Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.
Ülésnapok - 1875-142
24 1^> orsiágos ülés májas 30.1876. községi adót eddig is egy krajczárt sem fizettek. Hajdan a megyei domestica cassához fizettek mint nemesi birtok után, illetőleg fizetett értök Debreozen városa; de ismétlem, községekhez csatolva nem voltak soha, községi adót nem fizettek soha. Egyébiránt pedig még azt is hozzátehetem, hogy évekkel ezelőtt épen Biharmegye részéről az ezen puszták iránti minden befolyás megszűnt s egyátalában a helyzet valóban tarthatatlan volt, mind Biharmegye, mind Szabolcs felől, mert ezen puszták Debreczen városához tartozván, a megyék nem akartak — ós volt okuk reá — költeni ott az administratio és a közbiztonság fentartására ; Debreczen városa pedig törvényszerűen még saját hatósága alatt tartozóknak e pusztákat nem tekinthette és itt hol összeütközések támadtak, hol pedig a közigazgatás és a közbiztonság szempontjából zavaros viszonyok állottak fön, a melyeken segíteni kell. De itt is csak azt mondhatom, ha a t. képviselő ur megint szememre veti is, hogy törvényjavaslart e részét pedig szorul szóra commaról commára t. ministerelődöm javaslatából vettem ki. T. ház! Nem fogok azon térre menni, hogy nem sokkal ezelőtt megvitatott kérdéseket újból felelevenítsek; akkor felhozott s általam azt hiszem, megczáfolt vádakat ismét megczáfoljak. Már pedig ezt kellene tennem, ha a kisebb városokat illetőleg az előttem szólott Paczolay képviselő ur által felhozottakra reflectálni akarnók. Megvallom, azt hiszem, hogy a már megvitatott és eldőlt dolognak újra meg újra felelevenítése, hasznot senkinek sem csinálhat, az országnak pedig az által, hogy a képviselőház haszon nélkül vesztegeti idejét: okvetetlenül több pénzébe kerül, mint azon 12,000 frt, a melyet, mint a t. képviselő ur monda, a pénzügyminister magának hajt be. (Derültség.) Erre tehát nem reflectálok; de talán fölment a t. ház az alól is, hogy azon tegnapi incidensre reílectáljak, melyet én magam részéről soha sem tekintettem egyébnek, mint egy esetlégnek, egy szórakozásnak, a melylyel szemben épen a jó humort láttam helyén és azért voltam bátor a t. képviselő urnák, amit mondtam, mondani; bátor voltam pedig mondani annyival inkább, mert igen jól tudom és ebben nem osztozhatom az ő szerénységében, hogy midőn áll az, hogy „parva sapientia regitur mundus" és midőn a mi parva sapientiánk is elég arra, hogy egy ideig legyünk a kormányon: akkor az ő sokkal nagyobb sapientiája még sokkal inkább képes ne lenne erre. {Élénk derültség.) Mindezek után t. ház, törvényjavaslatomat ismét elve elfogadásra ajánlom. (Elénk helyeslés a középen.) Elnök: T. ház! Bekövetkezett az idő, melyben Simonyi Ernő képviselő ur bejelentett interpellátióját megteheti. Miután a szőnyegen levő tárgyhoz még vannak szólásra feljegyezve, a vitatkozásnak folytatása a holnapi napra hala.sztatik. Simonyi Ernő képviselő ur meg fogja tenni interpellátióját. Simonyi Ernő: T. ház! Egy interpellátiót vagyok bátor intézni a közmunka- és közlekedési minister úrhoz a kassa-oderbergi vasút tárgyában. Sürgősnek tekintettem ezen interpellátiót azért, mert a tárgy, melylyel foglalkozik, a kassa-oderbergi vasútnak holnap után tartandó közgyűlésére vonatkozik; miután pedig a közgyűlés már holnap után fog megtartatni: igen természetes, mindenki belátja, hogy a dolog sürgős és reménylem, hogy a kassa-oderbergi vasut-társulat részvényeseinek megnyugtatása tekintetéből, ugy mint a képviselőház és az ország tájékozása tekintetéből is, a minister ur ideje korán fog ezen interpellátiómra válaszolni. T. ház! Méltóztatik tudni, hogy a kassa-oderbergi vasút, mint az állam által garantirozott vasút építtetett ki ós részvénytársulat által építtetett. A részvényesek összetettek, ha jól tudom, kerek számban 46 millió forintot készpénzben. Az illető igazgató-tanács, a mely e czélra különösen modállirozott alapszabály szerint választatott, — nem a fenálló törvények szerint — a fővállalkozóval 36 millió forintban alkudott meg az egész vasút kiállítására. Később azután az akkori pénzügyminister Lónyay Menyhért urnák közbenjárására egy másik vállalkozónak még olcsóbban, talán 31 millió forintért, adatott át az egész vállalat; e szerint fenmaradt volna a részvényesek rendelkezésére még tiz — illetőleg 15 millió forint. Ez a fenmaradt fölösleg, a mint az a mi vasutainknál rendesen történi szokott: természetesen eltűnt, a nélkül, hogy valakinek csak azon joga elismertetett volna, hogy megkérdezze : hová lett; elég, ha a vasút itt van ós miután a vasút itt volt ós itt volt az államgarantia, azaz, a részvény után biztosított 5°| 0 ; — a részvényesek nem is nagyon sokat törődtek vele. De mi történt? Azon fővállalkozók, akik a vállalatot 81 millió frtórt átvették: most egy uj, valami 8 millió frtra menő számadást adtak be ós kérték ezen 8.000,000 frtot, mint kárpótlást megadatni. Az igen t. közlekedésügyminister ur elődje visszautasította őket követelésükkel, azt mondta, hogy nincs semmi joguk valamit követelni; hanem méltányossági szempontból, miután mi nagyon gazdag nemzet vagyunk: 8 millió helyett mégis hajlandó 900,000 frt fizetését az országgyűlésnek elfogadásra ajánlani. Jól van. Az igazgató-tanács azonban a nélkül, hogy a részvényeseket meghallgatta volna, hajói vagyok értesülve: nem 900,000-et, hanem á% milliót ajánlott a fővállalkozóknak.
