házba, hanem miután ottan az 1848. előtt létezett feudális választási census tartatott fenn, a mely egyenesen a románok ellen van intézve, a mint ezt b. Kemény Gábor államtitkár ur annak idején bevallotta: ez okozza hogy a passivitás terén állanak. Ilyen végre a belügyminister ur auspiciuma hozott a némely törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény. Ez által sikerült a beliigyministernek a még fenmaradt néhány törvényhatóságot is, a melyben a románok voltak többségben, teljesen megsemmisíteni. a melyek elhalálozás folytán jöttek üresedésbe. Azon helyek többé nem töltettek be. .Nevekkel is szolgálok. Gí-ozsdu, Pap és Szerb elhalálozása után többé nem neveztetett ki azon helyekre román ember. A semmitőszéknél 20 bíró közül csak egy román van^ A legfőbb itólőszóknól 50közül kettő. A kir. táblánál 148 biró közül het. Van aztán még két törvényszéki elnökünk is. Az egyik a Székelyföldön, a másik Karezagon van. Ott igen jó szolgálatot tehetnek nyelvüknek ismereteivel. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Igen helyesen.') Önök szerint helyesen; szerintem nem helyesen. Hanem hogy előadásom végére térjek, áttérek a belügyi dolgokra. Ha a t. belügyminister ur azt tűzte ki czéljául, hogy a románokat minden pályáról leszorítsa, ugy teljesen czélt ért: mert akár ide tekint a ház ezen szegletére, a hol alig vagyunk 2—3 román képviselő, a többiek s ezek közt azon férfiú is, ki hivatva van egykoron ismét az élünkre állani és az igazságos kiegyenlítést eszközölni a magyarokkal. Ezen férfiú kénytelen volt távozni, és a választók előtt azzal tenni le a mandátumát, „hogy mert többé nem képes őket lelkiismeretesen képviselni" : leteszi mandátumát, (Közbeszólás : kicsoda volt az f Borlea közbe kiált: Mocsonyi Sándor) Volt itten egy másik férfiú is, a ki folytonos insultatiónak volt kitéve, csupán azért — és méltóztassanak elhinni, én részrehajlatlanul szoktam az embereket megítélni, ezt félre ismerték, — mivel majdnem minden alkalommal előhozta sérelmeinket, és mivel nem helyeselte azon utat, a melyen a kormány haladt. Ma azonban ő is kiszorittatott e házból ugy, hogy a belügyminister ur, illetőleg a kormány törvény utján köteles gondoskodni arról, miután románok idejönni nem akarnak, hogy egy-két román képviselőt a házba jönni kényszeritsen. Ha széttekintünk a municipiumokban, azt látjuk, hogy ott is a hírhedt liberális nemzetiségi törvény kifejezéseinek „a lehetőségig" lelkiismeretes exequálásával és applicálásával teljesen czélt ért a t minister ur; mert nincs az országban főispán, egy alispán ; pedig a belügyminister csaknem tisztán román megyékből kettőt, egyikében ugyanazon személyt, mint királyi biztost, másikban pedig mint főispánt alkalmazott. Azt hiszem, hogy a belügyminister ur is tapasztalhatta azt, hogy vannak képes román hazafiak az országban és ezen házban is, a kik kipróbált ós képes férfiak; és részemről egyedüli bűnüknek csak azt tartom, hogy mindezek daczára miképen tudnak a t. ministerelnök urnák háta mégett commoralni? Vannak t. ház, még alsóbbrendű kevés tisztviselők is, a kik csak egyedül képesek megmondani azt, hogy miképen tudják magokat fentartani, és miféle secaturáknak vannak kitéve. Ezek szerint tehát a t. belügyminister ur, ha az volt czélja, hogy a románokat a politikai közpályáról leszorítsa: az eredménynyel meglehet elégedve ; de az más kérdés: vajon az erdeklettek meg vannak-e elégedve s vajon mindezek a ii az fi érdekében történek-e ? gondolkozzék e fölött a t. belügyminister ur és nyugtassa meg saját lelkiismeretét: — ha tudja. Eeasumálva azokat, miket bátor voltam előterjeszteni, azokból én azon következtetést vonhatom, hogy a belügyi politika igen rósz, a belügyi politika különösen ránk románokra nézve igen nyomasztó és én ennélfogva jogosítva érzem magamat, ugy mint a bécsi parlamentben a nem németek, kinyilatkoztatni, hogy ha ez tovább is igy folytattatik: akkor kárhoztatva vagyunk a magyar nemzet terheinek viselésére, ugy m.nt ott a nem németek a németekére. (Mozgás.) Innen van t. ház, hogy a magyar nemzetnek egyetlen természetes szövetsége sem lévén, a mai jelekből következtetve a közös ellenség karjaiba volt kénytelen magát vetni hazánk idejéig- óráig; de jól jegyezzék meg uraim, hogy ha ez megsemmisittetik: akkorránk kerül a sor. Az egyedüli szövetségese a magyar nemzetnek a román, mely hivatva volna Magyarországot támogatni; s viszont Magyarország hivatva volna a románokat támogatni, s ha ez meg nem történik: akkor mindkettő mulhatlanul el fog veszni a szláv és német elem közt. (Madarász József közbeszól: Nem ugy van az.) Ha nem ugy van: bár ne lenne ugy. T. ház! Bezárom beszédemet; mielőtt azonban ezt tenném, nem mulaszthatom el, hogy egy őszinte kéréssel ne forduljak nem a kormányhoz, melyben bizalmam nincs; hanem a t. házhoz, ezáltal appellálva a magyar nemzethez. Eégen foly már különösen velünk románokkal szemben itt a magyarosítás politikája. Mi két ezred év óta fentartjuk itt magunkat minden viszontagság közt. A magyarosítás majdnem 60 év óta foly már kevesebbtöbb buzgósággal, de 16 év óta teljes erővel, a mely czélnak minden feláldoztatik s kérem ugyan 30*
