Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.
Ülésnapok - 1875-155
310 155. országos Ülés .június 17. 1876. nemzetközi jogilag az állami semlegesség daczára kizárva nincs, ós a mely mód az osztrák-magyar monarchia állampolgárainak, ezen monarchia illetőleg hazájok iránti positiv kötelességeivel ellentétben nincsen. Elnök : A ház szabályai szerint nekem kötelességem lévén az iránt, hogy az indítvány indokolás végett mikor vétessék föl, javaslatot a t. ház elé terjeszteni: azon véleményben vagyok, hogy a mint már két fontos indítványra nézve a t. ház határozni méltóztatott, ezen indítványnak indokolás végetti felvételére is a szünet után valamely nap határoztassék meg. {Helyeslés) Az indokolás felvételére a t. ház engedelmével a szünet után fog valamely nap meghatároztatni. Időközben a határozati javaslat ki fog nyomatni ós a ház t. tagjai közt ki fog osztatni. Báró Bánffy Dezső a főrendiház jegyzője: Nagyméltóságú elnök ur! Mélyen t. képviselőház ! A méltóságos főrendiház megbízásából van szerencsém bemutatni az 1873. évi állami zárszámadásra és az 54 milliós ezüst forintnyi kölcsön zárszámadására vonatkozó határozatát a méltóságos főrendeknek, mely szerint ezek a képviselőház határozatához járulván, azokat országos határozatoknak jelentették ki. Továbbá van szerencsém áthozni a némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló, továbbá a brassó-tömösi határszéli vasútvonalra szükséges hitelre vonatkozó, valamint a temesvár-orsovai vasút engedélyokmányának módosításáról szóló törvényjavaslatokat, melyekhez a főrendiház hozzájárult. Van szerencsém az ezekre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatokkal r együtt alkotmányos eljárás végett átnyújtani. (Éljenzés.) Elnök: Ezen jegyzőkönyvi kivonatok fel fognak olvastatni. Beőthy Algernon jegyző : (Olvassa a főrendiház jegyzőkönyvi kivonatának a törvényjavaslatok elfogadására vonatkozó pontjait.) Elnök : A némely törvényhatóság területének szabályozása s az ezzel kapcsolatos intézkedések; — továbbá a brassó-tömösi határszéli pálya kiépítésére szükséges hitel; — végre a temesvár-orsovai vasút engedélyokmányának részbeni módosításáról szóló törvényjavaslatokra nézve az országgyűlés két háza közt egyetértés létesülvén, a fölolvasott törvényjavaslatok szentesítés végett ő Fölségéhez szokott módon' föl fognak terjesztetni. Gulner Gyula jegyző: (Olvassa az 1873. évi állami és az 54 milliós ezüst államkölcsön zárszámadásai iránt hozott határozatokra vonatkozó főrendiházi jegyzőkönyvi kivonatot.) Elnök: Az 1873. évi állami és az 54 millió ezüst forint állami kölcsön zárszámadásai iránt hozott képviselőházi határozatokhoz a főrendiház is hozzájárulván, ezen határozatok a ministeriumnak lesznek kiadandók. T. ház ! A kormány részéről arról értesíttettem, hogy az országgyűlés september havának második fele valamelyik napjáig fog elnapoltatni; ennek folytán azon nézetekhez képest, melyek már eddig is a ház t. tagjai között nyilvánultak, talán átalános vélekedést mondok ki, midőn azt hozom javaslatba: hogy innen tul már érdemleges ülések ne tartassanak, hanem az elnök hatalmaztassék fel arra, hogy a szentesítve leérkezendő törvények kihirdetése végett ülést mégis tartathasson.— (Átalános helyeslés.) Ha el méltóztatik a t. ház ezt fogadni: (Elfogadjuk!) akkor végzésül mondom ki. Ennek folytán, t. ház, egy kérdésem és egy kérésem van a t. házhoz. A kérdés az, hogy miután néhány hónapig országos üléseink nem lesznek : nem találná-e a ház czélszerünek azt, hogy a képviselői helyekben időközben történő megüresedés következtében, az elnökség az illető választókerületek és az illető törvényhatóságok központi bizottságait ujabb választás eszközlésére felszólíthassa? (Átalános helyeslés.) Ha ebbe a t. ház beleegyezik, bátor vagyok ezt határozatképen kimondani. Kérésem pedig az, hogy miután ugy september elején előreláthatólag üléseink nem lesznek: méltóztassék a t. ház engem felhatalmazni arra, hogy a september l-jén esedékes lakbér-illetményeket időközben és a szünet alatt, de annak idejében folyóvá tehessem. (Helyeslés.) Ezt is határozatkópen van szerencsém kimondani. Következik a válasz, melyet a ministerelnök ur Almássy Sándor képviselő urnák a mai napra igért. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! Almássy Sándor t. képviselő ur a következő interpellatiót intézte hozzám: Miután az 1875-iki január 19-iki ülésben a képviselőház határozata folytán oda utasította a ministeriumot, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országok és királyságok ministeriumáTal 1867-ik évi január elsejére maradt pénztári készletekből, az úgynevezett közös activákból, valamint a viszonyos követelésekből Magyarországot megillető részre nézve a végleszámolást mielőbb eszközölje : kérdem a ministerelnököt, hogy a ház azon fentemiitett határozatának a ministerium mennyiben tett eleget. Erre nézve t. ház a válasz, a melyet adhatok, igen rövid és egyszerű. A ministerium mind azon határozatnál fogva, melyet a képviselő ur érint, mind a nélkül is ismeri és tudja, hogy a kormánynak egyik fel-