Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.

Ülésnapok - 1875-171

212 171. országos ülés november 23. 1876. képviselő birt azon bátorsággal, hogy a budgetet valóban védelmezze. Ha eltekintek Pulszky Ágost képviselő ur ügyes dialektikájától, melylyel Ourtius módjára igyekezett a defiozit örvényét legalább eltakarni: a tisztelt többség coriphaeusai ez alkalommal is, mint Nemes gróf t. képviselőtársam találóan megjegyezte, szótalanul, siri csendben támogatják a kormányt, nem tudom azért-e, mivel e budgetet oly kitűnőnek, védelemre nem is szorulónak tartják ? vagy mivel azt hiszik, hogy majd, a mint más alkalommal is, a ministerelnök ur elvégzi a szabadelvű párt összes dolgait. A többi felszólalt képviselők megegyeztek abban, hogy ki nem elégitő a budget, ki nem elégitő az ország közgazdasági állapota, ki nem elégitő a javulására irányzott kormányi kezdeményezés. Nehéz volna megmondani: mi iránt nem emeltetett panasz; miután az administratió és igazságszolgáltatás rosszasága, az ipar és kereskedelem pangása, a kisbirtokosok anyagi megsemmisülése, az állami investitiók megszüntetése minden oldalról hangoztatott. Könnyen constatálható, mily nagy mértéket öltött már a parlamentben a fusiónált kormány iránti bizalmatlanság. Ennek ellenében hivatkozott a ministerelnök ur a többség bizalmára. De ha ezen többségből leszámítom azokat, a kik minden kormányt lesznek készek támogatni, és ezt mindég gyönyörűen indokolni is fogják tudni; továbbá azokat, akik jelenlegi vagy előbbi állásuknál fogva decoris causa a kormánypárt padjain ülni tartoznak, és végre azokat, a kik személyes vonzalomból a balközép volt vezérét eddigi és még várható uj utjain tüskön-bokron át követik és követendik: vajmi csekély marad azoknak száma, a kik őszintén bíznak a kormányban, a kik őszintén ragaszkodnak hozzá. Ezen parlamenti többség elemzése, merem állítani, világosan feltüntetné, hogy a kormány a honpolgárok többségének ragaszkodásával és bizalmával most már nem dicsekedhetik. Épen azon körülmény, hogy utóbbi időben az ország különböző vidékein több rendbeli bizalmi nyilatkozatok insceniroztattak, melyek keletkezési módja különben eléggé ismeretes : mutatja, hogy a kormány ily nyilatkozatokra szorulni kezd. A fusiószülte mámor megszűnt és gróf Nemessel százezien kutatják már azon országszerte végbement politikai ölelkezés czéljait és vizsgálják eredményeit, illetőleg bevallják annak eredménytelenségét és saját csalódásukat. De a ki a fusiótól a pénzügyi egyensúly helyreállítását várta: annak csalódnia kellett. Helyesen mondatott, hogy ad impossibilia nemo obligatur. A midőn teljesen osztozom Nemes gróf képviselő nézetében a Tiszakabinet működése és képessége iránt: mégis ki kell mondanom, hogy ő felette sokat várt és követel még most a kormánytól. Nem épen személyi képesség hiányából ered, ha a ministerium nem képes a nemzetben valóban ijesztő mérvben terjedő elégületlenséget csillapitani; különösen az előttünk fekvő budget készitőjónól, a pónzügyminister urnái a legnagyobb capacitást kell feltételeznem, ha azon bámulatos bátorsághoz és könnyedséghez mérem, melylyel ő a pénzügyi tárczát elvállalta és előttünk a számok szemfényvesztő labdázásával képviseli. Nem is azért utasítom vissza ezen budgetet: mivel benne az egyensúlyt nem látom helyreállítva, vagy mivel meg vagyok győződve , hogy az erre következő budget is deficzites gazdálkodásunk folytatását képezendi. Sőt szívesen elismerem a pónzügyminister ur abbeli törekvését, hogy a budgetet reálisabbá tette, mely realitást kellő világításba helyezte Mudrony Soma barátom, és nem birt ellenében jó színbe helyezni Pulszky képviselő ur; elismerem, hogy a tavalyi felmelegített pénzügyi conceptión történt némi foltozgatás, vagy mondjuk javítás. De a fenálló állami rendszer keretén belől gyökeres pénzügyi javulás lehetetlen. A jövedelmek fokozása ki van zárva; a kiadások csökkentésében, a megtakarításokban állítólag már a legmélyebb határ el van érve. És ez valóban ugy van, ha t. i. az államiság külső attribútumaihoz ily mereven ragaszkodunk ; ha egészen eltekintve az egyesek hiúságától, melynek gyakorlati kielégítése már többször, de a mint hinni akarom, helytelenül lett felemlítve, mint a fusió egyik rugója; nem bírunk letenni a nemzet hiúságáról, nem bírunk lemondani kédvencz-eszmóinkről. Szerintem tehát a kormány nem azáltal bizonyította be, hogy feladatának megfelelni nem tud, hogy az államháztartásban az egyensúlyt helyreállítani eddig nem volt képes, hanem azáltal, hogy azon utakra térni nem akar, melyen ezen czél, ezen életkérdése a nemzetnek elérhető. De én tagadom, hogy a nemzet bizonyos állaininstitutiók, attribútumokhoz, bizonyos kedvenczeszmékhez oly erősen ragaszkodik, a mint azt állítani szeretik. Ragaszkodnak igenis azon előnyökhöz, melyeket a jelenlegi államintézmények nyújtanak , azon osztályok, melyek ezen előnyöket ós pedig igen bő mértékben kiaknázzák. Legyen szabad itt hivatkoznom egy közkedveltségben álló volt képviselőre, a kinek távollétét igen sokan sajnálják, és a ki felette áll azon igen olcsó gyanúsításoknak, melyekkel elvtársaimat már többször illették. Ezen kitűnő, nem a chablonszerü gondolkodás és érvelés nyomdokain járó férfiú gr. Apponyi Albert egy évvel ezelőtt azt mondta: „Gyakran kifejlődik azon állapot, hogy egy bizonyos, hogy ugy mondjam, politizáló réteg mintegy kivál a nemzet productiv osztályainak azon zöméből, mely politikával behatóan nem foglalkozik. Ezen politizáló réteg alkotta magának a maga eszméjét, a maga aspiratióit, a maga kedvencz-eszméit; alkotta magának bizonyos képét azon feltétlenül elérendő czéloknak, melyeket