Képviselőházi napló, 1875. VIII. kötet • 1876. september 28–deczember 2.
Ülésnapok - 1875-168
158 1* 8 > <H"sxA»os ülés kormány teljesen egyetért azon politikával, mely a közös külügyér által követtetik; de tapasztalataink következtében valóban azt kell feltennünk, hogy ezen egyetértés is talán csakúgy nagyban és egészben van meg és különösen a külügyminister ur személyisége iránti bizalmat jelenti; mert hogy miben értenek voltakép egyet? azt nem tudjuk megítélni: miután az, hogy a közös külügyér urnák mi a politikája, mik szándékai és czéljai? eddig előttünk ismeretlen. Hogy a mi kormányunk nincs nagyon beavatva a külügyminister titkaiba, arra nézve más közlemények hiányában azon eseményekre kell visszatérnem, melyek a budapesti egyetemi ifjúság által tervezett betiltott tüntetések alkalmával észlelhetők voltak; ugyanis a ministerelnök ur első alkalommal elégségesnek tartotta csak egyszerűen magánúton intézni szót az ifjúsághoz és felhívni, hogy hagyja el ezen tüntetést, miután az a jelen körülmények közt nem időszerű. Érkezett azonban talán egy távirat violaszín pecsét alatt (egy hang: Fekete sárga pecséttel) és már 24 óra múlva máskép fogta fel a minister ur a dolgot és szükségesnek látta koezkáztatni azt, hogy önmagával a legflagransabb ellentétbe jöjjön, szükségesnek tartotta azt, hogy kitegye magát a megszólásnak, erőszakosan betiltván a tüntetést. Mi következik ebből t. ház ? Nézetem szerint az, hogy az igen t. ministerelnök urnák nem volt tudomása arról, hogy ezen dolognak mi hatása lehet azon viszonyra, amely a mi udvarunk, a mi kabinetünk és az orosz kabinet közt van, a mi mindenesetre azt mutatja, hogy az igen t. ministerelnök ur nem igen ismeri azon circulusokat, melyeket gr. Andrássy Gyula közös külügyminister ur nem engedett megzavartatni: azaz, nem igen van beavatva a külügyministerium dolgaiba. Egyébiránt t. képviselőház ! én nyíltan bevallom, hogy ha csak az eredményeket kellene tekinteni s az eddigi tényállást: nekem azon politika ellen, melyet gr. Andrássy Gyula közös külügyminister ur a keleti kérdésben eddig folytatott, nem igen volna kifogásom? Mert mi a tényleges eredmény ? A béke fentartása, az, hogy Oroszország eddig háborút nem izent; továbbá az, hogy bizonyos bécsi körök, általánosan tudva van, bizonyos körök által mi szándékoltatik: Bosznia elfoglalásától, megszállásától visszatartattak. Csak az a baj, hogy azon nézetem szerint kifogás alá nem eshető tény, hogy t. i. a törökországi keresztények, vagy a mint már most mondják, szlávok irányában részünkről ellenséges magatartást nem követtetett, nem ugy van oda állítva, mint a mi kabinetünk spontán elhatározása fotytán történt volna; hanem az egésznek az a szine volt, mintha Oroszország pressioja alatt és nem jó szántából tette volna, és ennek következménye az, hogy azon népek, melyek részünkről kedvező eljárást november 20.1870. tapasztaltak: azt nem nekünk fogják tulajdonítani, hanem Oroszországnak, melynek pressioja alatt voltunk kénytelenek irányukban ilyen magatartást tanúsítani. És ha tekintetbe vesszük azt, a mi a klecki kikötőnek elzárása, a „veres kereszt" örve alatt űzött visszaélések elnézése, vagy saját körünkben is Miletics elfogatása, melynek valódi okai nagyon jól vannak tudva, a fáklyás zenének eltiltása következtében észlelhető volt: valóban igen lehet attól tartani, hogy még most is fenáll azon lehetőség, hogy utóvégre mi valósággal ugy állunk, mint Oroszországnak szövetségesei. Szükséges t. ház ! (Halljuk!) hogy ezen kétértelmű helyzetnek vége szakittassék. Ha a t. kormány nem akar e tekintetben nyilatkozni: akkor szükséges, hogy vegye kezeibe az ügyet maga a képviselőház, és jelentse ki, hogy micsoda állást kivan ezen reá nézve fontos, sőt életkérdésben elfoglalni. És nézetem szerint ezen nyilatkozat nem lehet más, mint az, hogy a képviselőház igenis életkérdésnek tekinti a fenforgó kérdést, „hogy Magyarország kész életét ós vérét áldozni azért, hogy az orosz hóditó politika ellenébe gát vettessék, ós ezáltal Magyarország ós vele együtt Austria legfontosabb érdekei megvédessenek; nem lehet más, minthogy Magyarország harezot, háborút kivan azon pillanatban, melyben Oroszország kezét kinyújtaná Törökország után. E harcznak - előbb utóbb be kell következnie es Oroszország uralkodójának utolsó ismeretes beszéde alig enged azon reménynek helyet, hogy a háború elodáztassék. Vajon összetett kézzel akarjuk-e nézni, hogy Oroszország elérje régi hagyományos hóditó törekvései ezélját, hogy elfoglalja Konstantinápolyt? mi sokkal nagyobb katastropha lenne Európa szabadságára nézve, mint a milyen volt az, midőn 1453-ban az ozmánok által elfoglaltatott: vagy eltürjük-e akár azt is, hogy ismét egy hathatós lépéssel előbbre haladjon, a mennyiben meggyöngíti Törökországot, mely épen az orosz tulhatalmaskodás ellen egyik leghathatósb bástyát képez és jövőre legbiztosabb szövetségesünk. Ily körülmények közt feli kell emelkednünk a heyzet színvonalára ós tartózkodnunk a kicsinyes konczleső politikától, mely arra spekulál, hogy egy katonai sétával Boszniát elfoglalja. Vajon kárpótlásul szolgál ez azon veszteségért, melyet nemcsak Törökország, hanem egész Európa, különösen pedig hazánk szenvedne az által, ha az orosz magát Konstantinápolyba befészkeli? Ha valahol: azt hiszem itt nincs helye Ezsau politikájának, ki apai örökségét egy tál lencséért eladta. Mi a bekövetkezhető harcznak teljes bizalommal nézhetünk eléje. Magyarország és Austria egyesült seregei Törökországgal és ma már Angliának biztosított hozzájárulásával bátran megmérkőzhetnek az orosz sereggel.
