Képviselőházi napló, 1875. VII. kötet • 1876. május 30–junius 20.

Ülésnapok - 1875-142

112. országos ülés májas 30. 1876. 28 szónokokat, hogy ha csekély nyilatkozataimat czá­folatra méltatják, igaz, hogy ez sokkal nehezebb ; de azt czáfolják, a mit mondottam, nem pedig fé­nyes dialectikával azt, a mit nem mondottam. (Tetszés a közéjyen.) T. ház! Ma egy igen jó tanácsot hallottam a majdnem közvetlenül előttem szólott t. képviselő ur beszédének elején, midőn ugyanis ő azt mondta, hogy nem kell keresni titkos értelmet, titkos szándékot, hanem fel kell tenni, hogy min­denki őszinte meggyőződése szerint azt tartja és azt mondja, a mit jónak tart. Részemről minden szavát aláírom e tanácsának és igyekezem is kö­vetni. De — meglehet, nem emlékszem rá, mert bizony sokszor volt alkalmam e t. házban már szólni, hogy már valamikor elmondtam s ha tet­tem, bocsánatot kérek az ismétlésért — a t képviselő ur mégis ugy járt, mint azon agyszeri pap — csakhogy elfeledte inteni a hallgatóságot, hogy ugy fog járni — ki midőn erkölcsi predi­catiót tartott híveinek, érezvén magában, hogy ő annak nem mindig felel meg, azt monda: de figyelmeztetlek benneteket hiveim, azt tegyétek a mit mondok, s ne azt, a mit cselekszem. (Derült­ség) Mert alig adta meg a képviselő ur ezt a jó tanácsot: mindjárt bele ment abba, hogy beszéljen a ministeriumnak e törvényjavaslatban maskirozott szándékáról, bele ment abba, hogy ismét és ismé­telve felelevenítse azt, a mi részben legalább a tegnapi napon Debreczent illetőleg itt elmondatott. Nem felelnék reá ismét, hiszen különben is van­nak némely képviselő urak, mint tudom, ezen házban, a kik azon meggyőződésben élnek, hogy nekem legalább a legújabb időben nincs is okom Debreczent pártolni (Derültség.) De felelek rá azért, mert t. képviselőtársam igen nagy tévedésből indult ki. (Halljuk!) Elsőbben is a t. minister ur. . . (Hosszan tartó derültség ) A t. képviselő ur azt mondja és itt több pon­tot kell összefoglalnom, hogy ő a kikerekitést pár­tolta akkor: midőn én ellene voltam. Másodszor azt mondja, hogy igaz, hogy Hajdumegye esz­méje a másik minister által proponáltatott; de ha a propositió olyan jó volt: miért nem fogadtam el akkor és miért nem terjeszti elő elődöm? to­vábbá átmegy a Debreczen városának — mint ő mondja — adott nagy praesentre. Ez az, a mit ujságkép mondott a tegnapi napon mondottakhoz képest. * Á mi az elsőt illeti, hivatkozhatom mind­azokra, kik akár a házban, akár a 2 l-es, akár a 9-es bizottságban voltak, hogy éií akkor is soha azt, hogy területi kiigazításra szükség nincs: nem mondtam, hanem mondtam azt, hogy nem szük­séges az ország egész területét mint egy eirca­lommal és liniával mintegy egyenlő részekre osztani. A kettő közt ugy hiszem, igen nagy a különbség. De egyébiránt azt gondolom, hogy az egyen­jogúságot egymásnak mégis csak meg kell adnunk és igy ha t. képviselőtársamnak, a ki akkor akarta a területi kijavitást, szabad most nem akarnia: akkor nekem, ha akkor nem akartam volna is, szabad most akarnom. (Elénk derültség a középen.) Egyébiránt én sohasem azon nézetből indul­tam ki, hogy ha valamely dolognak minden ré­szét nem tartom jónak, azért ne ismerjem el, hogy egyes részei jók s épen azért, ha nem tar­tottam is az akkori kikerekitési javaslatot egészen jónak: azért nem köteleztem magamat sem akkor, sem soha, hogy minden egyes részletét is rosz­nak tartsam. Sem pedig azon félreértett vagy, hogy is mondjam, hiúság nincs bennem, hogy ha valamely eszme mástól jön, ha egyébként jónak tartom, azt magamévá ne tegyem és a magam felelőssége alá venni ne akarjam. S arra csak­ugyan hivatkozhatnám — a képviselő ur utolsó tanácsára is megemlékezve, — hogy kimutatják a képviselőház évkönyvei ós elég megtámadásban is részesültem miatta a képviselőház egyik olda­láról, — hogy azon időben is igen sok kormányi propositiót védtem, támogattam sokszor egészben, igen sokszor pedig még azon felül egyes részei­ben is. De a mi mondom Debreczen városát illeti, — mert a t. képviselő urnák egy másik kedvencz themájára, a Körösökre és a Beretyóra nem fogok kitérni, — a mi Debreczent illeti, az constatálva van, hogy a Hajdumegye eszméje ministeri elődemnól született és még azt is megjegyezhetem az ellen­kező állításokkal szemben, hogy ha bár elődöm első tervezete, — ugy a mint, nem tudom itt hallottam-e vagy olvastam-e — Biharmegyéből többet akart hozzácsatolni, utóbbi tervezete, mi­ként végleg elfogadtatott, egészen ugyanaz, — a Biharmegyei részen legalább, — mint a mit én a háznak beterjeszteni szerencsés voltam. A mi pedig a praesentet illeti, t ebben nagy tévedésben van a t. képviselő ur. 0 azt mondja, hogy azon puszták elszakittattak Szabolcsmegyétől és a Hajdúságtól azért, hogy Debreczenhez men­jenek, elszakittattak a községektől, a melyekhez eddig tartoztak és melyeknél eddig adót kellett fizetni és igy Debreczen kedveért megkárosittat­tak azon községek. Első megjegyzésem erre az, hogy ezen puszták részint Szabolcs, részint, — nem a Hajdúság, hanem — Biharmegyében fe­küsznek. Ez az egyik. A másik észrevételem az, hogy ezen puszták Debreczen város határával egy con­tinuitásban lévén és kizárólag Debreczen városa tulajdonát képezvén: semmiféle irányban, más községhez csatolva nem voltak, más községhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom